Rácsok a havon – vérbeli felvidéki történetek
Csáky Pál legutóbb megjelent szépirodalmi kötetéről beszélgettek Pozsonyban a XXXIX. Pozsonyi Városi Napok rendezvénysorozat keretében a Csemadok, valamint a Liszt Intézet szervezésében. Csáky Pál beszélgetőpartnere Dunajszky Géza író volt. A könyvbemutatón egy verses-zenés összeállítással közreműködött Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a budapesti József Attila Színház igazgatója és Szabó Gyula Győző, a Magyar Állami Operaház tagja.
Az AB-ART Könyvkiadó gondozásában Rácsok a havon címmel megjelent kötet egy kisregényt és négy elbeszélést tartalmaz. Olyan történeteket, "amelyek bárkivel megtörténhettek volna az ingoványos múlt rendszerben, amikor a kommunista ideológia minden erővel azon volt, hogy uralja a társadalmi gondolkodást. Akinek nem volt vesztenivalója, ellenállt. Többen viszont kihasználták a rendszer kínálta féregutakat, hogy magukat minél magasabbra emeljék, s versenytársaiknak ártsanak, ha éppen úgy diktálta az érdekük", olvasható a könyv fülszövegében. Ezeket a visszásságokat, a hatalom emberi lelkeket megnyomorító kegyetlenkedéseit tárja elénk Csáky Pál sorrendben 29. kötete.
A szerző és beszélgetőtársa a saját bőrén is tapasztalta a mindenféle kitűnni akarást kegyetlenül eltipró rendszert, amikor sok esetben csak az emberi leleményességnek köszönhetően lehetett „a rendszer eszmeiségével össze nem egyeztethető” cselekedeteket véghez vinni. Ennek köszönhetően kerülhetett a kommunista években a Szent Korona hiteles mása is az ipolybalogi templom tornyára, de további hasonló történeteket is megemlítettek a beszélgetés során Csáky ifjú- és felnőttkorából, amelyek nagy valószínűséggel mind hozzáadtak valamit ahhoz, hogy ez a kötet megszülessen.
Hozzátette, a ’40-es, ’50-es évek történéseit, a kitelepítéseket, majd a ’60-as évek elejét jól megírta az első generáció: Mács József, Dobos László, Duba Gyula és a többiek. A ’60-as, ’70-es éveket, a ’80-as évek elejét megírták Grendel Lajosék, a második generáció.
– Van azonban egy olyan érzésem, hogy a ’80-as évektől máig nem igazán dolgozta fel a felvidéki magyar irodalom, a széppróza, hogy mi történt velünk. Kiadtam két könyvet tényirodalom gyanánt a Covid alatt, amelyek leírják, hogy mi történt a politikában és a társadalomban, de hogy a lelkünkben mi történt, min mentünk keresztül az elmúlt több mint harminc évben, mi az, ami megemelt bennünket, s mi az, ami máig lefelé nyom, arról nem igazán van irodalom – mondta Csáky hozzátéve, először egy regényben gondolkodott, de a megváltozott olvasási szokások miatt inkább az elbeszélés műfaját választotta.
– A Rácsok a havon volt az első ilyen kötetem, de már elkészült a második is, A másik én címmel, és most írom a harmadik kötetet ebben a témában – tette hozzá a szerző.
A Rácsok a havon kötetben megjelent legterjedelmesebb írás a kisregény, A katedrális, amelynek több olvasata és szintje van.
– Az egyik a keresztény Európa, mint értékrendszer, hogy milyen nehezen jött létre az évszázadok során, s milyen könnyű esetleg lerombolni napjainkban. De benne van ennek az értékrendnek a részeként a magyarság, a magyar keresztény kulturális-történelmi háttér, s ezen belül mi, felvidéki magyarok is. S benne vagyok jómagam is, a ’80-as években Lévára került fiatal értelmiségi, aki próbálja magát valahogy elhelyezni az akkori társadalomban – mondta Csáky Pál. A kisregény egyik következtetése, hogy az élet, a világmindenség nem a gombok nyomogatásáról szól a kütyükön, hanem a küzdelmekről, arról, hogy az életben mindenért meg kell küzdeni, s az értékeinket meg kell tartani.
