Túrabakancs koptatás a Száraz-Magurában
Elérkezettnek láttam, hogy ismét hazai pályán nézzünk körbe, így ezen írást is ennek fogom szentelni. Felvidéki mikrovilágunk kiapadhatatlan tárháza vár minket és rajtunk múlik, mennyit ismerünk meg belőle. Az elmúlt bő két évben több írásban mutattam be az általunk bejárt régiókat. Szerencsére akad a listán, amit még mi sem láttunk, de azért az élmény puttonyból továbbra is tudunk mit kihalászni és a tisztelt olvasó elé tárni. Az elkövetkezendő sorok szintén ilyet fognak bemutatni.
Ha az alistáli túratársam, Lőrincz Roland személyében ír nekem, akkor általában már tudom, képben van egy újabb izzadós túrabakancsos meló. Ilyenkor garantált a hajnali indulás és a kiadós lábtangó. Körültekintő szervezésében örömmel indultam útnak, főleg úgy, mert tudtam, olyan régióban fogjuk taposni a kilométereket, ahová a tömegturizmus még nem tette be a lábát. A Száraz-Magura természeti látványvilága szinte kiesik a természetjárók bűvköréből. Nagyobb az esélye, hogy medvével fogunk lepacsizni, mintsem családi túra piknikbe botlanánk bele.
Reggel nyolc után már a tót atyafiaktól hangos Zayváralján (Uhrovské Podhradie) nyújtózkodtunk és lőttük be a startot. Bő harminc perces idővel a Sztrázsó-hegység déli nyúlványainak egyikén, a természetben megbúvó Zayugróc váránál pihentünk meg. Mint sok más felvidéki várrom, ez is, ha tudna beszélni, akkor napestig mondaná a magáét. Van egy megkapó formája, nem nehéz jóféle képeket csinálni történelmi társaságában. Látszik a folyamatos állagmegőrzés és próbálnak rajta toldozni-foltozni. A kora tavaszi idő a délelőtti órákban még hűvösre fogta magát és néhol az esőcseppek is megmutatták magukat. Jobbnak láttuk, ha tapossuk az ösvényt tovább, hiszen kilométerekből volt még előttünk néhány.
A nap folyamán izzadt ám a test, feszült a vádli s fenék. Szerencsére a genius loci fenomenális díszlete kárpótolt minket. Hallottunk olyat, erre a madár sem jár és való igaz, két vadőrszerű figurán kívül senkivel sem találkoztunk azon a szombati napon. Pedig olyan beszédes csúcsokat hordoz, mint a Kossuth-szikla vagy a Rokos. Felvidéken azon kevés helyek egyike, ahol tényleg eggyé válhatsz a természettel. Persze jobb, ha csapatban tolod erre a honismeretet, mert könnyen megeshet, a barna nagytestű Balu kapitány jön veled szembe.
Túránk legmagasabb pontjára a Rokosra szintén felgyalogoltunk. A Száraz-Magura vadonja eddig ismeretlen volt számunkra. Igazat megvallva az ilyen eldugott helyek mutatják meg Felvidék sokszínűségét. Késő délutánra már a zayváraljai csendes idillben találtuk magunkat és folytattuk innen utunkat.
Hazáig még nem volt sietős. Útbaesett Zayugróc (Uhrovec), ahol amolyan regenerációs sétát nyomtunk le. A Báni járásban található település két - a szlovákok számára - nagyformátumú személy szülőhelye, akik ráadásul ugyanabban a házban születtek. Időrendi sorrendben Ľudovít Štúr sírt fel először, aki a szlovákok nemzeti ébredésében játszott megkerülhetetlen szerepet, míg Alexander Dubček a második világégés után az újra alakult Csehszlovákia politikai életében jeleskedett, azon belül a híres prágai tavasz időszakában tette le névjegyét.
Mi inkább névjegyünket legfeljebb a mindenkori természetjárásban akarjuk letenni. Ehhez fogunk igazodni a jövőben és a tisztelt olvasó is számíthat a továbbiakban hűségünkben, már ami az ilyen írásokat illeti. Addig is járja mindenki a saját maga honismereti útját. Aztán kitudja, lehet valahol még összefutunk.
