Szent István ünnepén – az államalapításról
„Elhozták hát a szentszéktől az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt és Isten kedveltjét, István királyt az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronázták, rendelkezésére bízták az egyházaknak és népeinek mindkét törvény alapján történő igazgatását” – olvasható az István király 1083-ban történt szentté avatása alkalmából írt legendában. Szent királyunk törvénykönyvének a bevezetőjéből ünnepe, augusztus 20-a alkalmából idézzük a következő részletet.
„A királyi méltóságnak a keresztény hit tápláló erejével véghezvitt alkotásai fényesebbek és erősebbek szoktak lenni más méltóságok műveinél. És mivel minden nép saját törvényei szerint él, ezért mi is Isten akaratából országunkat igazgatván, törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünk számára: miképpen éljen tisztességes és békés életet. Hogy amiképp isteni törvényekkel gazdagabbá lett, ugyanúgy világiakkal is el legyen látva.”
Szent István ünnepe a legrégibb nemzeti ünnepek közé tartozik, hisz az egyház Szent László I. törvénykönyve alapján 1092-től ünnepei közé sorolta első királyunk szentté avatásának napját. Az egyetemes egyház azonban XI. Ince pápa 1686-os rendelete alapján szeptember 2-ra, Buda töröktől való visszafoglalásának napjára tette ünnepét. 1771-ben Mária Terézia rendelte el, hogy augusztus 20-a nemzeti ünnep legyen. 1092-től azonban augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja helyett augusztus 20-a lett az országos törvénynap, tehát világi ünnep is. István ünneplése kezdettől fogva kettős jellegű: a hit szentjét és az államfőt is ünneplik személyében. A ma emberének tudatában is szinte elválaszthatatlanul összeforr ez a kettősség.
A keresztény világ második évezredének első napján – 1001. január 1-jén – Esztergomban királlyá koronázták Istvánt, a honfoglaló Árpád leszármazottját. Ezzel létrejött a keresztény Magyar Királyság, és Magyarország belépett az európai keresztény államok sorába.
A magyar történelmi tudat egyértelműen Szent István nevéhez kapcsolja az államalapítás művét, a keresztény Magyar Királyság megszületését. A mai kor emberében (bizonyos újkori reminiszcenciák következtében is) olyan képzet alakult ki, mintha az államalapítás valami egyszeri jogi aktus lett volna, mintha csak úgy kikiáltották volna az állam megalakulását. Valójában azonban ez egy hosszú társadalomátalakító és államszervezési munkafolyamat volt, s ennek csak az egyik, a nemzetközi elismerést biztosító aktusa volt István királlyá koronázása.
De valójában milyen történelmi folyamatot nevezünk államalapításnak? A történész válasza a kérdésre egyszerű: vérségi, rokonsági (nagycsalád, nemzetség, törzs) alapon szerveződő, a személyi függésen alapuló társadalmat kellett területi, intézményes függésen alapuló társadalommá alakítani. Magyarán: létre kellett hozni az államszervezet központi és területi intézményeit, melyek írott törvények alapján irányítják az országlakosok gazdasági tevékenységét és a társadalmi együttélés formáit. Ez a munka ugyan még Géza idejében elkezdődött (a hatalom központosítása, a keresztény hitre való térítés), de igazában István uralma idején teljesedett ki.
Az állam központi irányító szervezetének a kiépítése aránylag könnyen ment, hisz hatalmi központja volt már a törzsszövetségi „államnak” is.
A királyság központi irányító intézménye tehát a királyi udvarból nőtt ki. A Magyar Királyság, mint a korabeli nyugati keresztény államok legtöbbje is, patrimoniális jellegű volt, ami azt jelenti, hogy minden hatalom forrása maga a király volt, tulajdonképpen az ország a király tulajdona. A király valóban a legfőbb hatalom képviselője volt, uralma azonban mégsem volt korlátlan. Az udvar különböző tisztségviselői – köztük legfontosabbként a nádor – ugyan a királyi akarat végrehajtói, de a király mellett ott áll a tanács, latinul senatus. A királyi tanács szerepéről az Imréhez intézett Intelmekben így ír Szent István király:
A tanács tagjai az udvar vezetői mellett a megyésispánok és a főpapok (püspökök, apátok) voltak. A tanács persze nem volt törvényhozó szerv, mert az maga a király, de a törvényeket általában a tanács készítette elő.
Az államszervezet kiépítésének folyamatában talán a legfontosabb lépés az volt, hogy István létrehozta az államirányítás területi szervezeteit, a vármegyéket, melyek aztán ezer évig a magyar állam legfontosabb építőelemei voltak. Várakat építtetett, s a várakhoz területeket rendelt, kialakítva így a várak illetékességi körét, megyéjét. A várak és megyék élére a saját emberét, az ispánt ültette, aki a várhoz rendelt szabad harcosok, a várjobbágyok vezetője lett.
A várakhoz különféle szolgálatokat ellátó várnépeket is rendelt.
A megyésispáni tisztséget a király általában kísérete tagjainak adta, s a később épített várak többségét az első megyésispánról nevezték el, például Bars, Hont, Szolnok, Csanád, Pozsony. Az ispán volt a fennhatósága alá tartozó területek legfőbb bírája, s ő szedte be az adókat is. A királyi vármegyék behálózták az ország egész területét, s a kor modern államirányítását tették lehetővé.
Az államszervezés és társadalmi átalakulás szerves velejárója volt a keresztény térítés folyamata, de sokkal inkább a keresztény egyház kiépítése. István uralkodása alatt tíz püspökséget hozott létre: Esztergom, Veszprém, Kalocsa, Győr, Eger, Pécs, Erdély, Bihar, Vác, Csanád. Nemcsak az egyházi szervezet, hanem az ország függetlensége szempontjából is rendkívül fontos volt, hogy az esztergomi püspökséget érseki rangra emelte, s ezzel a német egyháztartományoktól független magyar egyháztartomány jött létre. A vármegyék területének megfelelően esperességeket és plébániákat szervezett, illetve plébániatemplomokat építtetett.
Az első templomok az ispáni várak, vásáros helyek, királyi, illetve magán udvarhelyek mellett jöttek létre.
Később elrendelte, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. A szerzetesség intézményét is meghonosította. Uralkodása alatt jött létre a pannonhalmi (ezt apja, Géza alapította, de István adományozott neki birtokokat), a pécsváradi, a zobori és a veszprémvölgyi apácák monostora.
Szent István 41 évig tartó uralkodása végén egy nemzetközileg elismert királyságot találunk a magyar törzsi fejedelemség helyén.
Ezért kapcsolja a magyar történelmi tudat egyértelműen István nevéhez az államalapítás művét, a keresztény Magyar Királyság megszületését.
Az utóbbi időkben ezért is került előtérbe az államalapító király személye, azé a politikusé, aki saját korában a modern európai államok családjába vezette népét. Ha csak ezt tette volna, a késői utódok tiszteletét, így a miénket is, méltán kiérdemelte volna azzal is. Ám Szent István életművével olyan, akkor új, keresztény értékrend közvetítője és elfogadtatója is volt, amely új erkölcsi rend alapjait vetette meg a magyar társadalomban. Úgy alakította át a magyar társadalmat, hogy az megtalálhatta helyét kora Európájában. S ezt az új értékrendet és erkölcsiséget a saját életének példájával mutatta meg, hitelesítette népe előtt, s tette számukra is elfogadhatóvá.
Megjelent a Magyar7 hetilap 33. számában.
