Feszült a helyzet Vágán, aminek az ottani kisiskola issza meg a levét.
Az oktatási minisztérium államtitkára távozik a funkciójából.
Von der leyen szerint a tervezet szégyenletes, mert egyértelműen diszkriminatív, hátrányosan különböztet meg embereket a szexuális irányultságuk alapján.
Putyin szerint a világon új konfrontáció alakul ki, amely veszélyesebb lehet, mint a hidegháború.
A kormány szerdai ülésén döntött arról a javaslatról, hogy a Szputnyik V vakcinát harmadik országokkal kötött kétoldalú megállapodások alapján értékesítse vagy eladományozza.
Örvendetes hír, hogy a magyarlakta járások zöme jövő héttől már a zöld régiók táborát erősíti.
A templom homlokzatán egy Madonna-szobor látható, a templomban pedig egy keresztelőkút, amely a korábbi templomból maradt meg.
Szerdától már a körzeti orvosi rendelőkben lehet regisztrálni a védőoltásra.
A delta variáns már Szlovákiában van.
Összesen 231 személy szorul kórházi ápolásra.
Kórházban 241 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.
A közös hadgyakorlaton légvédelmi és fedélzetközi helikopteres feladatokat hajtanak végre, víz alatti célpontokat kutatnak fel.
A delta variáns miatt egykettőre elérhetjük a 180 milliónyi fertőzöttet.
A tíz éve történt baleset miatt Japán megszigorította a nukleáris létesítményekre vonatkozó követelményeket.
Az államfő elleni beadvány a Petra Vlhová sportoló mezére, és a magáncégek által a köztársasági elnöknek adományozott pulzoximéterekre vonatkozott.
Lehet az egy édesanya, egy vállalkozó, közéleti ember, regionális politikus, művész, író, pedagógus, kultúra szervező, egészségügybe dolgozó.
A szakközépiskolák alapját és hitelességét a szakmai gyakorlatok minősége adja. A járványidőszak azonban feladta a leckét mind az igazgatóknak, mind a szakmai gyakorlatok vezetőinek, mind a diákoknak.
„Előre tájékoztatjuk a Szlovákia területére belépőket, hogy szigorúan ellenőrizni fogjuk a karanténkötelezettség betartását."
Képtelenség kimaradni a világfalu történéseiből, hiába ropognak a globalizmus eresztékei. Az, ami ma a Nyugaton társadalmi kérdés, jó eséllyel öt-tíz év múlva nálunk is az lesz – ha más nem, hát majd a Netflix tesz róla.
Művészete rendkívüli erejével teljes magyar generációkat nevelt a jóra, a szépre, az igazra, mindenekelőtt a múlt megismerésére mély nemzetszeretete által.
„Ezzel a tettel a párbeszéd új időszakát kívánjuk megnyitni, és egyszer s mindenkorra lezárni a megosztottságot és a szembenállást” - fogalmazott Pedro Sánchez miniszterelnök.
Szlovéniában felgyorsítják az oltási kampányt, még több mobil oltópontot hoznak létre, és minden oltóponton előjegyzés nélkül is fel lehet majd venni a kiválasztott vakcinát.