2020. szeptember 30., 16:02

Zuzana Čaputová Robert Šorlt nevezte ki alkotmánybírónak

Az államfő Robert Šorlt nevezte ki alkotmánybírónak. Šorlt  a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa választotta meg alkotmánybíró-jelöltnek Miloslav Babjákkal együtt.

Robert Šorl és Zuzana Čaputová
Zuzana Čaputová államfő gratulál Robert Šorltnak az új kinevezéséhez
Fotó: TASR

Az elnök asszonyt bevallása szerint örömmel tölti el, hogy Šorl kinevezése után az alkotmánybíróság ismét teljes létszámban, 13 alkotmánybíróval működhet tovább. Értékelte azt is, hogy a két jelöltre koalíciós és ellenzéki képviselők is szavaztak, és mindkettőt megválasztották már az első fordulóban.

Az államfő azt várja az alkotmánybíróságtól, hogy nem elégszik majd meg a törvények száraz értelmezésével és alkotmányosságuk megítélésével, hanem ügyelni fog arra is, hogy az alkotmányos elvek átszőjék és „átragyogják” az egész jogrendszert.

„A Szlovák Köztársaságnak olyan alkotmánybíróságra van szüksége, amely tisztában van a pozíciójával és a küldetésével, továbbá elég öntudatos ahhoz, hogy teljesítse ezt a küldetést nem mindig együttműködve, hanem szükség esetén akár konfrontálódva is a többi közéleti szereplővel” – fűzte hozzá.

Čaputová rámutatott, hogy az alkotmánybíróság döntő szerepet tölt be a jogrendszer korszerűsítésében. Az új bírótól és a kollégáitól azt várja, hogy független, felelősségteljes döntéseket fognak hozni, a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint.

Az alkotmánybíróságon azután ürült meg egy hely, hogy Mojmír Mamojka lemondott a tisztségéről, miután nyilvánosságra került, hogy kapcsolatban állt Marian K. nagyvállalkozóval. Mamojka május végén távozott.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.