2021. november 15., 09:28

Beneš-dekrétumok: Egy seb, melyet újra meg újra fel kell tépnünk!

Csallóközaranyosi nagyanyámat és teljes családját 1946 telén pakolták fel a marhavagonokra. Közel egy évet töltöttek el a Szudéta-vidéken. Arra tértek haza, hogy a szülői házba idegenek költöztek, életüket a semmiből kellett újraépíteniük. Az átélt szenvedésekért soha senki nem kért tőlük bocsánatot.

kitelepítés
Fotó: Fortepan

Néhány héttel ezelőtt újságíróként részt vettem a Szövetség alakuló kongresszusán. Somorjára nemcsak a három párt küldöttei, de sajtómunkások is szép számmal érkeztek – nem csak magyarok. Meglepő volt a szlovák újságírók érdeklődése. A sajtótájékoztató végén, ahogy az ilyenkor szokás, jöhettek a kérdések. Szlovák kollégáinkat csupán két dolog érdekelte. Mit gondol az új párt az autonómiáról és mi a véleménye a Beneš-dekrétumokról? Amikor Forró Krisztián pártelnök közölte, a szlovák bíróságok máig ítélkeznek egyik-másik rendelet alapján, a szlovák kollégák arcán jól látszott a megdöbbenés. Ilyet azért mégsem szabad mondani!

Érteni sem akarják!

Forrótól azóta különböző helyeken, különböző riporterek kérdezték meg ugyanezt. Ahogy azt lapunknak csalódottan megjegyezte, minden alkalommal azzal kellett szembesülnie, hogy nemcsak a szlovák politikusok, de a sajtójuk részéről is óriási a tájékozatlanság. Bár a 2002-es koalíciós tárgyalások idején az MKP már felvetette, hogy a kormányprogramba kerüljön be egy szimpla gesztus, az állam hivatalosan is kérjen bocsánatot a dekrétumokért, abból végül semmi nem lett.

A Szövetség elnökének szegezett kérdésekből látszik, húsz évvel később is napirenden van a téma, de a közöny és a tudatlanság sajnos mit sem változott.

– Nem találkoztam olyan szlovák újságíróval, aki értené, hogy a 143 Beneš-dekrétumból a felvidéki magyarságnak tulajdonképpen azokkal van problémája, amelyek kollektív bűnösként bélyegzik meg a közösségünket  – mondja a pártelnök, hozzátéve, nem véletlen, hogy a szlovákok egy csomagként kezelik az egészet, kényelmesebb így nekik.

Nagy részük tájékozatlanságból abban a kényelmes hitben ringatja magát, hogy a dekrétumok eltörlése államiságukat veszélyeztetné,

holott erről, ahogy azt majd később látni fogjuk, szó sincs! Éppen ezért lehet jó irány, hogy a Szövetség politikusai a téma kapcsán lépten-nyomon azt hangsúlyozzák, közösségként azzal a tízegynéhány dekrétummal van problémánk, amelyek kollektív bűnösnek bélyegezték meg a felvidéki magyarságot. Forró szerint ugyanakkor a témának nem csak erkölcsi vetülete van, bár szerinte kétségtelenül ez a legfontosabb. A pártelnök azt mondja, a helyzet rendezésével a soviniszta húrokat pengető szlovák politikusok kezéből is ki lehetne ütni a „hangszert”, így politikai okokból is szükség van a Beneš-dekrétumok kérdésének megnyugtató lezárására.

A történelem valósága

A Beneš-dekrétumokként emlegetett elnöki rendeletek túlnyomó többségének tehát nincs is köze a felvidéki magyarsághoz, általában gazdasági kérdéseket rendeznek, van köztük olyan, amely a cseh filharmonikusok jogállásáról szól. Kettőt azonban mindenképp ki kell emelnünk, a 33-as, illetve a 88-as számút. A felvidéki magyarság állampolgárságtól való megfosztását az előbbi, a deportálást pedig az utóbbi elnöki dekrétum alapján hajtották végre. Említést érdemel még az 5-ös, amelynek már a szövegezése is szemlélteti a rendszer cinizmusát. Ez a ’45 májusában elfogadott dekrétum „az elnyomás idején kötött egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, magyarok, az árulók, a kollaboránsok, valamint az egyes szervezetek és intézetek vagyonának nemzeti gondnokság alá helyezéséről” rendelkezik.

