Selye János is meglepődne: A stressz növelheti a biológiai életkort egy magyar részvétellel készült tanulmány szerint
A biológiai életkor megnőhet olyan stresszhatások közben, mint a terhesség, a Covid vagy a baleseti műtéti kezelések - derül ki abból a nemzetközi tanulmányból, amelynek egyik szerzője Kerepesi Csaba, a SZTAKI Informatikai Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa.
A kutatók eredményei szerint a stressz különböző formáira adott válaszként hirtelen megnő az emberek és egerek biológiai életkora. Ez az öregedés viszont a stresszből való felépülés után visszafordul - írták a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) szerdai közleményében.
A biológiai életkort mesterségesintelligencia-alapú, úgynevezett "epigenetikai öregedés órák" mérik. Bioinformatikusként és mesterségesintelligencia-kutatóként ezen órák alkalmazásában vett részt Kerepesi Csaba. Több, független, úgynevezett epigenetikai öregedési óra szerint ezek a változások viszonylag rövid, napokban vagy hónapokban mérhető időszak alatt mennek végbe.
A tanulmány eredményei alapján a biológiai öregedés nem egyirányú, fluktuációk is megfigyelhetők benne, új eredmény, hogy a biológiai öregedés gyakorlatilag visszafordítható - állapították meg a kutatók.
Az egyének biológiailag idősebbek vagy fiatalabbak lehetnek, mint amennyit kronológiai életkoruk mutat. Az állatmodellekben és az emberekben egyre több bizonyíték utal arra, hogy az epigenetikai órák által mutatott biológiai életkort többek között betegségek, gyógyszeres kezelés, életmódbeli változások és környezeti hatások is befolyásolhatják. Korábbi kutatások már utaltak arra, hogy lehetnek ingadozások a biológiai életkorban, de egészen mostanáig feltáratlan maradt, hogy milyen események váltják ki ezeket a változásokat és, hogy ezek a változások visszafordíthatóak-e.
Az eredmények alapján a biológiai életkor a stressz hatására viszonylag rövid idő alatt megnőhet, viszont ez a növekedés átmeneti, és a stresszből való felépülést követően visszaáll az alapszintre.
A közlemény szerint a biológiai életkor átmeneti változásait okozták például nagyobb műtétek, terhesség és súlyos Covid-19 is. Például a traumás betegeknél a biológiai életkor erős és gyors növekedését mutatták ki sürgősségi műtétek után. Ugyanakkor ez a növekedés visszafordult, és a biológiai életkor a műtétet követő napokban visszaállt a kiindulási szintre. Egy tocilizumab nevű immunszuppresszív gyógyszer pedig fokozta a lábadozó Covid-19 betegek szintén megnövekedett biológiai életkorának helyreállítását.
A közlemény szerint hasonlóképpen a terheség közben az anya biológiai életkora megnő, majd a szülés után egy kis idő elteltével lecsökken (helyreáll).
- magyarázza a közleményben Kerepesi Csaba.
A tanulmány, amely április 21-én jelent meg a Cell Metabolism című tudományos folyóiratban, eddig nem ismert dinamizmusokat tárt fel az öregedés ütemében, amelyek új irányokat nyithatnak meg az öregedés és megfiatalodás kutatásában - írták a SZTAKI közleményében.