A novellákban személyes élményeket, saját vagy a barátok által megélt történeteket mesél el a szerző. Olyanokat, amelyeket sokan már elfelejtettek. Ahhoz azonban, hogy a következő generáció is tisztán lássa meghurcoltatásainkat, hogy mi történt velünk, ismerni kell és emlékezni kell ezekre, mondta Dunajszky Géza a beszélgetés során.
hozzáfűzve, úgy érezte, fel kell dolgoznia azokat a témákat is, amelyeket mások meséltek neki, mégpedig úgy, hogy a színét és a fonákját is láttatni kell. Úgy érezte, tartozik ezzel magának és a felvidéki társadalomnak is.
A Rácsok a havon novelláskötet írásai visszautalnak a rendszerváltás előtti évekre is, amelyek embertelenségeiről újabban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, sokan az „elveszett paradicsom” időszakaként emlegetik a szocializmus éveit. Úgy vélem, az ilyen könyvekre azért is nagy szükség van, hogy ezekből a fiatalok is alaposabban megismerjék és megértsék a kommunizmus bűneit. Azért is, mert az azóta eltelt években a hatalom módszerei ugyan átalakultak, de a cél nem igazán változott a felvidéki magyarság kapcsán. A katedrális alábbi mondatának időszerűsége félelmetes: „Ma már, a konszolidált szocializmus időszakában nem esnek neki csákánnyal vagy dinamittal (a toronynak, ami kiemelkedik a többi épület közül – a szerk. megjegyzése), hanem türelmesen megvárják, amíg a természet elvégzi helyettük a végzetes munkát.”
A Nemcsák Károly által elmondott versek és a Szabó Gyula Győző által elénekelt dalok csak megerősítették az addig elhangzottakat. A színész-színházigazgató szívügyének tartja a külhoni színházak felkarolását, többek közt azáltal is, hogy rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosít számukra a József Attila Színházban, és odafigyel a határon túli magyar írók alkotásaira is.
– Úgy gondolom, hogy Magyarországon nem ismerjük eléggé a külhoni irodalmat, a felvidékit is kevéssé, amiről nagyrészt az elmúlt rendszer tehet, hiszen például Márait olvasni és játszani is csak a rendszerváltás óta lehet. Sajnos rengeteg nehézséggel küzd az értelmiségünk, pedig tőlük várnánk el, hogy minél több ismeretanyagot juttasson el az emberekhez a külhoni művekről – fogalmazott a színházigazgató. Ezért is gondolta, hogy ne csupán egy fesztiválon, hanem valamilyen szinten rendszeresen adjanak lehetőséget a külhoni magyar társulatoknak akkor is, ha nem minden esetben értenek egyet a rendezéssel, vagy a darab ideológia gondolatiságával. Akkor ugyanis meg lehet beszélni a dolgokat, mondta, mert az értelmes párbeszédnek mindenképpen van létjogosultsága.
Nemcsák Károly lapunknak elmondta, hosszú évek óta ismeri Csáky Pált, így amikor erről a könyvbemutatóról szó esett, egyértelmű volt számára, hogy itt a helye.
– A komáromi és a kassai színházzal is nagyon jó viszonyban vagyunk, s több olyan eseményen is részt vettem a Felvidéken, ami bennem erős kötődést alakított ki túl azon, hogy az őseim a Felvidékről kerültek a Bükk lábához – mondta Nemcsák Károly, aki érzi, látja, micsoda erő kell ahhoz, hogy az anyaországon kívül élő magyarok megtartsák a magyarságukat.
– A színészek futballválogatottjával egyszer játszottunk a felvidéki református lelkészek csapata ellen, s én himnuszt úgy énekelni nem hallottam, ahogy a mérkőzés előtt énekeltük a helyi közönséggel együtt. Megélni azt, hogy milyen erő van a közösségünkben, nagyon jót tesz az ember lelkének – tette hozzá a színművész.
