Pünkösdhétfő Fejér vármegyében
Rendesen ki tett magáért májusunk az utolsó hetében. Mondhatni lepaktált a nyárral és tikkasztó hőséget zúdított ránk. Nekünk sem volt szükséges kétszer mondani, pünkösdhétfőn mentünk utunkra, mondván, az élet túl rövid, hogy otthon a négy fal között hűsöljünk. A végtelen anyaországi honismereti klasszikusok következő része következik, ahol Fejér vármegye várt minket. Természetesen a harsogó zöld hava ebben a térségben is nyárias szettbe pattintotta ki magát, így adottak voltak a napfényes órák. Két fő helyszínt jelöltünk meg, ezek pedig a Bory-vár és az Alcsúti Arborétum. Guruljunk tehát ki és induljunk neki!
Egynapos vizitek esetén figyelünk a távolságra, mivel az ember nem szeretné fél napját a kocsijában tölteni. Ha mi a Csallóköz északi részéből nekiindulunk, akkor nagyjából két órányira található helyszínt szemezünk ki magunknak. Fejér vármegye szintén ebbe az időzónánkba tartozik, lassan ott tartunk, minden szegletébe eljutunk. Első látnivalónak a Bory-várat lőttük be. Ez a szerelmesek, családos emberek és az idősebb nemzedék gyülekezőhelye. Az ember ide nem romkocsmázni jön, hanem tényleg megpihenni. Bory Jenő, aki a vár megalkotója volt, sem gondolta volna, a vára ennyire népszerű lesz.
Az ország egyik legegyedibb épületegyüttese egyszerre szimbolizálja az akaraterőt és a hitvesi szeretetet. Bory Jenő, aki szobrászművész és építészmérnök volt, évtizedeken át saját kezével építette ezt a különleges világot Székesfehérvár Mária-völgy nevű részén. Tornyok, árkádok, belső udvarok, kápolna, műtermek és szobrokkal teli folyosók kapcsolódnak egymáshoz, miközben a különböző építészeti stílusok, a romantikától a gótikán át a historizáló elemekig, sajátos egységet alkotnak.
Az alkotó felesége, Komócsin Ilona festőművész iránt érzett szerelmét is beépítette az épület minden részletébe. A falakon festmények, a kertekben szobrok, az udvarokon emlékművek mesélnek a művészet és a család fontosságáról. Meglepően jól éreztük magunkat a vár területén, igyekeztük ezt képekben megörökíteni. Pozitív szájízzel, de már korgó gyomorral jöttünk el onnan.
A Velencei-tó itt volt a szomszédban, késői ebédre pedig alkalmas helynek a Szúnyog-szigeti Halászcsárda mutatkozott. Előtte még megbámultuk a tó közelében, a Bogár-halmon álló pákozdi Miskahuszár-szobrát, amely a magyar huszárság emléke előtt tiszteleg és a világ legnagyobb huszárszobraként vált ismertté. A méretei magukért beszélnek. Az alkotás 13 méter magas és mintegy 100 tonna betont használtak fel hozzá.
A Halászcsárdában bitang finom jókai bablevest és somlói galuskát ettem. Kettőnk közül a párom a halételek imádója, ő ezen a területen választott magának menüt. A csárda épülete már a szabadságharc idején állt, az itt élők tanúi lehettek az 1848/49-es magyar szabadságharc egyik legnagyobb győzelmének, a pákozdi csatának, amikor a magyar honvédség legyőzte Jellasics seregét.
A délutáni napszakot a Felcsút közelében található Alcsúti Arborétum területén töltöttük. Egyszerre történelmi emlékhely és élő botanikai gyűjtemény. Annó József nádor kastélyának parkja volt és a 19. század elején alakították ki romantikus tájképi kertként. A kertben találtuk egymagában a hajdani Habsburg-kastély maradványait. Miközben a nap már szállt alább, napsugarai elegánsan világították át a klasszicista kastély főhomlokzatának oszlopsorát. Elnézve, a múlt század elején mekkora épületegyüttes volt, az embernek hiányérzete támad. A történelem nem volt megértő errefelé.
Természetesen a megmaradt kastélyromnak is megvan a feelingje, a tavak, a hidak, az évszázados fák látványa és a zöld színben bujálkodó sétányok úgyszintén dobnak a hangulaton. Mindenki a saját tempójával bejárhatja a teljes arborétum területét, nincs idő korlátozás. A mi lendületünk késő délutánig tartott. Otthonról hívtak minket, merre lófrálunk már megint, gurultunk is vissza a Csallóközbe.
