Varázslatok éjszakája – Szent Iván-éji népszokások, babonák, hiedelmek

Szent Iván, más néven nyárközép éjszakáján, június 23-áról 24-ére virradóra, a néphit szerint bármi megtörténhet, ilyenkor a kívánságok valóra válhatnak és varázslatos dolgok történhetnek.

A magyar nyelvben Szent Iván-éj néven rögzült a nyár eleji ünnep, eleink a június hónapot is Szent Iván havának nevezték.

Június 24-e mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep. A Szent Iván-éj Keresztelő Szent János születésnapjával fonódik egybe. A keresztény hagyomány ezen a napon Keresztelő Szent Jánosra emlékszik.

Keresztelő Szent János az utolsó próféta és Jézus előfutára volt, ő keresztelte meg Jézust, ezért az ő személye kapcsolja össze az Újszövetséget az Ószövetséggel.

Keresztelő Szent Jánost a magyar néphagyományban a honfoglalás utáni bizánci kapcsolatainkból eredően Szent Ivánnak nevezik.

Szent Iván éjjelének népszokásai Európa-szerte többnyire a tűzhöz kapcsolódnak, ami az élet és a világosság győzelmét szimbolizálta a halál és a sötétség felett. A nyári napforduló tűzünnepét szinte minden ősi nép ismerte, és babonás tisztelettel élte meg.

A Szent Iván éji tűzugrás szokásának legszebb változatait Kodály Zoltán gyűjtötte a 20. század elején Zoboralján.

Az e napon gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen, termékenységvarázsló hatású, elősegíti a jó termést.

A tüzet rendesen négyszög alakúra rakták, mint ahogyan ezt a Nyitra megyei dalszöveg is megörökítette: 

A tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett.

Eleink gazt égettek, azt tartva, hogy akkor tiszta lesz a gabona és jobb lesz a termés.

Tardoskedden (Érsekújvári járás) a dögtől és a ködtől vélték így megóvni a határt.

Nagyhinden (Nyitrai járás) úgy vélték, nem veri el a határt a jég, amerre a tűz füstje száll.

Az Ipoly menti falvakban, például Ipolyvecén a kenderföldek mellett gyújtották a tüzet, a tűz átugrálása előtt és után meghevertek a kenderföld szélén. Itt a kendertermékenység-varázslás volt a cél.

Egyes helyeken a mező szélén gyújtottak tüzet, és égő üszkökkel kerülték meg a vetést. Másutt nagy tüzet raktak az erdő vagy a hegy tövében. 

Bocsárlapujtőn (Nógrád vármegye) égő zsúpkévével szaladgáltak a lányok, miközben mondogatták:

A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották.

A hamuját a földekre szórták, hogy távol tartsa a kártevőket.

A félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől. 

Az elszenesedett kisebb gallyakat előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására.

Másutt az égő üszköt hazavitték, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék.

A tűz meggyújtásának szertartása

A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg.

A csallóközi leírások szerint a tűzrevaló összeszedése a legények feladata volt. Szent Iván estéjén kocsival mentek végig a falun, minden házhoz bekiabáltak:

Egyházgellén (Dunaszerdahelyi járás) a máglyára tették az előző évi aratókoszorút, egy leány háromszor körüljárta, vízzel „megszentelte”, majd egy legény háromszor körbefutotta égő fáklyával és azután gyújtotta meg.

Nagybodakon (Dunaszerdahelyi járás) szűzlánynak kellett „megszentelnie” a tüzet.

A Szent Iván-napi tűz egészségvarázsló szerepe

A Szent Iván napi szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célja volt.

Régen úgy hitték az emberek, aki átugorja a Szent Iván napján gyújtott tüzet, az egészséges lesz.

Szent Iván éjjelén élt a népszokás, hogy tűzugrálás közben ezt kiáltották:

Úgy hitték, az ezen az éjszakán meztelenül szakajtott gyógynövények különleges gyógyító hatással rendelkeznek.

A tűz körül álló asszonyok illatos növényeket füstöltek, amelyet később fürdők készítésénél felhasználtak.

Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megelőzésére.

