2025. február 20., 15:45
Frissítve: feb. 24. 20:04

Fico hatalmilag „oldotta meg” a koalíciós válságot, a Smer-SD javára - véli a politológus

Robert Fico kormányfő egyértelműen hatalmilag „oldotta meg” a koalíciós válságot, a Smer-SD javára – értékelte a helyzetet a TASR-nek Darina Malová politológus.

Robert Fico
Fotó: reprofoto

Mindez szerinte azt jelenti, hogy vége a nagyvonalú hozzáállásnak a kisebb koalíciós pártokhoz.

A Smer-SD egyértelműen nyert, a két kisebb kormánypárt pedig elveszítette azokat az előnyöket, amiket a választás után sikerült kialkudniuk. De sok múlik azon, ki fogja vezetni a két minisztériumot

– mondta a politológus.

Hozzátette,

a politikai tárgyalások mindig bonyolultak, és mindig kételyeket ébreszt a nyilvánosságban, ha olyan politikusok tárgyalnak, akiknek átláthatatlanok az érdekeik.

– tette hozzá.

Sarokba lettek szorítva a Smer-SD koalíciós partnerei, főleg az SNS

Sarokba lettek szorítva a Smer-SD koalíciós partnerei, főleg az SNS, és komoly politikai vereséget szenvedtek – jelentette ki a TASR-nek Aneta Világi politológus a kormánypártok megállapodásáról. Szerinte ez egy utolsó kísérlet volt a koalíció hatalmon maradásának biztosítására.

Világi szerint

Danko nem tudott megbirkózni a politikusok egyik legfontosabb feladatával, a tárgyalások lefolytatásával.

Nemcsak a saját frakciójával vallott kudarcot e téren, a koalíciós partnereknél sem tudta érvényesíteni képviselői egy részének érdekeit, holott éppen ez bizonyult kulcsfontosságúnak a koalíció stabilitása szempontjából

– magyarázta a politológus.

Hozzátette,

megingott a választók bizalma, hogy ez a kormány valóban nyugalmat és politikai stabilitást hoz, ezért az egész kormánykoalíció megítélése romlott, ez természetesen az ellenzéknek ad muníciót a politikai vitákban.

Világi hozzáfűzte,

a Smer-SD megerősödve jött ki a válságból, az SNS súlyos, a Hlas-SD mérsékelt vereséget szenvedett.

Hogy ezt a győzelmet, esetleg a vereségeket lehet-e még politikailag kamatoztatni, az nagymértékben attól függ, hogy sikerül-e stabilan visszaállítani a parlamenti többséget, ez a próba még vár a kormánykoalícióra

– tette hozzá.

A politológus szerint úgy fest, az SNS-ből és a Hlas-SD-ből távozók hajlandók megegyezni a koalícióval, főleg mert a bizonytalan politikai helyzetük miatt tartanak az előrehozott választástól. Gond a Hlas-SD két volt képviselője esetében lehet, akik a Hlas-SD működését is bírálták, és főleg azt, hogy nem különbözteti meg magát kellő mértékben a Smer-SD-től. Most viszont a kormányfőtől és a Smer-SD-től függhetnek, és gond lehet e kommunikációs probléma megoldásával.

A Smer-SD, a Hlas-SD és az SNS megállapodott a koalíciós szerződés módosításáról, ez alapján változik a minisztériumok elosztása. A Smer-SD megkapja a beruházási, régiófejlesztési és informatizációs minisztériumot, valamint az idegenforgalmi és sportminisztériumot. Közlése szerint a párt a kormánykoalíció stabilizálására és a parlamenti kormánytöbbség visszaállítására fogja felhasználni ezt a politikai befolyását.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.