Fizetni mindenkinek kell!
Lapunk két héttel ezelőtti számában beszámoltunk Rajka község önkormányzatának az önazonosság védelméről szóló, a nyár folyamán elfogadott rendeletéről. A polgármesterrel folytatott beszélgetésben szó volt a Rajkán való ingatlanvásárlás és letelepedés feltételeiről, ami heves reakciókat váltott ki a településen.
Kiss Vince polgármester elmondta, hogy egyrészt letelepedési hozzájárulást kell fizetniük a Rajkára költözőknek. Ez másfél millió forint, azaz mintegy 3 800 euró, illetve igazolniuk kell büntetlen előéletüket. A falu vezetése ezen kívül kikötötte, hogy rajkai lakóingatlan eladásakor a településnek, illetve ezt követően a szomszédoknak elővásárlási joguk van.
Ahogy ez a fontos, ám új témák esetében lenni szokott, Rajkán is különböző reakciókat váltott ki a rendelet elfogadásának a híre, a betelepülést tervező szlovákiai polgárok akadályoztatásától a helyi ingatlanok lehetséges értékvesztéséig több értelmezést is beindítottak ezek a rendelkezések.
A korábbi számunkban megszólított Kiss Vince polgármester, illetve a helyi ingatlanfejlesztés domináns vállalkozása, a Lajta-Green Kft. képviselője után ebben az írásunkban arra törekedtünk, hogy megismerjük a Rajkán lakó őshonos magyarság, illetve az utóbbi években, évtizedekben betelepült szlovák állampolgárok véleményét az új önkormányzati rendeletről.
A szlovák állampolgárságú betelepülők között igyekeztünk olyat találni, akinek nemcsak az állampolgársága, hanem a nemzetisége is szlovák. A kép teljesebbé tételéhez még annyit el kell mondanunk, hogy az 1990-ben még csak 3 ezer lakosú Rajka mára több mint 7 ezer lakost számláló nagyközséggé változott, ahol a kedvezőbb ingatlanárak végett betelepülő szlovákiaiak (magyarok és szlovákok egyaránt) jelentős többségben vannak, s az őshonos rajkaiak aránya már csak 25 százalék körül mozog.
A szlovákiai szlovák betelepülők közti hangulat megismerésére az egykori népszerű szlovák újságíró Juraj Martinynál talán nem is találhattunk volna megfelelőbb személyt, hiszen Martiny immár tizennégy éve él Rajkán, s tevékenyen ki is veszi a részét a közösségszervezésből. Segített a szlovák nyelvű katolikus és evangélikus misék, istentiszteletek, illetve kulturális programok szervezésénél, s ahogy mondja, egykori újságíróként még ma is sokan fordulnak hozzá ügyes-bajos dolgaikkal, bízva abban, hogy egy újságíró mindent könnyebben el tud intézni. Beszélgetőpartnerünk mosolyogva teszi hozzá, hogy ez téves felfogás, amelyről talán már mi is meggyőződhettünk.
De, komolyra fordítva a szót, Martiny elmondja, hogy a betelepülést feltételekhez kötő önkormányzati rendelet okozott bizonyos feszültséget a már itt lakó szlovákiaiak körében, de nyomban ki is jelenti, hogy ez a feszültség egyáltalán nem nemzetiségi színezetű. Elsősorban az ingatlanárak várható változása okoz aggodalmat, mivel a lakosság szlovák része csak közvetve értesült a rendeletről, s a falu elővásárlási jogát úgy értelmezték, mintha jogot formálna annak kikötésére, hogy ki adhatja el a lakóingatlanát.
Attól tartottak, hogy a „tulajdonosokat korlátozó rendelkezés” az ingatlanok árának csökkenéséhez vezethet. Juraj Martiny elmondta, hogy ezt már fokozatosan tisztázták, mert a falu közzétette a rendelet hiteles szlovák fordítását.
Azt azonban megjegyezte, hogy a kialakult helyzet fő okozója éppen a hiányos és lassú információáramlás. Véleménye szerint egy ilyen rendelet tartalmát annak elfogadása előtt ismertetni kellett volna a lakossággal, például lakossági fórumon, ahol világossá válhatott volna az önkormányzat szándéka, hogy sem a betelepülők állampolgárság vagy nemzetiség alapján történő megszűrését, sem pedig az ingatlanok értékesítésének engedélyhez kötését nem tartalmazza.
Juraj Martiny egy érdekes jelenségre is rávilágított ezzel kapcsolatosan, mégpedig arra, hogy a betelepülők, bár számbelileg immár óriási többségben vannak, nem érdeklődnek különösebben sem az önkormányzati munkában való részvétel, sem a helyi, akár a szlovákságnak szánt kulturális események iránt. Ahogy elmondta, ő maga szervezte meg a Vertigo, magyarországi szlovák színház rajkai fellépését, a betelepült szlovákság viszont nem mutatott nagy érdeklődést, s amikor ennek okáról érdeklődött, általában azt a választ kapta, hogy ha színházba akarnak menni, akkor Pozsony itt van egy kőhajításnyira.
