Utazás Észak-Bánátban - VIDEÓVAL
A szörényi hegyektől a Tiszáig terjedő hatalmas területet Bánság néven tartja számon a geográfia, mégis gyakran halljuk a Bánát kifejezést is e vidéket illetően.
Az egykori Temes, Krassó-Szörény és Torontál vármegyékben utazva gyakran tapasztaltuk, hogy a Tisza és a román–szerb határ között élő magyarok bánátinak tartják magukat, míg a Temesvár környéki magyarok bánságinak. Nem véletlen az sem, hogy 1918-ban németek és magyarok Bánáti Köztársaság néven kiáltották ki a 24 napos államukat, amit a szerbek végül elfoglaltak. Állapodjunk meg tehát abban, hogy ha a történelmi Torontál északi részére érkezünk, akkor Bánátban vagyunk.
És akkor még nem is beszéltünk Bácskáról. Egy magára valamit is adó bácskai magyar büszke arra, hogy nem a sanyarúbb kenyeret adó Bánátba született, és a bánátiak sem felejtik el kihangsúlyozni, hogy ők bizony nem bácskaiak. Amíg él ez az egészséges versengés a Tisza két oldalán élő bácskai és bánáti magyar között, addig elvileg nem kell aggódnunk a magyar jövő miatt a Délvidéken. Bánáti magyarnak lenni azonban nem olyan „könnyű”, mint bácskainak.
Csanádot a csata előtt álmában egy oroszlán biztatta: azonnal támadja meg az ellenséget. Megfogadva a tanácsot, még az éjjel megtámadta és legyőzte Ajtonyt; ő lett a vármegye ispánja, a csata helyén monostort építtetett, amit Oroszlánosnak nevezett el. Ennek ma már persze nyoma sincs, a monostor helyén felépült Magyarmajdán település, ahova betérve kevés magyar szót hallani, ha az ember végigsétál a Tito marsall vagy a Lenin úton. Aztán jött a török, és a vidék elnéptelenedett. A XVIII. században Temesi Bánság néven osztrák katonai fennhatóság alá került, németekkel, románokkal és szerbekkel lett újratelepítve, magyarok csak a XIX. során érkeztek ismét a bánáti tájba.
Bácskát és Bánátot több híd is összeköti, mi az új adai hídon léptünk be Bánátba, már csak azért is, mert a hídnak érdekes története van.
Az adaiak már 1925-ben szerettek volna hidat emelni a Tiszán, de az akkori önkormányzat éppen egy magyar képviselő szavazatával inkább a pravoszláv templom felépítése mellett döntött. A jelenlegi hidat egy német város adományozta a NATO bombázás jóvátételéül, amit az adományozók a Dunára szántak, de arra nem gondoltak, hogy a Duna az Alföldön már jóval szélesebb minta a Fekete-erdő környékén. A Tiszára viszont stimmelt a híd mérete, így került az Óbecsére, ahol viszont addig forgott kézről kézre a hídra szánt pénz, hogy az végül el is tűnt. Legvégül aztán megkapta Ada a még meglévő elemeket, és 2010-ben fel is avatták a Tegnap, Ma, Holnap névre keresztelt hidat.
Korábbi bánáti kalandozásaink során már meséltünk Törökbecséről, vagy éppen a dél-torontáli székely falvakról, ahol igen pozitív példákkal találkoztunk a magyar megmaradást illetően. Észak-Bánátban már nem ilyen rózsás a helyzet.
Az egyedüli magyar többségű település, Csóka, amely Rákóczi- és Móra-szoborral is büszkélkedhet, de ezen túl sok magyar emlék nincs Észak-Bánátban.
A török időkben elpusztult vidéken később azért épültek kastélyok, ilyen például Törökkanizsa és Padé, de Nagykikinda belvárosa és malma is megér egy kirándulást, illetve a vidék legikonikusabb építményét, a feketetói hidat is látni kell. Az Aranka folyó felett a XVIII. században épült kilenclyukú híd sokkal öregebb, mint hortobágyi társa, ám mégsem futott be olyan turisztikai karriert, mint amaz. Pedig a legenda szerint Rózsa Sándornak rokonsága volt Feketetón és egy látogatás alkalmával a zsandárok majdnem megszorították, de az Aranka hídjáról a vízbe ugratva végül sikerült megszöknie.
Ma már csak ez a történet és ez a híd idézi meg azt a bánáti világot, amelyről így írt Szentkláray Jenő: „a sík vidék beláthatatlan térségein szabad szárnyalással csaponghat a képzelet. A kilátás odáig terjed, ahol a kék égbolt a földdel ölelkezik. Sugár templomtornyok, népes falvak, szétszórt tanyák, legelő nyájak és viruló rétek váltakoznak a gondosan mívelt szántóföldekkel.” Bánát magyar jövendőjét azóta Trianonban felülírták, sőt 1941-ben sem tért vissza az anyaországhoz, és így végigutazva a tájon, önkéntelenül is Lovich Ilona sorai jutnak eszünkbe:
„Magam-ámító csöndes éjszakákon
Akácaid a szememre hajolnak:
Holnap talán már betelik a kelyhed...
Ó, Bánát, Bánát, mikor lesz a holnap?”
Megjelent a Magyar7 2022/33. számában.
