Minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy elmondjuk, mit szeretnénk valójában
Az őshonos kisebbségek Európában többnyire a határok módosítása miatt váltak kisebbséggé, annak ellenére, hogy változatlanul ugyanazon a területen élnek évszázadok óta. Jogaikat, már ha egyáltalán vannak, sok esetben figyelmen kívül hagyják az uniós tagállamok is, sőt, az Európai Unió számára a legtöbb esetben kényes, veszélyes témának számít az őshonos kisebbségek helyzete, a nemzetközi testületek leginkább csak akkor foglalkoznak velük, ha az már elkerülhetetlen.
Pedig Európa lakosságának tíz százalékát teszik ki az őshonos (vagy nemzeti és nyelvi) kisebbségekhez tartozó polgárok, de azok jogai nagyon eltérőek az egyes tagállamokban. Az Európai Unió ugyan azt prezentálja, hogy védelmezi az őshonos kisebbségek jogait, konkrét problémák esetén mégis hatásköri hiányra hivatkozva visszautalja azokat tagállami megoldásra, ezért maguk a kisebbségek sok esetben úgy érzik, hogy az Unió sokkal intenzívebben foglalkozik más kisebbségek helyzetével, mint az övékkel.
Mészáros Anikótól, az RMDSZ-es EP-képviselő Vincze Loránt tanácsadóját arról kérdeztük, vajon miért viszonyul ilyen visszafogottan az Európai Unió a nagy létszámú őshonos kisebbségek ügyéhez, és tapasztalható-e valamiféle szemléletváltozás, elmozdulás ebben az utóbbi években az Unió részéről?
Ezen a területen valóban hiányzik egy megfelelő uniós keret, amelyet minden tagállam elfogad és támogat. Ha ez létezne, az uniós szervek is könnyebben reagálnának. Viszont, ma is vannak az uniós jognak olyan elemei, amelyeket kisebbségi ügyekben is lehet(ne) alkalmazni és elősegíteni a kikényszeríthetőségüket (például belsőpiaci szabályok vagy a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés terén). Továbbá, van egy uniós alapjogi chartánk (az EU Alapjogi Chartája), amely a diszkrimináció tilalmát ránk, kisebbségekre is vonatkoztatja, de a Charta csak akkor alkalmazandó, ha uniós jogot hajtanak végre a tagállamok. Ez egy jelentős korlátozás, de az uniós jog az életünk számos területén érvényesül, ezért érdemes rá odafigyelni.
Én bízom benne, hogy az alapvető jogok megfelelő uniós szintű védelme nem utópia. A Lisszaboni Szerződés óta az uniós jogi keret nem változott (ez a legutolsó uniós szerződésmódosítás, ekkor került a szerződésekbe a kisebbségek védelme, mint uniós érték), de az uniós jog tovább fejlődött sok területen, ám az őshonos kisebbségek mintha lemaradtak volna. Az Európai Bizottság elindította az ún. jogállamiság mechanizmusát, ez az éves rendszerességű tagállami vizsgálat egyelőre nem terjed ki a kisebbségek helyzetére. Továbbá, a Bizottságban nincs felelőse a témának, egy szakértői csoportba sem fért bele eddig az őshonos kisebbségek védelme, a soknyelvűséggel és a diszkrimináció elleni harccal kimerül a kérdés. Nem vagyunk prioritás. Sajnos, időnként még mindig sikerül azoknak a hangoknak felerősödniük, amelyek csak problémát látnak a kisebbségekben.
Pedig a pozitív példákon keresztül látható, hogy olyan nehézségek, amelyekkel például a mi közösségünk otthon küzd, a legkisebb erőfeszítéssel és egy kis jó szándékkel megoldhatók lennének.
Az uniós intézményekben is vegyes a kép – az EP többségéről ma is elmondható, hogy támogatón áll az ügy mellé –, és akik csak hallomásból tudnak a létezésünkről, jobban hajlanak az előbb említett riogatások felé, tehát az elmozdulás relatív, egyes tagállamok folytatják saját útjukat a támogatások, fejlődés irányába, míg másutt megmarad a teljes tagadás, ebben a sajnálatosan sokszínű helyzetben az EU sem működik motorként a kisebbségek védelmében,
Szlovákiában évtizedek óta megoldatlan a Beneš-dekrétumok ügye, amelynek értelmében a háború után területeket koboztak el magyar emberektől, s a joghatásai máig érvényesek. Egyik példája ennek – a nemrégiben mediális visszhangot is kapott – Bosits-ügy (Bositsék erdeit 1946-ban kobozták el a Beneš-dekrétumok értelmében), amelyben a szlovák államot elmarasztaló érvényes döntés is született a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága részéről, de a szlovák állam a 2020-as döntés ellenére sem adta fel a küzdelmet. A Beneš-dekrétumok ügyében petíció beadására is sor került az Európai Parlamentbe, amely ebben az évben „jubilál”: 10 éves. Van-e esély arra, hogy végre lezárásra kerüljön a petíció?