Baranya vármegyében a sírokra is tettek a sült almából. Csongrád vármegyében úgy tartották, hogy a tűzbe dobott alma ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.

Az Ormánságban élt az a hiedelem, amelyik anyának meghalt kisgyermeke van, Szent Iván-nap előtt nem szabad almát ennie, mert megeszi a mennyországban lévő gyermeke aranyalmáját.

Úgy tartották, ezen a napon a mennyországban Keresztelő Szent János gyümölcsöt, mannát osztogat a gyermekeknek. Akinek az anyja idelenn már evett, annak ezt mondja: te nem kapsz, a te részedet megette anyád! 

A tűz körül a gyermektelen asszonyok cseresznyét fogyasztottak, mivel a néphit szerint ez elősegítette a gyermekáldást.

Menyhén, Gímesen (Nyitrai járás) virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később a felduzzadt daganatra tettek.

Tardoskedden (Érsekújvári járás) a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen.

Vajkán (Dunaszerdahelyi járás) vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát "mellfájás" ellen.

Különleges erővel bírt Szent Iván éjjelének harmatja is. A mezőkről gyűjtött harmatot életvíznek tartották: az ezzel való mosdás meggyógyította a szem- és bőrbetegségeket.

A lányok hitték, hogy ez a harmat megőrzi fiatalságukat és szépségüket.

Számos szerelmi varázslat, szerelmi kötés és jóslás is fűződik e naphoz.

A tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek. Ezek igen hosszúak voltak, mert a falu összes fiatal párját össze­énekelték. Ismert szólásunk is erre utal:

A szalmából megrakott tűz felett a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki ugorja át a legszebben.

Úgy hitték, aki a legmagasabban ugorja át a tüzet, az egy éven belül férjhez megy.

Mihálygergén (Nógrád vármegye) a búzavirágból font koszorút, mellyel a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták, és úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni.

A hagyomány szerint, ha egy fiú és egy lány Szent Iván éjszakáján együtt ugrotta át a tüzet, akkor belőlük egy pár lett.

A szerelmesek közösen vagy külön-külön is átugráltak a lángok felett, hogy elűzzék a rosszat.

Úgy tartották, ha a szerelmesek ezen az éjjelen átugrották kézen fogva a máglyát, akkor örökre együtt maradtak.

A lány a kiszemelt legény gatyamadzagjának megszerzésével és elégetésével is magához láncolhatta választottját.

A hagyomány szerint Szent Iván éjszakáján a tüzet kézen fogva átugró pároknak a tűz termékenységet hozott.

Abaúj-Torna vármegyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak.

Volt, ahol ezen az éjjelen a tüzet átugorva barátnők vagy barátok fogadtak egymásnak örök barátságot.

Úgy tartották, hogy Szent Iván-éj és környéke volt a legalkalmasabb a házasságok megkötésére.

Ugyanígy fordítva: pozitív gondolatokat és életcélokat tartottak a lángok fölé, hogy valósággá váljanak.

Az ajtóra kötött mezeivirág-koszorúról  úgy tartották, megvédi a házat a tűztől és elűzi a boszorkányokat és a kísérteteket.

Megfüstölték a kutakat és forrásokat, hogy a kígyók és ártó lények mérgétől megtisztuljanak.

Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a tüzet házi tűzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra, amely a közös máglyáról származott.

Úgy hitték, a szentiváni almába nem volt szabad kést vágni, mert akkor elveri a jég a határt.

A néphit úgy tartotta, hogy Szent Ivánkor virágzik a páfrány. Az aranyosan pompázó virág rövid életű, elhervad és elenyészik. Aki viszont rálel a pillanatra, amikor kitárulkozik, érteni fogja az állatok nyelvét, és meglátja a földbe rejtett kincseket.

A páfrány virágát láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A néphit szerint lehetetlen megszerezni, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre.

Karcagon (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) és Kéthelyen (Somogy vármegye) a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt.

A tűzugráson kívül Európa-szerte fáklyákat is gyújtottak, továbbá szokás volt a tüzes karika eregetése, a tűzcsóválás is.