Martiny számára ez azt is jelenti, hogy a betelepülők, annak ellenére, hogy már több éve itt laknak, nem alakították ki a rajkai identitásukat, s ennek lehet az eredménye az is, hogy a legutóbbi önkormányzati választásokon is nagyon kis számban vettek részt. Erről is kikérte ismerősei véleményét, s leggyakoribb indok a konfliktusoktól való félelem volt, s attól is tartottak, hogy a nagypolitika kihasználná ezt a helyzetet.
Az utca, amelyben beszélgető partnerünk lakik, egy osztrák lakos házával kezdődik, majd egy roma család következik, utána szlovákok, majd ő, s a hátsó szomszédja pedig egy cseh állampolgár. Tisztára, mintha a Monarchiában lennénk – zárja le mondanivalóját Juraj Martiny azzal, hogy a hármashatár térsége az ország belsejében ritkábban tapasztalható helyzeteket is kialakíthat.
Rajkai őslakost keresve bukkantunk rá következő beszélgetőpartnerünkre, akinek már az első gondolatai elárulták, hogy nemcsak, hogy élénken figyeli a helyi közélet eseményeit, mély és széles kapcsolati hálóval rendelkezik a faluban; ragaszkodott viszont hozzá, hogy anonimitását megőrizze. A betelepüléssel kapcsolatos rendeletről az a véleménye, hogy művi úton gerjesztették a vitákat azok, akiknek érdeke fűződik az ingatlaneladásokhoz és megismételte azt, amit Martiny is elmondott, hogy a falu elővásárlási jogát sokan egy afféle „eladási jóváhagyásnak, engedélynek” hiszik, amely fékezheti vagy akár gátolhatja az itteni ingatlanok eladását, így a vásárlási kedv, s ezen keresztül az ingatlanárak csökkenéséhez vezethet. Miközben nincs másról szó, mondja naprakészen, mint arról, hogy ha valaki el akarja adni lakóingatlanát, azt először az önkormányzatnak kell felajánlania, s az önkormányzatnak 30 napon belül nyilatkoznia kell, hogy érdekli-e a felkínált ingatlan az eladó által meghatározott áron, ezután a szomszédok jönnek a lehetséges vevők sorában, s ha nincs érdeklődés, a szabadpiacon lehet a lakóingatlant értékesíteni.
Elmondja azt is, hogy az ún. betelepülési illeték egy afféle hozzájárulás a falu költségvetéséhez, hiszen a most betelepülni szándékozók egy kiépített infrastruktúrájú községbe érkeznek. Kiemeli, hogy „fizetni mindenkinek kell!”, azaz nemcsak a külföldről érkező betelepülőknek, hanem azoknak is, akik Magyarország bármelyik településéről ide szeretnék költözni.
Martinyhoz hasonlóan ő sem lát a faluban nemzetiségi feszültséget, s tájékozott helyi polgárként azt is elmondja, hogy a nagy növekedésnek egyik ára,
hogy Rajka, miután átlépte az ötezres lakosságszámot, kiesett a Magyarországon leginkább támogatott kisebb települések köréből, így ha nem is pénzmegvonással, de a lehetséges források körének szűkülésével kell a falu költségvetésének számolnia már jó ideje.
Bár a faluban hétezren laknak, de csak körülbelül a negyedük adózik Magyarországon, így Rajka látszatra egy nagy település, az adózók száma viszont ezt nem tükrözi. Így a betelepülési hozzájárulás csak korrigálja a mostani pénzügyi helyzetet. Rajkának ugyanis nincsenek nagy iparterületei, így az iparűzési adóból származó bevétele nem kimondottan jelentős. Beszélgető partnerünk azt tapasztalja, hogy az ingatlanforgalmazókon kívül a lakosság 90 százaléka, magyarok és szlovákok egyaránt támogatják az új rendeletet.
A magunk részéről mit tehetnénk ehhez hozzá? Talán leginkább azt, hogy minden helyzet más, és bár Rajka évek, évtizedek óta létezett a mostani rendeletben elfogadott feltételek nélkül, a körülmények megváltoztak, s a korábbi polgármesteri beszámoló, illetve a mostani lakossági vélemények is azt támasztják alá, hogy szükséges volt az önazonosság védelméről szóló rendelet, jogosságát kevesen vitatják. Ám ez a mi szempontunkból akár részletkérdés is lehet, hiszen ahány település, annyi elképzelés. A lényeget abban látjuk, hogy minél jobban érvényesüljön a szubszidiaritás elve, azaz, hogy a helyieket érintő témákban helyben döntsenek!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/38. számában.
