Spanyolországban és Portugáliában csaknem teljesen helyreállt az áramszolgáltatás Európa egyik legsúlyosabb áramszünete után.
A világszervezet legkevesebb 481 civil halálát tudta megerősíteni április 10. óta Észak-Dárfúrban.
Egy illinois-i iskolai épületbe, iskola utáni programokat szervező ifjúsági tábor területére hajtott egy jármű. Három áldozatot az iskolaépületen kívül, egyet az épületben gázolt el az autó
A Joj 24 televízió számára készített felmérés szerint áprilisban a PS nyerte volna a választásokat a Smer és a Hlas előtt.
A Magyar Szövetség reagált a hétfői Fico-Orbán találkozóra.
Május 28-án kezdődik a Daniel Lipšic ügyész elleni fegyelmi eljárás.
Martin Dvorák szerint a jelenlegi világpolitikai helyzetben nagyobb figyelmet kellene fordítani az Európai Unió bővítésére.
Janukovicsot másodjára ítélte el a bíróság.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter: ne higgyenek azoknak állításoknak, amelyek szerint Oroszország győzelemre áll a háborúban.
Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök kedden (április 29.) informális látogatásra Nagy-Britanniába és Észak-Írországba utazik.
Robert Fico miniszterenök ma Pozsonyban fogadta magyar kollégáját, Orbán Viktort.
Orbán Viktor és Robert Fico délutáni sajtótájékoztatójáról helyszíni tudósításban számolunk be.
Szlovákia elszigetelődött, Robert Fico (Smer-SD) kormányfő egyetlen szövetségese Orbán Viktor magyar kormányfő – jelentették ki hétfői sajtótájékoztatójukon a Progresívne Slovensko (PS) képviselői.
A Magyar Szövetség elnöke Ivan Korčok hétfői kijelentésére reagált.
Fegyverszünetet hirdetett ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A bíborosok általános kongregációja döntött az új katolikus egyházfő megválasztásáról.
Egyetlen szlovák állampolgár sem kapott engedélyt Peter Pellegrini államfőtől arra, hogy belépjen az ukrán fegyveres erők kötelékébe.
A Magyar Szövetség részéről Őry Péter elnökségi tag vett részt a találkozón.
Korčok azon "háborodott fel", hogy az M1-en naponta lejátszott magyar himnusz illusztrációs felvételei között szerepel a pozsonyi vár.
A felek fontos eredményre jutottak, az egyezmény aláírása előtt nyújtott katonai segélyt Ukrajnának nem kell visszafizetnie.
Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet bejelentette, hogy hétfőtől enyhülnek a száj- és körömfájás miatt bevezetett intézkedések.
Észak-Korea először erősítette meg, hogy csapatokat küldött Oroszországba az Ukrajna elleni háború támogatására Kim Dzsongün parancsára, aki hősöknek nevezte a katonákat.
Egyre több az esélye, hogy a 21. század húszas éveinek nagypolitikája nem éppen a diplomáciai finomhangolások koraként kerül majd be a történelemkönyvekbe.
"Vannak dolgok, amelyeket Oroszország akar, de nem fog megkapni, és vannak olyan dolgok, amelyeket Ukrajna akar, de nem fog megkapni".