bevonulás
Fotó:  TASR/AP

Keveset hangsúlyozott tény, hogy Edvard Beneš első dekrétumai nem 1945. április havában születtek. A régi-új köztársasági elnök már a londoni emigrációban adott ki rendeleteket. Nem is keveset! Még javában dúlt a háború a 143 dekrétum nagyjából felének szövegezésekor.

Beneš nem a levegőbe alkotmányoz, arra hivatkozik, hogy köztársasági elnökként joga van parlament hiányában jogszabályokat kiadni,

hiszen az országnak nincs törvényhozása  – tudjuk meg Popély Árpádtól, a Selye János Egyetem docensétől. Benešnek a magyarságot és németséget diszkrimináló rendeletei azonban már mind hazatérése után születnek, az a 6-7 darab is, amely kifejezetten a felvidéki magyar közösség ellen irányul.

A történész úgy véli, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a felvidéki magyarság háború utáni sorsának alakulását nemcsak Beneš dekrétumai, hanem a Szlovák Nemzeti Tanács saját hatáskörben hozott rendeletei is meghatározták.

– A dekrétumok egy jelentős része nem is volt érvényben Szlovákiában, például Benešnek a népbíróságok létrehozásáról kiadott rendeletét itt sosem vezetik be, az csak a cseh országrészekre vonatkozott, az SZNT saját rendeletben döntött ezek felállításáról  – mondja Popély. Beneš elnök dekrétumai csak a jéghegy csúcsát jelentik, hangsúlyozza a történész, a jogfosztás szimbólumai ugyan, de nem annak kizárólagos okozói, hiszen az SZNT jóval több diszkriminatív jogszabályról határoz ebben az időben.

A kollektív bűnösség elvének alkalmazásában természetesen a szlovák és a prágai törvényhozás is egyetért, egyetlen értelmiségi hang sem tiltakozik,

Fábry Zoltán „A vádlott megszólal“-ja is süket fülekre talál.

– A cseh és szlovák elit pártállásra való tekintet nélkül a nemzetállami eszmét támogatja, mindössze egyetlen kivétel híján – mondja Popély. Pavol Jantausch nagyszombati püspök az SZNT-nek és a kormánynak is megküldi memorandumát, amelyben bírálja a csehországi deportálás brutalitását, párhuzamot vonva a zsidók pár évvel korábbi elhurcolásával. A püspök többoldalas levele, mondanunk sem kell, visszhang nélkül marad.

Jól van az úgy!

Fiala-Butora János kisebbségvédelmi szakjogász évek óta aktívan foglalkozik a Beneš-dekrétumok és a háború után a Szlovák Nemzeti Tanács által elfogadott rendeletek máig ható jogi következményeivel. Lapunknak elmondta, a százegynéhány elnöki dekrétum nagy részét mára meghaladta a szlovák jogrendszer, ezek újabb és újabb törvények, illetve módosítások után vesztették el érvényességüket. Amikor a dekrétumokról beszélünk, gyakran megfeledkezünk erről a distinkcióról. Vannak azonban olyan jogszabályok is, ilyen például az SZNT által elfogadott 104/1945 számú rendelet (teljes nevén: a németek, a magyarok és a szlovák nemzet árulói és ellenségei által birtokolt mezőgazdasági tulajdonnak a konfiskálásáról és gyorsított szétosztásáról szóló határozata), amelyet az elmúlt 75 évben egyetlen törvény vagy jogszabály sem helyezett hatályon kívül. Éppen ez az a rendelet, amelyre a szlovák bíróság a Bosits-ügyben és más hasonló eljárásokban hivatkozik.

Benes
Fotó:  TASR/AP

Arra a kérdésünkre, pontosan hány elnöki dekrétum lehet máig érvényes, Fiala-Butora elmondta, ezt talán maguk a szlovák alkotmányjogászok sem tudják.

