A megállapodás hangneme szigorúbb, mint a 2015-ben aláírt párizsi klímaegyezményé - közölték a tárgyalásokon részt vevő diplomaták.
A szerb kormány 2014-ben helyezte hatályon kívül Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó határozatot.
Jana Bittó Cigániková és Matúš Šutaj Eštok egyaránt úgy gondolják, a jelenlegi egészségügyi miniszter jobb, mint elődje volt.
Horvátországban a hétvégétől szigorúbban ellenőrzik a hatályos járványügyi szabályokat.
Kilenc párt lépné át az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Ha külföldre utaznának, nem várt problémába ütközhetnek azok, akik február végéig kapták meg a koronavírus elleni oltás mindkét adagját.
Mintegy 106 millió szavazásra jogosultat várnak az urnákhoz, hogy 1051 jelölt közül megválasszák a törvényhozás alsóházának 465 tagját.
Eduard Heger kormányfő a TA3 vasárnap délelőtti közéleti műsorának vendége volt.
A szlovákiai laboratóriumokban szombaton 14 382 tesztet értékeltek ki, ebből 4 036 bizonyult pozitívnak (28,06 százalék).
Jelentősebb károkról nincsenek értesülések.
Oroszországnak nem szabad káros politikai célokra kihasználnia a gázszállításokat - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök
Nyomtatványt is ki kell tölteni.
Újabb hét és hónap kezdődik, új besorolással.
Novák Katalin elmondta, 2010 óta minden évben növelték a családtámogatásokra fordított összeget.
A G20 vezetői először tartanak személyesen tanácskozást a koronavírus-világjárvány kezdete óta.
Az elmúlt napokban fellángolt a hónapok óta parázsló, elsősorban a halászati jogosultságok ügyében kialakult viszály Nagy-Britannia és Franciaország között.
Gyurcsány nyilvánvaló dominanciája a nemrég lezajlott baloldali előválasztás során is megmutatkozott.
A chisinaui kormány szóvivője péntek este közölte, hogy sikerült öt évvel meghosszabbítani a gázszállítási szerződést az orosz Gazprom vállalattal.
Az Európai Unióban minden kisebbséggel szívesen foglalkoznak, de...
Minden olyan pártnak van esélye bejutni a parlamentbe, amelynek van egy világos identitása és célcsoportja.
Orbán Balázs elmondta, az amerikai-magyar kapcsolatokkal nincs semmi gond, a két ország egymás szövetségese.
A kórházban ápoltak 79,35 százaléka nincs beoltva.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje imád a levegőbe beszélni.