Giuffre azt állította, hogy Epstein és barátnője, Ghislaine Maxwell arra kényszerítette, hogy tinédzserként több befolyásos férfival, köztük András herceggel is szexeljen.
A KCNA észak-korai hírügynökség jelentése szerint az új hadihajó a "szemtelen imperialista kalózok" elleni harci küldetés része lesz.
Pakisztán tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz, és az ország védelmi minisztere szerint nemzetközi vizsgálatra van szükség az ügyben.
Rachel Reeves hangsúlyozta: megérti, hogy miért összpontosul olyan nagy figyelem a brit-amerikai kereskedelemre, de a brit gazdaság számára ennél is fontosabbak az Európai Unióval fenntartott kereskedelmi kapcsolatok.
A szóvivő egyértelművé tette, hogy a minisztériumnak a jogszabályok értelmében nincs hatásköre arra, hogy betiltsa a partikat, esküvőket vagy más rendezvényeket.
A nem sokkal dél után véget ért, több tízezer összegyűlt előtt zajlott gyászszertartás után a vatikáni Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikához vitték Ferenc pápa koporsóját, majd végső nyughelyére helyezték a katolikus egyházfőt.
Donald Trump szerint lehetséges a békekötés Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Orbán Viktor Rómában négyszemközt tárgyalt Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel.
Nincs ellentmondás a lengyel függetlenség és az európai érdekek között, de az Európai Unió erőltetett egysége hibát jelent - fogalmazott Andrzej Duda lengyel elnök.
Csökkent a Németországban élő szíriai állampolgárok száma a februári és a márciusi adatok összehasonlítása alapján, aminek hátterében nem a Szíriába való visszatérés, hanem a német állampolgárság megszerzése áll.
A diplomáciában használt francia nyelv ábécéjét követve ültetik a világ minden részéből érkező delegációkat a Szent Péter téren Ferenc pápa szombati temetésén.
Rendkívüli állapotot hirdetett ki a Galántai Járásban a Galántai Járási Hivatal elöljárója a feketenyéki hulladéklerakóban április 9-én éjjel keletkezett tűz miatt.
A Kremlben fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államok elnökének különmegbízottját, Steven Witkoffot.
A fegyelmi bizottság megbüntette a nagyszombati és a dunaszerdahelyi csapatot is.
A kormányfő egyúttal biztosította a vállalkozókat, hogy a költségvetés jövő évi konszolidációja nem okoz majd meglepetést a számukra.
Peter Pellegrini államfő nem írja alá a Covid-amnesztiáról szóló törvényt.
Az új piacokat kereső Peking a korábbiaknál jóval közelebb kerülhet az Európai Unióhoz.
A világsajtóban az esélyesek között említik Erdő Pétert, akit a konzervatívok jelöltjének tartanak.
A Kínai Kommunista Párt csúcsszerve pénteki ülésén ígéretet tett arra, hogy a pekingi vezetés támogatni fogja az amerikai vámok által leginkább sújtott cégeket és munkavállalókat.
Brit lapértesülések szerint Nagy-Britannia várhatóan lemond arról a tervről, hogy több ezer katonát küldjön Ukrajna védelmére.
Jaroszlav Moszkalik altábornagy az ukrajnai hadműveletek tervezésének egyik fő láncszeme volt.
Elindult pénteken Belgrádból a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták ultramaratoni váltófutó csapata Brüsszelbe, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét az országban uralkodó társadalmi elégedetlenségre.
Az orosz légitámadás Harkiv, Szumi, Cserkaszi, Donyeck és Dnyipropetrovszk megyékben okozott károkat
Richard Takáč agrárminiszter a gazdák türelmét kéri.