Tél tábornok bosszúja, avagy hófödte honismeret a Vágmenti-Inóc keleti részén
Február végén az ember azt várná, a természet tavaszi üzemmódba kezd kapcsolni, de erre visszatér Tél tábornok és nemes bosszúval hófödte tájat varázsol ismét a felvidéki tájból. Nagy piktor ő fagyos leheletével. Nem kegyelmezett, fagypont körül lőtte be a hőmérő higanyszálát, nekünk pedig téli szettet volt szükséges magunkra húzni, amennyiben honismereti módban szerettünk volna nyomulni országunk látványromantikájában, hiszen az efféle turisztikai mókából sosem elég. Hozom is az olvasónak a legfrissebb, kilométerek taposásában gazdag élményeket.
A Vágmenti-Inóc (Považský Inovec) nálam januárban nagyon ment, így amikor kiderült, február végén újból nála fogjuk ropni a kilométereket, akkor nagyon megörültem. Most a keleti lejtőinél kezdtük meg a túrát, tudatosítva, hóból nem lesz hiány. Ez alkalommal Lőrincz Roli, alistáli túratársam, hűen önmagához, frankó útvonalat álmodott meg. Harmadik társnak Judit csatlakozott, aki szintén nem megy a szomszédba, ha jóféle túraszeánsz van kilátásban.
Reggel fél hat van, a kakas nagyjából ilyenkor kukorékol ki a nagyvilágba. Alig egy óra múlva már Kővárhely (Podhradie) felé robogtunk négykerekű vasparipánkkal. Reggel még sütött a nap, örvendeztünk, milyen szép idővel ajándékozott meg minket az anyatermészet. A tót atyafiaktól hemzsegő Kővárhelynek is kijutott formás várromból, amit mi Nagytapolcsány várának hívunk, de úgy voltunk vele, hagyjuk őt délutánra, amikor visszatérünk a túrázásunkból. Célunk az volt, eljussunk jó tempóban a Panská Javorina tetejére, majd onnan vissza az álmoskás arcát mutató Kővárhelyre.
A kék jelzésen kezdtünk haladni, onnan váltva a sárgára, közel három óránkba került, hogy a Panská Javorina kilátó pontjánál nézzünk bele a messzeségbe. Igazán príma tempót ment a kompánia, nem törődve azzal, bizony hosszú kaptatókkal áldott ez a hely. A Vágmenti-Inóc keleti oldala meredekebb, zártabb jellegű, sűrű erdőségekkel és mély völgyekkel tagolt táj. Vízrajza a Vág vízrendszeréhez kapcsolódik, számos kisebb patakkal és forrással. Gazdag élővilágnak ad otthon, mi csoportosan bandázó őzeket is láttunk. Egykor a vidék fontos vadászterületként szolgált a környék nemessége számára.
Felérkezve a Pánska Javorinához az idő eléggé borús arcát mutatta és a panoráma is ködfátyollal bolondította a látásviszonyunkat. Lenn a kilátó mellett menedékház biztosítja a fáradt túrázó feltöltődését. Mi ott elmajszoltuk a szendvicseinket, majd erőt véve magunkon főleg a piros és kék jelöléseket követve, kora délutánra újból Kővárhelyen voltunk. Menetközben a hó intenzíven elkezdett hullani. Kopár táj, fogreklámba illő fehér hótakaró és síri csend, főként ezek jellemezték végig utunkat. Persze megesett, a kompozícióba bezavart a szuszogásunk, de nézzék ezt el nekünk a természet szerelmesei.
Záróakkordként felcaplattunk a Nagytapolcsányi várromhoz (Topoľčiansky hrad), de kiderült, a kapujához jókora vaskaput szereltek fel. A belső részébe nem tudtunk bejutni, a kiírás szerint rekonstrukciós munkák zajlanak a területén. Az a hír járja, a vár alatti kilátás olyan mint a mesében. Főleg keleti irányban csaknem az egész Felső-Nyitra vidékére, a Tribecs és a Zobor hegységre, északkeleten a Sztrázsó, északnyugaton az Inóc hegység hegygerincére nyíló kilátás lenyűgöző. Hát mi ebből nem láttunk semmit, de elképzeltük a látványt. A vártól nem messze van az Opálená skala nevű barlang, de oda már nem merészkedtünk. Jobbnak láttuk, ha még sötétedés előtt kigurulunk a Vágmenti-Inóc bűvköréből.
Amint beültem a kocsiba, a fáradtság rám telepedett. Rolinak külön pacsi jár, hogy oda-vissza levezette a távot. Biztonságban mindenki hazaért, emlékek elraktározva. Az olvasót pedig szimplán biztatni tudom arra, hideg ide-oda, alkalomadtán ismerje meg a Felvidék télies arcvonásait.
