Zlinszky György megnősül
A Zlinszky család valószínűleg az 1620. november 8-i, balul végződött Fehérhegyi csatát követően menekült el a császári udvar bosszúja elől Morvaországból, és előbb a Felvidéken telepedett le, majd később, már magyar nemesekként a família több tagja is fontos közéleti tisztséget viselt az ország különböző vármegyéiben.
A család egyik legismertebb és humora miatt igen kedvelt tagja volt Zlinszky György (1806–1879), akinek alakját Vay Sarolta és Förster Aurél is megörökítette a 19. század magyar közéletének jeles szereplőiről szóló visszaemlékezéseikben. Humoráért és jó kedélyéért Deák Ferenc is kedvelte őt, noha nem egy pártból valók voltak a képviselőházban.
Fiatal korában Zlinszky Györgyöt jó vágású és a szebbik nemet ugyancsak kedvelő férfiként tartották számon. Vay Sándor (alias Vay Sarolta) jegyezte fel róla: „… csupa szellem bon-motjai máig szállóigék a vármegyében, de még azontúl is, mert három vármegye szépasszonya bizonyíthatja, micsoda legény volt Zlinszky Gyuri – az ő dédelgetett kedvencük.
Egyszeribe öröm, vígasság vert tanyát abban a kastélyban, kúriában, ahová a fekete, göndör hajú, kékszemű gavallér négyese befordult. Szó, ami szó, csak a menyecske-féle örvendezett azonban. A férjurak bizony inkább dohogva, kénytelen-kelletlen szívességgel, merducúl fogadták a veszett hírű Don Juant.”
Egy idő után azonban Zlinszky elunta ezt az életet és elhatározta, hogy feleséget keres magának. De nem úgy, ahogy az akkoriban szokásban volt, inkább Mátyás király módjára, álruhában. Persze, ez esetben az inkognitó kifejezés volna a helyes. Hogy ez miként történt, arról megint csak Vay Sándor számolt be: „Akár valami mesebeli princ, álruhában akarta megismerni a jövendőbelijét. Neki ne dicsérjék, mint presumtiv kérőnek, hogy tud mosni, szapulni, főzni, varrni a kisasszony, vagy, hogy érti a virágnyelvet, titokban költ is”, ha azt hiszik, hogy az ábrándos fajta kelendőbb. Mert valahány leány, mind valamennyi szorgalmatos Márthává, vagy ábrándos Júliává lesz, ha kérő áll a házhoz. Hej, de sok jó pártit ajánlottak Zlinszky Gyurkának a jó nénikék! Mindeniknek megvolt a maga legszebb, legjobb jelöltje. Sütthő Micinek, az izsáki gazdag, öreg Sütthő egyetlen leányának is jó hírét hallotta. Ő azonban azt tartotta, ki-ki magának házasodik, saját szemével akart meggyőződni – de ravasz csalafintasággal igyekezett a földicsért lányka közelébe (…) György is ilyenformán tett.
Akkoriban jurátusa volt éppen a tekintetes nemes vármegyének s megkérte a főszolgabíráját, ha Izsákra mennek, ne mint esküdtet, de mint hajdúját vigye magával. Nagy ebédek, úriszékek alkalmával vendég hajdúk is felszolgáltak az asztalnál.
Zlinszky Gyuri is hordta a tálakat, váltott tányért, töltögette a bort, s a Sütthőék hosszú ebédjei, az ott töltött napok alatt bőségesen kitapasztalta, milyen fáradhatatlan, gondos gazdasszony, milyen jólelkű, jószívű leány a Mici kisasszony. Igazat mondtak ezúttal a kommendáló nénémasszonyok. De mekkora lett Sütthőék bámulata, amikor néhány hét múlva már valóságos formájában, esküdti rangjában állított be főszolgabírájával Sütthőékhez. Még ilyen selymát! Hát Zlinszky Gyuri volt az a sárga zsinóros, kékdolmányos nyalka vármegyehuszár, aki valamennyi szobaleányt megcsipkedett, megsivalkodtatott, aki olyan fáintosan tudta körülhordani a pecsenyés tálat?! Hogy úri formájában még jobban szemet szúrt Gyurka úr, azt talán mondanunk is felesleges. Micike bizony csakhamar megadta magát a gavallér heves ostromának. Befogadta szívébe – s nemsokára hetedhét országra szóló lakodalom lett a vége, olyan, „ahol csak lé is hétféle volt és ahol a kutyák is kávéztak…”
Megjelent a Magyar7 2023/38.számában.
