2024. december 31., 11:34

Hogyan készül a rendőrség szilveszter éjszakájára? Mire számíthatunk, ha tilosban tűzijátékozunk?

A mai nap és főleg az éjszaka rendkívülinek számít, hiszen ilyenkor nemcsak a lakásokban, de az utcákon is nagyobb tömeg gyűlik össze. Ennek megfelelően a rendőrség is fokozott készültségben van, hiszen többféle veszély is leselkedhet ránk. Nézzük, mire kell odafigyelnünk az év utolsó napján, hogy kellemetlenségek, pénzbírságok nélkül léphessünk át az új esztendőbe!

tűzijáték
Fotó: Pixabay

Szilveszterkor megerősített rendőregységek vigyáznak a közrendre, többen lesznek szolgálatban a megszokottnál. A közutakon, az utcákon és tereken, a karácsonyi vásárokban, de akár még az üzletközpontoknál is több egyenruhással találkozhatunk. Ott lesznek mindenütt, ahol nagyobb tömeg verődik össze. A rendőrség sok éve statisztikákat készít és ennek alapján jól tudja, hogy az év végi ünnepek során a legtöbb problémát az alkohol okozza. A közlekedésben és a közrend fenntartásában egyaránt.

Semmiképp ne üljünk a volánhoz alkoholfogyasztás után, mert könnyen lekapcsolhatnak minket a közúti rendőrök, ha mondjuk, éppen egy szilveszteri buliból tartunk hazafelé.

A rendőrség azt ajánlja, hogy aki alkoholt fogyasztott az éjszaka során, még ha csak keveset is, inkább biztosítsa előre a hazaszállítását vagy hívjon taxit. Ha nem így tesz és spiccesen vezet autót, számíthat arra, hogy bárhol megfújathatják.

Nem kis feladat lesz a rendőrök számára a közrend biztosítása azokon a helyeken, ahol sokan gyűlnek össze, főleg a nagyobb városokban.

A törvény kimondja, hogy pirotechnikai eszközöket csak december 31-én este 18:00 órától január 1. hajnali 02:00 óráig szabad használni.

Az egyes települések azonban saját maguk is szabályozhatják ezek használatát. Például Pozsonyban tilos lesz a tűzijátékozás.

Mi történik akkor, ha valaki a tiltás ellenére a balkonról kilő egy petárdát? Ott, ahol ezt nem engedélyezett, az illető kihágást követ el. A rendőrség az ügyet kivizsgálja és 500 euróig terjedő pénzbírságot szabhat ki az elkövetőre.

Ott, ahol engedélyezett a pirtotechnikai eszközök használata, fontos, hogy gondoljunk mások testi épségére is, például ne dobjuk ablakokba, fák koronája közé, ahol például akár tüzet is okozhat. Az elkövető felelősségre vonható.

Szilveszterkor sokan kirúgnak a hámból, pedig ezen az éjszakán is érvénybe van a csendrendelet, vagyis este 22:00 órától már nem szabad olyan tevékenységet folytatni, ami zavarhatja mások nyugalmát.

Gondolni kell azokra is, akik másnap hajnalban vagy reggel munkába mennek. Ugyanakkor a rendőrség szerint az év utolsó napján egy kicsit toleránsabbnak is kell lenni azokkal szemben, akik ünneplik az év végét. Ha túlságosan hangosak vagyunk, ne lepődjünk meg, ha valaki este tíz után kihívja ránk a rendőrséget.

Gondol-e a rendőrség az állatokra, akik nagyon megszenvedik az emberek év végi hangos „örömködését”, a hang- és fényeffektusokat?

Ott, ahol ez tilos, mindenképp következményekkel járhat azok számára, akik megszegik a tilalmat. A rendőrség együttműködik az állatvédelemmel, hiszen éppen szilveszter éjszakáján tűnik el, szökik el a zajtól való félelmében a legtöbb kutya.

Sokan kutyáik, macskáik védelmében inkább otthon szilvesztereznek, hogy agyonijedt állataikat megnyugtassák és biztonságban tudják. Egy jó tanáccsal is szolgálunk nekik. Éjfélkor, amikor elkezdődik az új év „hangos ünneplése”, hangosítsák fel a televíziót, ami némiképp elnyomja a külső zajokat.

Summa summarum, azért mert ma szilveszter van, még maradjunk észnél, és gondoljunk azokra is, akik bármilyen ok miatt nyugalomra vágynak. Nincs kijózanítóbb, mint új év reggelén kétségbeesve keresni az ijedtében világgá futott kutyánkat.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.