A Bosits-ügyben pozitív hírek érkeztek, a szlovák bíróság végrehajtja a strasbourgi ítéletet, és más hasonló peres ügyben is a tulajdonosok javára döntöttek. Mintha végre, ennyi év után megérezte volna a rendszer, hogy ez már túl sok: az újkori elkobzások, s az, hogy egyáltalán ilyen jellegű intézkedéseket állami hivatalok meg mertek lépni, Európa szégyene. A dekrétumokkal foglalkozó petíciók (két petíció van még nyitva az EP-ben, az egyiket Juhász Imre 2012-ben adta be, a másikat pedig Práznovszky Miklós 2014-ben) a korábbi helyzetet mutatták be, többek között a szlovák parlament határozatát, amely megerősítette a dekrétumok érvényességét. A Földalap-botrány olyan dolgokat hozott felszínre, amelyekkel egyértelművé vált a 104/1945 számú rendeletnek (a dekrétumok alapján elfogadott rendelet) a jelenlegi alkalmazása a bírósági eljárásokban, amely pusztán a nemzetiségi hovatartozás miatt tette lehetővé a kártérítés nélküli földtulajdon-elkobzást.
Visszatérve a petíciókra, utoljára tavaly tárgyalta őket a Petíciós Bizottság (PETI), akkor nyitva maradtak, de folyamatban van a fenti petíciókhoz hasonlóan régen benyújtott petíciók lezárása (a 10 év alatt szinte az összes vizsgálódási lehetőséget kimerítették a képviselők a petíciókkal kapcsolatban, még tényfeltáró utat is kezdeményeztek Szlovákiába, de ahhoz nem volt meg a politikai többség).
Meg lehetett volna ragadni az alkalmat, és új petíciót benyújtani, amikor kiderültek a D4-es körgyűrűvel kapcsolatos ügyek és a Földalap tevékenysége.
Az Európai Bizottság viszont továbbra sem hajlandó tudomást venni a helyzetről. Vincze Loránt EP-képviselő személyesen tárgyalt az ügyben az igazságügyért felelős biztossal, aki meglepődött azon, hogy mi zajlik Szlovákiában, viszont leszögezte azt is, hogy általánosságban a kisebbségek helyzete egyelőre nehezen kezelhető a tagállami érzékenységek miatt, elmondása szerint sokak azonnal a határrevízióra asszociálnak e téma kapcsán. (Saját véleményem az, hogy egyértelműen nagyon erős a lobbi a kisebbségvédelem ellen és ez ennek az egyik eszköze). Sajnálatos ezt egy olyan személytől hallani, akinek országában példaértékű a német közösség elismerése és jogainak biztosítása.
A számok azt mutatják, hogy a petíciókkal, amelyeket az Európai Parlamenthez lehet beadni, egyébként nem igazán élünk, arányaiban is kevés a felvidéki petíció. Vajon mi lehet ennek az oka, nem bízunk abban, hogy a lassan és nehézkesen működő uniós fogaskerekek miatt egy petíció kézzel fogható eredményt hozhat?
Több oka lehet annak, hogy kevés petíció érkezik otthonról, és ez nemcsak a felvidéki témákra, hanem az egész országra igaz. Keveset hallanak az emberek erről a lehetőségről, illetve tudtommal nincs petíciós bizottsága a szlovák parlamentek, ami által már ismernék a parlamenti petíciózás folyamatát a szlovákiai polgárok. Az uniós petíciós jog az uniós szerződésekben lefektetett és szabályozott jog, amellyel minden uniós polgár élhet. Egy személy saját maga is elegendő, hogy petíciót nyújtson be, de bármennyien csatlakozhatnak hozzá, sőt, ma már egy ún. kedvelői tábora is lehet a petíció témájának.
A petíciókkal foglalkozó parlamenti bizottság az egyetlen, amely közvetlen kapcsolatot létesít a petíciók vizsgálatán keresztül az emberekkel.
