Seprűnyéltől a lengyel királyi palotáig
„Hazaszeretetről tanulhatnánk a lengyelektől” - kezdi beszélgetésünket Somogyi Előd a Felvidéki Szablyavívó Iskola alapító mestere, amikor arról kérdezem, mi volt a Lengyelországból hazahozott élmények legerősebbike.
A már hagyománnyá vált „Lengyel-Magyar Kard Napja” elnevezésű előadásokkal és szablyabemutatóval tarkított eseményen ugyanis a komáromi szablyavívás évszázados hagyományait feltámasztó mester iskolája is képviseltette magát.
"A lengyelek szeretettel emlékeznek Báthory István erdélyi fejedelemre és védelmező szablyájára, ahogy nem feledték el azt sem, hányszor állt ki egymás mellett lengyel és magyar a történelem forgatagában.” – meséli Somogyi Előd, a szablyaiskola mestere.
A fejedelem neve már csak azért sem merülhet feledésbe, mert az általa használt fegyvert mind a mai napig batorówka-nak nevezik. Nem is érdemtelenül, hiszen éppen Báthory volt az, aki bevezette Lengyelországban a huszár harcmodort.
Ugyanakkor a magyar vívótechnika sporttörténeti jelentőséggel is bír a lengyelek számára.
Tizennyolc világbajnoki aranyérmüket nem másnak, mint Kevey Jánosnak köszönhetik. Előd pedig olyan átéléssel beszél Kevey kalandos életútjáról, hogy szinte filmként peregnek előttem az események.
A történet az 1924-es, csalódást keltő olimpiai szereplés után indul egy lengyel csapat Magyarországra látogatásával, akik egy eredményesebb vívótechnikát próbáltak keresni. Az akkoriban méltán nagy presztízsnek örvendő, Borsody László vezette Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézetben azonban elutasították őket, hiszen a mester csak saját katonavívóival kívánt foglalkozni. Végül aztán Borsody, egyik tanítványának közbenjárásával kötélnek állt, és fogadta vívótermében a “küldöttséget”. Az egyre szorosabbra fűződő lengyel-magyar barátság hatására (melyre a történelem már számos példával szolgált) Lengyelországba küldték Kevey Jánost, hogy ott oktassa a magyar technikát. Innen pedig már egyenes út vezetett a lengyel vívás későbbi sikereihez.
– meséli Előd.
A rendezvényen elhangzó előadások nem csak madártávlatból tekintették át a lengyel és magyar vívás történetét, hanem a szablyavívás vérkeringésében mindmáig aktívan tevékenykedő mesterek osztották meg személyes tapasztalataikat és látásmódjukat a sportággal és hagyományőrzéssel kapcsolatban.
– hangsúlyozza beszélgetőpartnerem és valóban, minden mondatából érződik az elődök iránt érzett alázat és mély tisztelet.
S hogy miért éppen a címben jelzett seprűnyéltől indul a komáromi szablyavívók története? A kérdésre egy régi anekdotában találhatunk választ. A születésének 200. évfordulóját „ünneplő” Keresztessy József, akit 1848-ban Klapka hadnagyaként szolgált a komáromi várvédelem egyik kulcsfigurájaként, gyerekkorában kéményseprőként volt kénytelen megkeresni a napi betevőt. Egyik hazaútján támadás érte, ő azonban született tehetségétől vezérelve egy seprűnyéllel verte el ellenfelét. Ennek az esetnek volt szemtanúja későbbi mestere is, kinek nevelő gondja alatt pallérozott vívómesterré érett. A forradalom után Budapesten alapított vívóiskolájában kifejlesztett nehéz szablyás technikáit finomította később Borsody, létrehozva az Előd által is oktatott harcformát.
Kováč Barnabás írása
