A tíz éve történt baleset miatt Japán megszigorította a nukleáris létesítményekre vonatkozó követelményeket.
Az államfő elleni beadvány a Petra Vlhová sportoló mezére, és a magáncégek által a köztársasági elnöknek adományozott pulzoximéterekre vonatkozott.
Lehet az egy édesanya, egy vállalkozó, közéleti ember, regionális politikus, művész, író, pedagógus, kultúra szervező, egészségügybe dolgozó.
A szakközépiskolák alapját és hitelességét a szakmai gyakorlatok minősége adja. A járványidőszak azonban feladta a leckét mind az igazgatóknak, mind a szakmai gyakorlatok vezetőinek, mind a diákoknak.
„Előre tájékoztatjuk a Szlovákia területére belépőket, hogy szigorúan ellenőrizni fogjuk a karanténkötelezettség betartását."
Képtelenség kimaradni a világfalu történéseiből, hiába ropognak a globalizmus eresztékei. Az, ami ma a Nyugaton társadalmi kérdés, jó eséllyel öt-tíz év múlva nálunk is az lesz – ha más nem, hát majd a Netflix tesz róla.
Művészete rendkívüli erejével teljes magyar generációkat nevelt a jóra, a szépre, az igazra, mindenekelőtt a múlt megismerésére mély nemzetszeretete által.
„Ezzel a tettel a párbeszéd új időszakát kívánjuk megnyitni, és egyszer s mindenkorra lezárni a megosztottságot és a szembenállást” - fogalmazott Pedro Sánchez miniszterelnök.
Szlovéniában felgyorsítják az oltási kampányt, még több mobil oltópontot hoznak létre, és minden oltóponton előjegyzés nélkül is fel lehet majd venni a kiválasztott vakcinát.
Romániában április 21. óta folyamatosan csökken az oltakozási kedv, és az oltási kampány első öt hónapjában a felnőtt lakosságnak csupán 26 százalékát sikerült beoltani az új típusú koronavírus ellen.
Az EU a Moderna gyógyszergyártó céggel kötött oltóanyag-vásárlási szerződése alapján további 150 millió dózis, koronavírus elleni vakcinát rendel meg az amerikai vállalattól.
A delta variáns behurcolásának megakadályozására szólított fel az orvosi kamara.
Az erősödő bizalmatlanság fő oka a katonai szövetség kiterjesztése keletre, azaz Oroszország határai felé.
Az egészségügyi tárca arra kéri Szlovákia lakosait, hogy ha külföldön töltenék a nyári szabadságukat, biztonságos országot válasszanak úti célul.
Az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a Nyugat-Balkánnak az Európai Unióra.
Spanyolország törölte Szlovákiát a kockázatos országok listájáról.
Kedden nyilvános meghallgatáson vett részt a három pályázó
Kiválasztásuk fontos szempontja, hogy ne csak a magyarság múltjára, hanem a jelenére is utaljanak.
Észak-Korea közölte a WHO-val, hogy még mindig nem talált fertőzöttet.
Világszerte 21 fegyveres konfliktusban mintegy 19 378 gyereket ért erőszak.
Herák hétfőn írásban értesítette a parlament elnökét arról, hogy lemond a mandátumáról.
Az Egyesült Államok által dédelgetett téves elvárások még keserűbb csalódást okozhatnak.