(Csak margóra említem, hogy évekkel ezelőtt praktizáló ügyvédként a jelenlegi köztársasági elnök asszony egy környezetvédelmi témájú petíciót küldött az EP-be.)
Visszatérve a kérdésre, valóban úgy tűnik, kevésbé bízunk talán abban, hogy a petíciós folyamat eredményt hozhat. Pedig számos ügyben mutathatók fel eredmények, természetesen uniós jogi relevanciával kell rendelkeznie a problémának, de úgy gondolom, hogy több ilyen ügyünk is lehetne Brüsszelben, csak meg kell őket keresni. Kérdés az is, mennyire vannak nagy elvárásaink egy petíció tervezésénél, a PETI nem fog azonnal megoldást kínálni, amit tehet az az, hogy nyilvánosságot biztosít a petíciónak és az abban leírt témának, és megkérdezi róla a Bizottságot, a parlament illetékes bizottságait vagy akár a tagállamokat is (ezen a ponton elmondható, a tagállamokkal fenntartott kapcsolat a brüsszeli képviseleteken keresztül működik, s korábban a szlovák diplomácia kínosan igyekezett, hogy a Szlovákiára panaszkodó petíciók azonnal lezárásra kerüljenek), és mindez elindíthat egy folyamatot, amely megoldáshoz vezet. (A Bizottság persze nem mindig szereti elismerni, hogy petíciónak köszönhetően indít kötelezettszegési eljárást valamelyik tagállam ellen, pedig elsősorban környezetvédelmi témákban ez előfordul.)
Természetesen hasznos, ha van, ki felkarolja az adott petíciókat, kimutatható például, hogy amikor volt felvidéki tagja a bizottságnak, több hazai téma került megtárgyalásra.
Erre most is lehetőség lenne az erdélyi képviselő segítségével. Egyébként az EP Petíciós Bizottsága egy nagyon polgárközeli bizottságként működik, tulajdonképpen a ’80-as évek végétől, azóta számos fejlesztésen ment keresztül. Manapság legtöbben online küldik be petíciójukat, az EP oldalán elérhető felület az EU összes hivatalos nyelvén elérhető, tehát magyarul is petíciózhatunk. A petíciók száma jelenleg évente 1500 körül van, ami elenyésző szám, ha az európai összlakosságot nézzük. A statisztikák azt is megmutatják melyik országból és milyen nyelven érkeznek a petíciók. A spanyolországi petíciók száma évek óta kimagasló,
Szlovákiából elenyésző mennyiségű érkezik.
Volt, amikor több volt a benyújtott petíciók száma, ez azzal is magyarázható, hogy nem volt még olyan fejlett a nyilvántartási szűrő, tehát sok olyan megkeresést is petícióként regisztráltak, amelyeket végül nem is lehetett petícióként kezelni a formai és tartalmi hibák miatt. Persze, ma is van még pár száz olyan petíció, amely végül nem elfogadható, mert nem felel meg a szükséges kritériumoknak. Minden évben elkészül az előző év mérlege, a beérkezett petíciókról és a bizottság egyéb tevékenységeiről. A tavalyin most dolgozunk, a jelentéstevője, Vincze Loránt röviden kitér majd a kisebbségi jogokra.
Milyen lezáratlan felvidéki petíciók vannak jelenleg az EP Petíciós Bizottságának az asztalán, és milyen stádiumban vannak, illetőleg várható-e valamiféle fejlemény az ügyükben?
Petíciók folyamatosan érkeznek, remélem, lesz közöttük mielőbb új felvidéki tematikájú is. És ezt nem azért mondom, mert szeretném, ha minél több gond merülne fel otthon, hanem azért, mert látom, hogy lenne bőven olyan téma, amit uniós jogi szempontból érdemes lenne megvizsgálni.
Nyitva van még a két Beneš-petíció mellett egy a kettős állampolgársággal foglalkozó, illetve a vereknyei veszélyes hulladéklerakó felszámolását sürgető petíció,
mindkettőt tárgyalta már a szakbizottság, de mindkét kérdésben történt azóta változás, ha a benyújtók erről hírt adnak, ismét napirendre lehet tűzni őket.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója 2013-ban indította a „Minority SafePack” nevű javaslatcsomagot. Ezzel azt szerette volna elérni, hogy uniós szinten megerősödjenek az őshonos kisebbségek nyelvi jogai, és nagyobb legyen az általuk lakott régiók anyagi támogatása is. A kisebbségvédelmi kezdeményezést azonban az Európai Bizottság elutasította, ami azt jelenti, hogy nem kezdeményez uniós jogalkotást a nemzeti kisebbségek jogairól, pedig sokan nagy reményeket fűztek hozzá. Lehet-e még valamilyen előrelépésre számítani a javaslatcsomag ügyében?
