2024. augusztus 1., 09:22

Sorra zárnak be a bankfiókok, de mi állhat ennek hátterében?

Az utóbbi időben, vagy inkább években a szlovák lakosok teljesen másképp használják ki a banki szolgáltatásokat. Hogy milyen változás ment végbe ezen a téren, és mit jelent ez a bankok számára, azt az alábbiakból megtudhatják.

Szlovák Takarékpénztár
Fotó: wikipedia.com

Egyre kevesebb ügyfél keresi fel személyesen a banki fiókokat, helyette inkább az online szolgáltatásokat részesítik előnyben. A kihasználatlanság miatt egyre több bank dönt úgy, hogy bezárja az irodáját, a következő adatok is erre szolgálnak bizonyítékul.

Míg 2018-ben a Szlovákiában működő bankok több ezer fiókot üzemeltettek, addig az idei év elejére ez a szám 730-ra redukálódott.

A kimutatások szerint tavaly óta a bankok 30 szlovákiai irodát zártak be. 2023 óta a Szlovákiában meglévő három legnagyobb bank közül a Szlovák Takarékpénztár zárta be a legtöbb irodáját, szám szerint 14-et. A második helyen a VÚB Bank áll, akik jelenleg 109 fiókkal rendelkeznek, ez tavalyhoz képest kilenccel kevesebb.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Tatra Bank állhat fel, akik két fiókjuk bezárását követően 76 irodát üzemeltetnek.

A bankok arra hívták fel a figyelmet, hogy a fiókok bezárása mögött az áll, hogy az emberek szokásai megváltoztak, kevésbé veszik igénybe személyesen a banki szolgáltatásokat, áttértek az online ügyintézésre. A Szlovák Takarékpénztár például közleményt adott ki ezzel kapcsolatban.

Egy fiók bezárásának hátterében elsősorban a látogatottság jelentős visszaesése áll. Egyre több ügyfelünk az internetes szolgáltatásainkat veszi igénybe, számukra ez egyszerűbb és kényelmesebb. Egy fiók bezárása természetesen nem egyszerű döntés, előtte alaposan megvizsgáljuk az egyes adatokat"

– mondta a bank szóvivője, Marta Cesnaková.

Akadnak olyan bankok is, melyek az egyes fiókok bezárásával párhuzamosan újakat is nyitnak. A VÚB Bank például olyan régiókban, illetve városokban nyitott új fiókokat, ahol magasabb a látogatottság.

Az ügyfelek banki szolgáltatások igénybevételében a koronavírus-járvány időszakában ment végbe gyökeres változás. A kliensek rájöttek, hogy online formában egyszerűbb az ügyintézés, emellett a bankokkal digitális csatornán keresztül együttműködni rendkívül biztonságosnak is mondható.

A fiatalok döntő többsége már online formában intézi banki ügyeit, a Szlovák Takarékpénztár szerint azonban egyre több idősebb kliens is ebbe az irányba mozdul el.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.