Valódi törésvonalak vagy újabb színjáték a koalícióban? – Elemzőt kérdeztünk
Az elmúlt napokban ismét felszínre kerültek a feszültségek a kormánykoalíción belül. Robert Fico kormányfő és Andrej Danko, az SNS elnöke nyilvános üzengetésbe kezdett, amely újra felvetette a kérdést: mennyire stabil a jelenlegi kormány, és hol húzódnak a valódi törésvonalak? A koalíciós viszonyokról, a konfliktusok természetéről és a Hlas hallgatásáról Juraj Hrabko elemzőt kérdeztük.
Mint ismeretes, Robert Fico egy videóban üzent a koalíciós partnereinek, miszerint a kormánynak nem kellene a hagyományos konszolidációs csomagot elfogadnia a 2026-os évben, utalva arra, hogy a következő parlamenti választást megelőző évnél járnak. Konkrétan úgy fogalmazott:
Majd feltette a szimbolikus kérdést, hogy
az SNS és a Hlas készen állnak-e arra, hogy „felüljenek erre a fehér lóra”, vagy inkább „az ellenzék mélyére", vagy esetleges feledésbe szeretnének merülni.
Az üzenetre Andrej Danko, az SNS elnöke rögtön élesen és kritikusan reagált. Először is kikérte magának ezt a stílust, úgy fogalamzott:
majd elmondta,
a kormányfőnek tisztességesebben kellene viselkednie koalíciós partnereivel, a képzelt ellenségei helyett pedig az ország lakosságának valódi problémáival kellene foglalkoznia.
Hrabko szerint a Fico–Danko-vita korántsem rendkívüli jelenség, hanem csupán egy újabb epizód a korábbi és a jövőbeli konfliktusok sorában.
Az elemző úgy látja, hogy
a Smer politikailag fokozatosan felőrli az SNS-t, amire Andrej Danko természetes módon védekezéssel reagál.
Ennek ellenére kizártnak tartja, hogy az SNS bármilyen körülmények között megbuktatná a kormányt.
- véli Hrabko.
A nyilvános szócsaták az elemző megítélése szerint egyáltalán nem utalnak a koalíciós fegyelem gyengülésére.
- jelentette ki Hrabko.
Arra a kérdésre, hogy a koalíció stabilitása megbicsakolhat-e más ügyeken, például a költségvetésen, az államháztartási konszolidáción, személyi vitákon vagy a kormányprogram végrehajtásán, Hrabko határozott választ ad: a jelenlegi koalíció mindent kibír és elbír. Elmondása szerint
ennek az az oka, hogy a kormánypártok pontosan látják, mi fenyegeti őket a következő parlamenti választás után, és mindent megtesznek azért, hogy ez ne következzen be.
Hrabko élesen fogalmaz, szerinte Szlovákia nem az autokrácia felé halad, hanem már most is az, és aki ezt nem látja, az semmit sem lát.
A Hlas és Matúš Šutaj Eštok reakciójának hiányát Hrabko tudatos döntésnek tartja. Véleménye szerint a pártelnök ezúttal helyesen teszi, hogy hallgat.
A Hlas ugyanis saját belső problémákkal küzd, és Hrabko szerint Šutaj Eštok vezetése alatt akár a parlamenti küszöb alá is süllyedhet a következő parlamenti választás után.
Mint fogalmaz: ebben a folyamatban nem érdemes akadályozni.
A következő hónapokra előretekintve Hrabko úgy látja, hogy ami jelenleg a parlamentben zajlik, különösen a házszabály módosítása és az etikai kódex elfogadása, az a politikai kannibalizmus iskolapéldája: a parlamenti többség felfalja a kisebbséget.
- zárja gondolatait az elemző.