A Bizottság tavaly januárban hozta nyilvánosságra a polgári kezdeményezéssel kapcsolatos közleményét, csaknem 30 oldalon részletezte lényegében miért nem javasol jogalkotást a kisebbségvédelmi csomag 9 javaslatának egyikével kapcsolatban sem. Részben azt is leírta, hogy 2013 óta sok minden változott, és egy része a kéréseknek már úton van a megvalósítás felé (pl. az audiovizuális jogok érvényesítése terén). Ebben az utóbbi pontban annyi pozitívumot meg kell említeni, hogy a kisebbségi ernyőszervezetet, a FUEN-t a Bizottság bevonta a szakértői tárgyalásokba az ún. geo-blockingról.
Sok olyan számunkra elemi dolog felett viszont az EB elsiklott, ami európai szinten pozitív előremozdulás lett volna, véleményem szerint az eredeti javaslatok közül
A kezdeményezők a közleményt számos ponton kifogásolták, és ismét a bírósági utat választották, ahogy azt korábban a regisztráció elutasításakor is tették. Döntés még ebben az évben várható, ha az Európai Unió Bírósága úgy találja, a Bizottság hibát vétett a kezdeményezés megválaszolását illetően, akkor a tavalyi közleményt semmisnek tekintheti, és új válaszadásra kötelezheti a Bizottságot.
Milyen eszközök állhatnak még uniós keretek közt a rendelkezésünkre jogaink védelmére?
Tény, hogy az uniós jog adta keretek között nem a legegyszerűbb a nemzeti vagy őshonos kisebbségek jogainak előbbre vitele, az egy másik kérdés, hogy ha végül az uniós szerződések módosítására kerül majd sor – ennek előzményének is tekintik többen az EU jövőjéről nemrég lezárult konzultációsorozatot – abban sikerül-e a kisebbségvédelemnek megfelelő jogalapot lefektetni. Ezt azért említem, mert bár számos területen szemmel láthatóan a Bizottság, az uniós szerződések őreként és az uniós jogalkotás kezdeményezőjeként tud nagyon is innovatív lenni, és a szerződési kereteket az politikai igények szerint tágítani. Viszont
kevés olyan választ olvastam a szerződések őrétől kisebbségi ügyben, amely ne azzal kezdődött volna, hogy az EU tiszteletben tartja többek között a kisebbségek jogait, de cselekedni nem tud, mivel a kisebbségvédelem kérdése tagállami hatáskör.
Ahogy más témákban a Bizottság, kisebbségvédelemben nekünk, a kisebbségeknek kell olykor új utakon is gondolkodni, amelyek megoldásra vezethetnek, és persze beszélni az ügyeinkről, ilyen próbálkozások léteznek, például a parlamenti nyomás, hogy a jogállamisági országjelentéseket az EB kibővítse a kisebbségvédelem területére. De ilyen innovatív ötlet volt az említett Minority SafePack európai polgári kezdeményezés is. Működik és folytatja a kisebbségekért végzett munkáját az EP keretében a frakcióközi Kisebbségi Munkacsoport. A képviselők kérdésekkel bombázzák az Európai Bizottságot, ha egy-egy tagállamban aktuális téma merül fel. Konferenciákat, nyilvános meghallgatásokat szervezünk, hogy biztosított legyen a folyamatos témafelvetés lehetősége.
Decemberben lesz 30 éve, hogy az ENSZ-ben elfogadták az első és egyetlen kisebbségi jogokra vonatkozó átfogó nyilatkozatot (Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól), egy ilyen évfordulóra érdemes emlékezni, levonni a tanulságokat, az EP elkezdett foglalkozni a témával.
Leginkább annak örülnék, az áttörés lenne, ha a Bizottság is megszólalna ezzel kapcsolatban. Fontos a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés erősítése a témában.
Nincs más választásunk, minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy elmondjuk, kik vagyunk és mit szeretnénk valójában. Észérvekkel, kitartással bízom benne, hogy eredményt lehet elérni a kisebbségvédelem terén is.
