Üdülőhelyek, ahol nem árt óvatosnak lenni
Az erről készült legfrissebb rangsor azt mutatja, hogy a világ legnépszerűbb turisztikai célpontjai közül néhány egyben a legveszélyesebbek is. Ennek fő oka az erőszak, a bűnözés, az egészségügyi kockázatok, valamint a politikai instabilitás. Ezért utazás előtt érdemes alaposan utánanézni, hogy mi várhat ránk az adott országban.

Az Everly Life biztosítótársaság életbiztosítási szakértői közzétették azon országok listáját, amelyek 2025-ben a legveszélyesebbnek számítanak az utazók számára. Számos tényezőt vettek figyelembe, a bűnözéstől és szexuális támadásoktól kezdve, a közlekedési baleseteken át, egészen az egészségügyi ellátás minőségéig és az emberkereskedelem előfordulásáig. Ezek alapján minden országnak ún. utazási veszélyességi pontszámot adtak.
Míg egyes országok, mint Irán vagy Pakisztán, jól ismertek instabilitásukról, meglepő eredmény például Mexikó, Thaiföld vagy Brazília szereplése a listán, hiszen ezek évről évre milliók által keresett üdülőhelyek.
A EuroWeekly News portál egy másik listát tett közzé a veszélyesnek ítélt országokról. A brit és amerikai külügyminisztérium szerint több ország is „tiltott zóna” maradt az utazók számára. Elsősorban azok, ahol háború vagy más zavargások dúlnak, mint például Ukrajna, Oroszország, Jemen, Irán, Szíria vagy Szomália.
Sőt, Európa sem olyan biztonságos, mint amilyennek tűnhet. Görögország és Franciaország az öreg kontinens legkevésbé biztonságos célpontjai közé tartoznak (az Ukrajnát és Oroszországot sújtó háborúkon kívül), de az Egyesült Királyság is bekerült Európa 10 legveszélyesebb országa közé.
A legnagyobb meglepetést az okozza, hogy a Fülöp-szigetek lett a világ legveszélyesebb turisztikai célpontja. Az ország bizonyos területei a turisták számára tiltott övezeteknek számítanak az itt tevékenykedő iszlamista szélsőséges csoportok miatt. Emberrablások és gyilkosságok sem számítanak ritkaságnak.
A második helyen Kolumbia áll, ahol a drogbárók és az erőszakos bűncselekmények jelentik a fő veszélyt. Mexikó a harmadik helyre került, ami meglepő, tekintve, hogy az ország virágzó turizmusa tavaly 45 millió látogatót fogadott. Az ország egyes részein azonban továbbra is zavargások, drogkartellek és korrupció jellemzőek.
Az USA szerinti veszélyes országok
Az amerikai külügyminisztérium 2025. júniusi adatai szerint 22 ország szerepel azon a listán, amelyekbe nem ajánlott utazni –terrorizmus, emberrablások, fegyveres konfliktusok, sőt, egyes régiókban kalózkodás miatt.
A lista másik végén hagyományosan biztonságos országokat találunk, mint Izland, Szingapúr, Dánia, Ausztria, Svájc és Írország, amelyek nyugodt, biztonságos utazási lehetőségeket kínálnak.
Döntés előtt alaposan mérlegeljük, hogy hova utazunk. A szakértők azt javasolják, hogy indulás előtt tájékozódjunk a friss utazási ajánlásokról, regisztráljunk a nagykövetségen, kössünk megfelelő biztosítást, és kerüljük a kockázatos területeket. Mert mint kiderült, még a tökéletesnek tűnő tengerpart is rejthet veszélyeket a felkészületlen turisták számára.