Renault Espace Esprit Alpine Hybrid 200: A hatodik nemzedék
Ezt az autót 1983-ban még ún. egyterűként (magyarul minivanként) dobta piacra a Renault, mert akkor indult az ilyen járművek dömpingje. Aztán egy darabig crossoverként hirdették, mostani 6. generációja pedig már a „szabadidő-autó” címkét viseli. Öt- vagy hétszemélyes változatban, három szereltségben és a Renault új, E-Tech hibrid hajtásláncával kapható. Tesztkocsink ezek közül az ötszemélyes középszerelt típus volt.
Bizony itt már nyoma sincs az eredeti buszos formának:
ez tényleg egy jól megtermett szabadidő-autó.
(A méretet azért hangsúlyozom, mert mint tudjuk, van alatta másik két hasonló: a Captur és a Kadjar.) Elöl a Renault aktuális arculata köszön vissza (lásd még: Austral, Megane E-Tech, stb.), bumeráng alakú nappali LED-füzérekkel, háromdimenziós márkaemblémával, és ebben a szereltségben a Renault Forma–1-es autóira hajazó lökhárító-betétekkel.
Az oldalnézetet a küszöbök feletti éles perem dobja fel elsősorban, de jól mutat a kerékszoknyák három íve, illetve fekete betéte is. Na és persze az attraktív mintázatú 20 colos felnik, amelyek színét mintha pont ehhez a verdához hangolták volna.
Hátul hatalmas, ernyőszerű légterelőbe fut ki a tető, a márkaembléma itt is 3D, a lámpák pedig egyszerűen csodaszépek, nincs rá jobb jelző.
Esetleg a futurisztikus. Az ESPACE felirat kék E betűje a járgány hibrid voltára utal, az elülső sárhányók ESPRIT ALPINE emblémája pedig a szereltségre. Egy szó mint száz: igazi formatervezői remekmű ez az autó!
A beltérben hamisítatlan francia elegancia fogad, itt-ott meghökkentő megoldásokkal. A középkonzolon például nyomát sem találjuk holmi sebességváltónak, légyen az kézi vagy automata. Egy hatalmas, tologatható akármicsoda van a helyén, ami jól mutat ugyan, éppen csak vajmi kevés funkciója van (az igazi középső kartámlát hátrébb találjuk). Az automata váltó karját pedig – hosszabb-rövidebb keresgélés után – a volán mögött, jobb oldalt leljük meg, mint a régi Volgákban. Mire úgy-ahogy befixáljuk, hogy ott van, addig holtbiztos, hogy néhányszor a közvetlen mögötte lévő ablaktörlő karral akarunk indulni… De vissza a francia sármhoz:
az alul-felül csapott volán mögött pazar kialakítású digitális műszerblokkot találunk, amelynek közvetlen folytatása a 12 hüvelykes, függőlegesen tájolt központi kijelző.
Tőle jobbra attraktív háromsoros légbeömlők fűtik vagy hűtik az anyóst. Külön dicséretet érdemel, hogy a kétzónás légkondi nagyrészt klasszikus nyomógombokkal kezelhető, ami francia autóknál ritkaságszámba megy. A végére pedig pár szó a helykínálatról. Mivel az autó hétszemélyesre van szabva, nyilvánvaló, hogy ötüléses kivitelben pazar térmutatói vannak. Főleg, hogy komplett a hátsó üléssor előre-hátra huzigálható, ami öt személy mögött is 581-től 777 literig terjedő kofferméretet jelent. A két ülés mögötti maximum pedig meghaladja az 1800 litert.
A full hibrid hajtáslánc összetevőit lásd a műszaki adatokban. Annyiban szorulnak kiegészítésre, hogy a 199 lóerős összteljesítményt a benzin- és a villanymotor potenciáljának összege adja; az indítómotor/generátor az elektromos fogyasztókat táplálja, illetve a váltások hézagait tölti ki. A 400 V-os hibrid aksi kapacitása mindössze 2 kWh, de ezzel együtt is képes néhány EV-kilométer megtételére. Ennél jóval értékesebb a rendszer példásan összehangolt működése, jelesül induláskor és kemény gázadáskor a villanymotor hatékony besegítése. Kiválóan asszisztál ehhez a hatgangos automata váltó, amelynek 4 fokozata a benzines, 2 pedig a villanymotort szolgálja ki.
Az átgondolt kombináció, plusz a háromfokozatú menetmód-választó legfőbb hozadéka a kiváló menetdinamika és a kedvező fogyasztás; az 5 liter alatti gyári értékeket ugyan nem sikerült elérnem, de az 5,3-as tesztfogyasztást is teljesen korrektnek tartom. Ami viszont picit zavart a teszt során, az a háromhengeres benzinmotor kerregő hangja volt, de pár nap után elfogadtam.
