2022. október 25., 12:52

Petőfi-vetélkedő: Rimaszombat (II.)

Folytatódik a középiskolásoknak szóló vetélkedőre felkészítő segédanyagok közlése.

petőfi-vetélkedő
Galéria
+1 kép a galériában
Rimaszombat, Huszt-ház
Fotó: Görföl Jenő

És most haladék nélkül menjünk Rima-Szombatba, hova a nemesség is begyűl nemsokára. De addig még ugorhatunk egyet… Pestig.

Pesten október 10-kén 1844-ben nagy dolog ment végbe, mint a világtörténet-írók nem fognak említetlen hagyni … játszottam a Nemzeti Szinházban Szigligeti Szökött Katoná-jában Gémesy nótáriust. Azt beszélik, hogy megbuktam benne… de ez nem igaz.  Szóval: nem buktam meg; s játék után egész diadalérzettel mentem vacsorára a „Komló”-ba. Itt kötöttem barátságot borozás közben két gömöri fiatal emberrel, Sz. Lajossal, aki igen jó fiú, hanem a felesége szebb még, mint ő, és H. Jancsival, akire az ég ugy árassza mindennemű áldását, mint ő árasztja magába a bort. – Ebből az egész históriából pedig, urak, azt akarom kihozni, hogy Rima-Szombatba érvén, először is eme két barátomat iparkodtam megtalálni.

H. barátom látott el R.-Szombatban létem alatt szállással, mi nem csekélység tisztujítás idejében, mikor a galambházak is meg vannak rakva vendégekkel.

Egy éjjel, későn érvén szállásomra, minden ágyat megnépesedve találtam, s így nem maradt egyéb hátra, mint a földre fekünnöm.

Az egész tisztujítás példás renddel ment végbe. Kár, hogy esős idő volt.

Másnap kineveztettem, és fölesküdtem táblabirónak… Isten és Gömör-megye kegyelméből.

A város alatt folyt a Rima vize, melyben úgy megfürödtem, hogy majdnem belefúltam. Nem nagy a víz, hanem épen malom alatt esett a fürdés, hol egyenest keresztül akarván csapni, a habok alá sodortattam. Ha mégis bor lett volna, de vízbe fúlni … szekatura!

A költőnek látszólag még a sajógömöri fogadóban látott színlap juttatta eszébe 1844-es pesti színészi szereplését, ám valójában arról van szó, hogy ez után a szereplés után ismerkedett meg a „Komló”-ban az akkor épp Pesten időző két gömöri fiatalemberrel, Huszt Jánossal és Széplaky Lajossal, akikkel Rimaszombatba érve találkozott.

Huszt János ekkor már Rimaszombat főügyésze volt, és adott neki három napra szállást, mivel a tisztújítás miatt a fogadókban nem volt hely. A másik barát, Széplaky Lajos, egy régi nemesi család sarja pedig 1842-től 1849-ig Gömör megye alszolgabírája volt.

Petőfi Sándor ezeket a napokat az ő társaságukban töltötte Rimaszombatban, akárcsak az ekkor a tisztújítás idején itt tartózkodó Adorján Boldizsár és Kubinyi Rudolf társaságában.

Második látogatása Rimaszombatban akkor volt, amikor Várgedéről tett egy kirándulást Losoncra. Ekkor esett a híres fürdőzés a Rimában.

A Huszt-ház volt Rimaszombatban a Petőfi-kultusz egyik helyszíne, a helyiek ma is csak Petőfi-házként ismerik. 1939-ben Győry Ida (Győry Dezső édesanyja) egy emléktáblát helyezett el a ház homlokzatán ezzel a felirattal:

E helyen szállott meg 1845-ben Petőfi Sándor.

A házat 2006-ban felújították, ma Múzsák Háza a neve, mert minden Rimaszombatban született, vagy itt működő neves személyiség (Ferenczy István, Rudnay Gyula, Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos, Győry Dezső, Blaha Lujza) emlékére kiállítást rendeztek be a ház egyes szobáiban. Stílusos, hogy a valamikori pitvarban, ahol Petőfi meghált, rá emlékeznek.

A Petőfi-kultusz egyik legfontosabb eseménye azonban a Petőfi-szobor felállítása volt 2004-ben. A szobrot Izsó Miklós gipszmintája alapján Győrfi Lajos szobrászművész és Varga Imre bronzöntő mester készítette. A szobor a Tompa Mihály-szoborral együtt áll Rimaszombat egyik legszebb terén.

Háromnapos rimaszombati tartózkodása alatt nem írt verset a költő.

Megjelent a Magyar7 2022/42. számában.

petőfi-vetélkedő
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.