2024. október 26., 17:35

Őszi vizit a sógoréknál

S mikor beköszönt mifelénk a hulló őszi levelek kora, nekiindul a csavargó a nagyvilágba. Mint legtöbbször, most sem maga. Bár a magányos utazó is meglelheti az örök szépséget, de párban vagy éppen társasággal a pillanatnyi élmény megragadása jóval színesebb és sokrétűbb. Egy hű társ ad az út komor varázslatának, a változásnak emberi értelmet. Az elkövetkezendő sorok utazását sem magam tettem meg, hanem párommal, hiszen két entitás, négy szemmel szélesebb spektrum befogadására képes. 

 

Felvidéki csavargó - Őszi vizit a sógoréknál
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Borka Zoltán

A tavalyi őszi időszakra nem lehetett panasz. Az őszi napsütések száma jócskán hozzátett ahhoz, hogy ne otthon gubbasszunk, hanem kinn terepen alkossunk egy nagyot. Sógoréknál, azaz osztrák területeken jó pár alkalommal megfordultunk. Eme írás summája egy ilyen vizitről fog szólni. Lőjünk be rögtön két helyszínt. Legyen egy az egykor magyar nemzettesthez tartozó Burgenlandból és egy Alsó-Ausztria tartományából.

Felvidéki csavargó - Őszi vizit a sógoréknál
Őszi miliő.
Fotó:  Borka Zoltán

Mindig tudtuk, az Esterházyak stílusa magával ragadja az ember képzeletét. Fertődön már jártunk náluk, most csekkoljunk be kismartoni világukban, a pompás Esterházy-kastélyban. Az építészeti remekmű bepillantást nyújt az egykori Esterházy hercegek pazar udvartartásába. Bár nálam mindig a gótika lesz az etalon, de a barokk elemekkel felvértezett kastély sem piskóta látvány.

Felvidéki csavargó - Őszi vizit a sógoréknál
Az impozáns Esterházy kastély Kismartonon
Fotó:  Borka Zoltán

A kastély a 17. század közepén került az Esterházyak tulajdonába. Esterházy Pál itáliai építészek tervei alapján barokk palotává alakíttatta, amely azután több mint háromszáz évig szolgált a hercegi család fő rezidenciájául. Az épület sarkait rizalitok tagolják, s hangsúlyozzák a négytornyos elrendezést. A főhomlokzat középső és felső szintje között, négyzetes falfülkékben a középen lévő két Esterházy herceg mellett kétoldalt 16 magyar vezér mellszobra látható. A prímet a Haydn-terem adja. Nemcsak a világ egyik legjobb akusztikájú koncertterme, hanem Joseph Haydn alkotói tevékenységének eredeti helyszíne. A zenei géniusz több évtizeden át élvezte az Esterházyak vendégszeretetét. Előfordult, ha éppen nem szült, maga Mária Terézia is részt vett a zenei partikon.

Felvidéki csavargó - Őszi vizit a sógoréknál
A Haydn teremben.
Fotó:  Borka Zoltán

Persze, mint sok mindent, a vérzivataros huszadik század sok dolgot kisöpört a divatból. A Monarchiának és vele együtt a békeidőknek reszeltek, az Esterházyak fényűző korának is bealkonyodott. Jelenleg az Esterházy Magánalapítvány kulturális központjaként funkcionál és várja a látogatót.

A kastély mögötti közel ötven hektáros park területén négy tó, számos egzotikus fa és cserje található. A park bejárása adott volt, csak most nem Kismartonon. Az Esterházyak világát elhagyva, a  nap másik felét a Laxenburg kastély parkjában rendeztük be.

Felvidéki csavargó - Őszi vizit a sógoréknál
Séta a Laxenburgi kastélyparkban.
Fotó:  Borka Zoltán

Impozáns őszi dekoráció fogadott ott minket. A kellemes szellő, a falevelek sistergése és a romantikus miliő hármasa csodás délutánt varázsolt számunkra. Az itt található kastély és annak birtokának fénykora Mária Terézia uralkodása idején kezdődik. A kastélyt nemcsak a császárnő, hanem fia, II. József és később I. Ferenc császár is szívesen látogatta. Itt töltötte mézesheteit Sissi királyné I. Ferenc József uralkodóval. A helyszínen született meg a szomorú sorsú Rudolf trónörökös 1858. augusztus 21-én. A parkban sétálva szigeteket, vízeséseket, barlangokat és hidakat láthatunk. Szerintem telitalálat a helyszín egy hétvégi romantikára.

Tudjuk, hogy a szomszédban a sógor megéri a pénzét és hitvány családtagként is lehetett rá számítani történelmünk során. Ettől függetlenül látnivalókkal nem rest minket elhalmozni. A jövőben mi is megtartsuk jó szokásunkat és rendszeres látogatói leszünk az osztrák tartományoknak. 



 

Felvidéki csavargó - Őszi vizit a sógoréknál
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.