Schweitzer Ferenc emlékezete

A Felvidék már évszázadok óta jeles magyar művészek és tudósok szülőföldje. Oldalakon át sorolhatnánk az ismert neveket, miközben legalább kétszer annyi helyet tölthetnénk meg azokkal, akiket jóformán csak hírből vagy még úgy sem ismerünk, pedig a maguk területén maradandót alkottak.

Fotó: Archívum

Az a kiváló földrajztudós, Schweitzer Ferenc, akiről az alábbiakban szó lesz a Mátyusföldön, Nagyfödémesen látta meg a napvilágot 1939. október 5-én. Gyermekéveit beárnyékolt a II. világháború, majd pedig a kitelepítés, mivel a családot 1947-ben Magyarországra kényszerítették. Ferenc már itt végezte az általános és középiskolát, Szegeden kezdte felsőfokú tanulmányait, végül azonban a budapesti ELTE Természettudományi Karának földrajz szakán szerzett oklevelet 1966-ban. Egyetemistaként részt vett a vértesszőlősi előember-telep feltárásában és a csoport vezetője, Vértes László (1914–1968) így vélekedett róla:

egyike volt azoknak az ifjaknak, akik megtalálták a csont- és eszközmaradványokat, még ha ennek dicsősége később – néha ilyen a kutatói sors – ismert professzorának jutott.”

Tudósi pályájának fő állomásai szinte a megszokott „forgatókönyvet” követték. 1982-ben megszerezte a doktori címet, 1984-ben lett a földrajztudomány kandidátusa (PhD), 1993-ban a földrajztudomány doktora (DrSc). 1996-ban kinevezték a Pécsi Tudományegyetem professzorává, de már 1992-ben másodállású docensként tevékenykedett ott. Tanári munkája mellett tudományszervezőként és a Magyar Tudományos Akadémia Földrajzi Kutatóintézetének munkatársaként, 1988-tól tudományos osztályvezetőjeként, 1993-tól igazgatóhelyetteseként, majd 1997–2009 között igazgatójaként is tevékenykedett. Mint életrajzában olvasható,

a magyar tudomány számára vészterhes időkben vezette a rábízott intézményt. Az igen jelentős megszorításokkal terhes időszakban neki volt köszönhető az intézet gazdasági helyzetének stabilizálása és tudományos eredményességének a fennmaradása.”

A természetföldrajz számos területét művelte, a geomorfológiától és a környezetkutatástól kezdve az árvízvédelem gyakorlati problémáinak megoldásán át Magyarország földtörténetéig bezárólag. Geomorfológus volt, a magyarországi természetföldrajz legnemesebb hagyományainak folytatója, aki mindenekelőtt a terepen érezte otthonosan magát. Ahogy egyik méltatásban olvasható:

Jelentős képzelőerővel látta és hihetetlenül szuggesztív módon láttatta nemcsak a tájat és az azt létrehozó folyamatokat, hanem az ősföldrajzi környezetet, azt, hogy miképpen nézhetett ki környezetünk néhány millió évvel ezelőtt.”

Pályája elején az édesvizekben keletkező mészkővel (travertínóval) foglalkozott. Később a Kárpát-medence harmad- és negyedidőszaki felszínének alakulását vizsgálta. Nemcsak elméleti, hanem nagyon időszerű gyakorlati feladatok is érdekelték. Egyik tagja volt annak a szakembergárdának, amely a Paksi Atomerőmű telephelyének földrajzi adottságait, a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok biztonságos elhelyezésének lehetőségeit tanulmányozta. Kidolgozta a nagy beruházások és a veszélyes hulladékok telephely-kiválasztásának földrajzi feltételrendszerét is.

Egyik fontos munkája a Tanulmányok a geomorfológia, a geokronológia, a hidrogeográfia és a Mars-kutatás területéről. A könyv hátsó borítóján a kiadó a következő szavakkal ajánlja az olvasónak a tanulmányokat:

„a geográfusokat régóta foglalkoztató izgalmas kérdésekre kaphat választ. Milyen természeti tényezők alakították hazánk felszínét az elmúlt 8–10 millió év során? Miként változott és nyerte el mai formáját a Kárpát-medence folyóhálózata? Hogyan nézhetett ki az egykori Aquincum ősföldrajzi környezete? Mikor és milyen folyamatok hatásaként jöhetett létre a Kárpát–Pannon-medencében sivatagi környezet? (…) Vajon léteznek-e bizonyítékok a víz, valamint az élet legkezdetlegesebb formáinak jelenlétére a Marson?”

Oktatóként is nagyra tartották. Különösen természetföldrajzi előadásai voltak legendásak. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara és a Földrajzi és Földtudományi Intézet megemlékezésében olvasható:

„Kivételes tehetsége volt hozzá, hogy a felszínfejlődési folyamatok vitatott kérdéseit izgalmas rejtélyekként mutassa be a hallgatóságnak, amelyek csak arra várnak, hogy a felkészült kutatók a mozaikdarabokat összeillesztve felismerjék a teljes képet. Ezek a „rejtélyek” vonzották a tehetséges hallgatókat: hamarosan megszületett a Schweitzer-huszárok legendája, ahogy tanítványai első generációját előbb a hátuk mögött, majd büszkén felvállalva nevezték. Az évek múltak, újabb és újabb tanítványok érkeztek és indultak sokszor tovább a kutatóintézet vagy más tanszékek felé. Általuk, rajtuk keresztül talán még nagyobb hatást gyakorolt a pécsi és a hazai földrajzra, mint közvetlenül, kutatási eredményei révén.”

Volt tanítványa, Vági Márton írta róla:

„új kutatási irányokat honosított meg, új módszereket tanított, de mindenekelőtt szemléletet adott és csapatot épített. (…) Hatalmas tehetsége volt ahhoz, hogy a tudományt ne elsajátítandó tényekként, hanem megfejtendő rejtvényekként mutassa be. Ezáltal azok érdeklődését is felkeltette a teraszok, a sivatagi mázak, vörösagyagok és a dreikanterek iránt, akik se előtte, se utána nem érezték a természetföldrajz csábítását. Azon a bizonyos első órán, amikor belépett az előadóterembe, ahol izgatottan vártuk, három fiatalember követte, akik a tisztelet és a szeretet kézzelfogható aurájával vették körül. Ők hárman ma intézetünk megbecsült oktatói és a tanítványok első generációját még sok másik követte. Schweitzer professzor úr termékeny kutatói életpályáján meghatározó tudományos örökséget hagyott maga után, amelynek részleteit érdemes megismerni. Számunkra azonban mindenekelőtt az általa nevelt fiatalokban él tovább, akiket nagy szeretettel terelgetve nevelt geográfussá, kutatóvá és mindenekelőtt emberré.”

Tudományos életműve is számottevő. Mintegy 400 dolgozatot és húsznál több szakkönyvet, monográfiát publikált. Munkásságát számos díjjal ismerték el, féltucat magyarországi és külföldi tudományos társaság tiszteleti tagja volt.

Schweitzer Ferenc néhány könyve

Fotó: Archívum

Schweitzer professzor az elmúlt évtizedekben több–kevesebb rendszerességgel felkereste szülőfaluját is, ahol rokonai éltek. Most már személyesen nem találkozhatnak vele, mivel 2023. március 6-án, életének 84. esztendejében a Teremtő elszólította e földi világról.

Megosztás

Címkék

Schweitzer Ferenc emlékezete

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre