2022. szeptember 13., 12:40

Petőfi-emlékév: Eperjes (II.)

Kedves olvasóink, kedves középiskolások! Folytatjuk a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett irodalmi vetélkedőhöz szükséges felkészítő anyagok közlését.

emlékmű
Fotó: Görföl Jenő

A vetélkedőt a Csemadok Országos Tanácsa és a Pro Patria Honismereti Szövetség társrendezőivel karöltve május elején hirdette meg. Köztudott, hogy a Felvidék rendkívül gazdag Petőfi-emlékekben, ugyanis a költő rövid élete során többször is járt tájainkon.

Születésének 200. évfordulója lehetőséget adott arra, hogy számba vegyük ezeket az emlékhelyeket, képben és írásban bemutassuk mai állapotukat.

A vakáció után a Petőfi Sándor eperjesi tartózkodásával kapcsolatos eseményekkel folytatjuk, Kerényi Frigyes, Petőfi Sándor és Tompa Mihály irodalmi nevezetességű kirándulásával, amikor a közeli Vilec-hegyi fürdőbe indultak. Útjuk egy erdei lak mellett vezetett el.

Mivel Petőfi erről az Úti jegyzetekben nem emlékezik meg, adjuk át a szót Irányi Istvánnak, aki velük volt ezen a kiránduláson.

„A völgy egy pontján a Tarcza patakon keskeny fahíd vezetett át, ettől pár lépésre, rekettye és égerfák között a hegyről kis ér fut le; partján árnyas erdő homályába gyalogösvény vezet. Ezen erdőben, gyümölcsfáktól környezve állott az erdei lak, egyszerű, szalmafödeles, sövénykerítésű házikó, melynek alsó végén baromfi ól, felső végén rozzant méhes volt, ajtajánál pedig malomkőbe foglalt forrás buzgott fel. A kirándulók menet a szegényes kunyhóval nem sokat törődtek; midőn azonban délután, derült kedvben hazafelé jöttek s vizet inni a forráshoz tértek, nagyon megnyerte tetszésüket. Felszólítottam őket, hogy együttlétük emlékére ezt a kis lakot énekeljék meg.

Az eszmét helyeselték, egy költői versenyt már régebben terveztek, de tárgyban még nem állapodtak meg. Ez szerdai napon történt, szombaton a költeményeket Kerényinél fel is olvasták.”

Mikor a „versenyművek” a Pesti Divatlap 1845. július 17-i számában megjelentek, a szerzők a következő jegyzetet fűzték hozzá: „Eperjes mellett van egy erdei házacska. Ennek környékén járván mind a hárman, elhatároztuk nem szorosan azt fösteni le, csak körülbelül olyanforma tájképet adni. K. P. T.”                      
petőfi
Fotó:  Görföl Jenő

Petőfi Sándor:

Az erdei lak

Költői verseny Kerényi és Tompával

Mint a szív az első szerelemnek titkát,
Rejti a kis kunyhót bércek koszorúja;
Meg nem árt erőtlen
szalmafödelének,
Ha dühét a szélvész e vidékre fúja.

Szalmafödelét beárnyékozza hűsen
Susogó erdőség rezgő lombozatja,
Min magát a vígan fütyölő rigófaj
És a búsan búgó vadgalamb ringatja.

Mint a kergetett őz, fut le gyors
futással
Kis patak magasról a völgy
mélységébe;

Kétfelől virágok, mint kacér leánykák,
Kandikálnak a víz fényes tűkörébe.

S a viráglyánykákhoz jőnek az imádók,
Égő szenvedéllyel jőnek a vadméhek,
S élveznek szerelmet. Hej, de
sok megjárja!
Vízbehullás vége részeg örömének.

A nap és a szellő szánakozva nézi;
Levelet hajít le a szellő, számára,
És ha fennűl már ez életmentő sajkán,
Megszárítja szárnyát a jó nap sugára.

A hegyek tetőin duzzadó emlőkkel
Jár az anyakecske gödölyéi mellett.
Kikerűlt ettől s a vadméhektől mindig,
Mi a kunyhó kicsiny asztalára kellett.

S búgó vadgalamb és fütyölő rigófaj
Nem félnek, hogy őket csalják lépvesszőre...
Önmagáról tudja e lak népe, milyen
Édes a szabadság tiszta levegője.

Nincsen itten rabság, nincsen itten urkény,
Mely parancsolatját mennydörögve adja;
Csak az égiháborúnak zeng koronként
Istentiszteletre buzdító szózatja.

És az isten jó, ő nem soká haragszik:
A dorgáló felhők torkait bezárván,
Újolag mosolyg... a megengesztelődött
Isten mosolygása: tündöklő szivárvány.

Eperjes, 1845. április

Bár ez a költői verseny a Pesti Divatlapban való megjelenés után élénken foglalkoztatta az irodalmi közvéleményt, eredményt nem hirdettek, általában Tompát tekintették győztesnek.

Az „erdei lak” helyén a költői verseny emlékre az eperjesi Széchenyi-kör 1884-ben egy emlékoszlopot emelt, amelyet nemrég felújítottak.          

Megjelent a Magyar7 2022/36. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.