– A vagyonelkobzást kimondó rendeletről is úgy tudtuk, már hatályon kívül helyezték, a szlovák állam hivatalos álláspontja is ez volt. A Bosits-ügyben született ítélet után vált gyanússá a dolog. Fiala-Butora maga próbált utánajárni, végül is mi van a 104-es számú rendelettel. Létezik-e olyan jogszabály, amely felülírta volna az elmúlt hét évtizedben? Kiderült, hogy nem! Az igazságügyi minisztérium később egy neki küldött levélben elismerte, a rendelet jogilag máig hatályos, de nyilvánosan ezt soha nem mondták ki.

A szlovák fél részéről gyakran elhangzó érv, hogy a még érvényben lévő dekrétumok és rendeletek eltörlése veszélyeztetné a szlovák államiságot.

Fiala-Butora szerint ennek semmi alapja nincs, üres kifogás csupán. A dekrétumok hatályon kívül helyezése semmilyen ráhatással nem lenne a szlovák államiságra,

sőt, az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatására sem.

– Még csak nem is lenne különösebben bonyolult jogi eljárás. A törvényesen megválasztott, regnáló törvényhozás lépéséről lenne szó, amely ugyan megváltoztatná a szlovák állam szemléletét, de annak működésére, pláne biztonságára nem lenne hatással – véli a szakember. Fiala-Butora szerint a szlovák állam arra játszik, hogy szándékosan összemossa a világháború után kialakult status quo kérdését a dekrétumokkal, mintha ez utóbbi megbolygatása kihatással lenne az előbbire. Ezek egymástól teljesen különálló, elválasztható dolgok, jogilag tehát az egyik nem következik a másikból és ezzel a szlovák törvényalkotók is tisztában vannak.

Semmilyen jogi akadálya nincs a dekrétumok hatályon kívül helyezésének

– mondja Fiala-Butora, ugyanakkor gazdasági, vagyoni jellegű megfontolások miatt erre egyelőre kevés az esély. Nagyon nehéz felmérni, ki lenne jogosult és ki nem a kártérítésre, vagyonvisszaadásra, mivel a tulajdonviszonyok elképesztően kuszák.

A még érvényben lévő dekrétumok eltörlése után tehát egy igen nehéz és bonyolult jogi procedúra venné kezdetét. Többek között éppen ez az oka annak, hogy a szlovák állam nem hajlandó foglalkozni a kérdéssel, inkább egy „ne bolygassuk a múltat” típusú álláspontra helyezkedik.

Fiala-Butora szerint „házon belüli” megoldásra egyelőre nincs esély,

ha azonban az Európai Bíróság rendre elmarasztalja Szlovákiát a dekrétumokhoz kapcsolódó ügyekben, talán Pozsony is kénytelen lesz érdemben foglalkozni a problémával.

Függetlenül attól, mire jut az EB, végezetül mindenképp ki kell emelnünk, hogy nekünk, felvidéki magyaroknak, továbbra is kötelességünk napirenden tartani a témát. Tartozunk ennyivel az őseinknek! Én például a nagyanyámnak!

A Bosits-ügyről dióhéjban: Bosits Miklós magyar állampolgárként tulajdonosa egy Bártfa melletti erdőnek, melyet édesapjától örökölt. A Szlovák Állami Erdővállalat 2009-ben perbe fogta, mondván, az erdő az állam tulajdona, mivel azt csak egy eljárási hiba miatt nem kobozták el a családtól 1946-ban. A járási, majd a kerületi bíróság is Bositsnak adott igazat, az ügy jogerős ítélettel zárult. Csakhogy a főügyész rendkívüli felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, ezt követően pedig a legfelsőbb bíróság is megerősítette, az ügyet újra első fokon kell tárgyalni. A döntést az alkotmánybíróság is helyben hagyta. Bositsék ekkor fordultak az Európai Bírósághoz, amely igazat adott nekik.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/45. számában.

 

Megosztás
Címkék