Szlavón séták márciusi esőcseppek közepette
Miután végleg beüt a napfény, a döglesztő nyár és a szabadságolások időszaka, hirtelen mindenki az Adriára fut le, ha a jelenlegi horvátországi területekről van szó. De akadnak itt egyéb gyöngyszemek. Ha unod a tömegturizmust és a sós tengervíz ízét, akkor haladó csoportoknak ajánljuk a szlavón térséget. Az elmúlt napokban főleg a szerbek lakta Banja Luka városáról szóltak írásaim, most kapjanak helyet a horvátok, avagy hadmozdulatainkat Boszniából helyezzük át Szlavóniába.
Ebbe a régióba tényleg csak azok jönnek, akik tudják mit keresnek. Míg a dalmát tengerparti városok csurig tele a papucsos turistákkal, addig itt jóval szellősebb városokra bukkanhatunk, pedig történelmi múltjuk méltán felveheti a versenyt akár egy Fiume, Zára vagy éppen Dubrovnik kaliberű városokkal. Ebben az írásban két településről készítünk pár perces írásos summázatot, hátha egyszer az olvasó nekiindul őket jobban szemügyre venni.
Márciusi utazásunk Boszniába, a gazdag történelmi múlttal rendelkező Szlavónbród (Slavonski Brod) városán keresztül vezetett. A város a Brodsko brdo (Bród-hegy) és a Száva folyó között fontos utak kereszteződésében fekszik, a Száva folyó északi partján, stratégiai szempontból fontos átkelőhelyen. Azt követően, miképp az oszmánok visszavonulót fújtak a közép-európai térségben, Szlavónbródnak is az a sors jutott, hogy lerázza magáról a Fényes Porta igáját. A Habsburg és az Oszmán birodalom között itt húzódott a határ. Az osztrák hadvezetés nekilátott a határvédelem kiépítéséhez. Egy brutálisan masszív, barokk kori erődítményt építettek ide. Az erőd egyike Európa legjobb állapotban fennmaradt erődeinek, és az egyik legnagyobb volt osztrák erődítmény ebből az időből. Monumentalitásával a Splitben található Diocletianus-palota ellenpárja.
Szlavónbród városi magja nem éppen a legszebb arcát mutatta, mikor ottjártunk. Az eső csepergélt, a szél meglehetősen fújt. Ettől függetlenül a plébániatemplomot és a ferences kolostort megtudtuk nézni.
Hazafelé sem szerettük volna Szlavóniát gyorsan letudni. A boszniai vizit sok energiát felemésztett, de úgy voltunk vele, záróakkordként tegyük még bele Diakovár (Dakovo) városát. Már messziről lehetett látni az ikonikus székesegyházának két tornyát. Városi magja le sem tagadhatná közép-európai jellemvonásait. Kellemes séta a város Korzóján, majd annak végén a Strossmayer téren nagyságával leural mindent a Szent Péter Székesegyház-Bazilika. A diakóvári főszékesegyház a horvát historizmus legnagyobb új építésű szakrális épülete. Engem méreteivel tényleg letaglózott.
Nem aprózták el az biztos. Összesen hét millió darab téglát égettek ki építésére. A köveket Isztriából, Magyarországról, Ausztriából, Olaszországból és Franciaországból szállították. Belső szakrális világa szerintem még ennél is szebb. Ezt igyekeztem képekkel szintén megörökíteni. Híres püspöke az a Josip Juraj Strossmayer volt, akit a Horvát Nemzeti Múzeum, a Horvát Akadémia és a Zágrábi Egyetem alapítójaként tisztelhetünk. Ő a horvát kultúra atyja, aki itt a diakóvári sírboltban nyugszik.
Azért a húsztagú bandán tényleg meglátszott a fáradság. Az átmozgató sétafikálás után még várt ránk egy hosszú, zötykölődős út Budapestig. Késő esti érkezéssel mindenki ment a saját maga dolgára. Fogom-e még látni a szlavón tájat? Bízom benne, hogy igen, mivel van benne elég spiritusz. Tengerpartokra és lustálkodásra szakosodott turistákat én sem hoznék ide, mert hülyeségeikkel megfeszítenének. Ide azokkal érdemes jönni, akik értik és érzik az utazás lényegét. Minden más csak szemfényvesztés.
