2023. november 30., 10:37

Örömmel énekelni, ésszel vásárolni és méltósággal emlékezni – megjelent a MAGYAR7 48. száma

Az ír igazságügyi miniszter szerint nem járja, hogy a várost (Dublin) átvegyék a gengszterek, a fosztogatók és a gyújtogatók, akik ezért 12 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak

borito_magyar7_048_het_2023.jpg

„Vajon miért nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a három gyereket és egy hölgyet megkéselő vadember lehet, hogy kevesebbel fogja megúszni? És vajon mivel próbálták megnyugtatni a szerencsétlen szülőket, akik úgy engedték el iskolába a kis nebulókat, hogy ott jó helyen lesznek? És vajon miért lepődött meg a főrendőr úr azon, hogy az íreknek egyszer csak elegük lett az utcáikat elözönlő, igaz, nem az interneten (hanem például mecsetekben, no-go zónákban és egyéb kulturális intézményekben) radikalizálódott idegenekből? Kövesdi Károly: Túszok és terroristák

kozelet

Kimért bizalom és nyugdíjcsata a címe Kolek Zsolt heti belpolitikai összefoglalójának. Tizenegy hónap után újra a parlament által bizalommal felruházott kormánya van Szlovákiának. A múlt hét a kormányprogram elfogadása mellett leginkább a ciklus első nagyobb politikai csatáját hozó karácsonyi nyugdíjpótlék miatt marad emlékezetes. Fico miniszterelnöknek ugyan nem túl izmos a többsége, de amíg az ellenzék magával van elfoglalva, nincs mitől tartania…

A Francia Fora. Korzikai nyelven azt jelenti, Franciaország, távozz a szigetről. Alighogy felszállt a repülőgép Emmanuel Macron francia elnökkel, házi készítésű gyújtószerkezetek léptek működésbe Korzika több településén.

A kontinens egyik utolsó nemzetállamának a képviselője azért utazott szeptember végén Korzikára, hogy bejelentse, kész alkotmányba foglalni Korzika autonómiáját. Képzeljék el, mi lenne, ha ez a Székelyföldön történt volna! Nem csodálkozom, hogy a román kormány ideges, idézte Kelen Hunort, az RMDSZ elnökét külpolitikai jegyzetében Haják Szabó Mária.

interju_magyar7_048_het_2023.jpg

„Tanító néni! Az iskolában a zeneórán kellett keresnünk híres énekeseket. Megtaláltuk az Opera Triót, és én tudtam mindenkinek a nevét, a tanító néni pedig megdicsért!” Kell ehhez valamit hozzátenni? Ezt a kedves történetet heti nagyinterjúnkban olvashatják, amelyben a dunaszerdahelyi Opera Trio vokális együttes – Kovács Nagy Andrea, Kollár Katalin és Kevický Tünde – vall a kezdetekről, a közös éneklés mögötti motivációkról, tervekről és a sikerekről. Az Opera Trio az utóbbi két esztendőben sikert sikerre halmoz, a jó hangú és megjelenésükben is dekoratív hölgyek három ország két televíziós tehetségkutatójában is brillíroztak, s nem is olyan régen a Harmónia-díjat is elnyerték. Lacza Gergely beszélgetett velük. 

piac_magyar7_048_het_2023.jpg

A dunaszerdahelyi MOL Aréna az elmúlt héten nem csupán a sárga-kékek aranyosmarótiak elleni találkozójának adott otthont, hanem egy nappal korábban a Felvidéki Vállalkozói Expónak is. A szlovákiai magyar vállalkozók legnagyobb szakmai találkozóját idén a „Maradj a víz felett!” mottó jegyében szervezte meg a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége a Nemzetpolitikai Államtitkárság, Dunaszerdahely önkormányzata és Nagyszombat megye támogatásával. A szakmai rendezvényről Rajkovics Péter számol be Piac rovatunkban.

tema_magyar7_048_het_2023.jpg

Vásárlási láz: ne veszítsük el a fejünket és a pénzünket! Erre figyelmeztet Kocur László, hiszen karácsony előtt rengeteg akció és kedvezmény ösztönöz vásárlásra. De vajon tényleg akció az akció? Némelyik kereskedőnél egyenesen Black Week van, mások pedig fekete hónapot tartanak. Ha nem vagyunk kellően körültekintőek, a karácsonyiajándék-vásár akár számunkra is végződhet feketén. Ne hagyjuk!

Kellemes meglepetésként érte szerkesztőségünket a hír, hogy szervezett városnézés keretében mutatja be a kis Rómaként is ismert megyeszékhely, Nagyszombat városa a legfontosabb történelmi ereklyéit. Nem hivatalosan azt is megtudtuk, hogy a városnézés végén, annak mintegy kicsúcsosodásaként újra szó lesz a jezsuiták templomában található római szent vértanúk és szüzek ereklyéiről is. Ezek méltatlan elhelyezéséről és kezeléséről idén májusban számoltunk be, s láss csodát, eltelt fél év, és Nagyszombatban is újra felfedezték az ókeresztény ereklyéket. Somogyi Szilárd személyesen is meggyőződött róla.

recenzio_magyar7_048_het_2023.jpg

Tíz esztendeje már, hogy a kiemelkedő felvidéki magyar politikus, tudós, közéleti ember, Duka-Zólyomi Árpád (1941–2013) örökre távozott, hatalmas űrt (és számos megválaszolatlan kérdést is) hagyva maga után. Most könyv jelent meg a család taksonyi éveiről, ahova a második világháború után menekültek. „Ez a könyv azonban több mint puszta virágszál és persze – ahogy Pék László írja – főhajtás a Duka-Zólyomi családnak a felvidéki közösségünk érdekében tett erőfeszítéseiért.” Lacza Tihamér recenziójának címe: A Duka-Zólyomi család példája.

„Ötödik alkalommal lehettünk részesei annak a nagy dizájn mustrának Magyarországon, amely a formatervezőkkel együtt reagál az otthon és a dizájn közös kihívásaira. A Budapest Aréna mintegy 7000 négyzetméteres területe három napra kiállítótérré alakult át, hogy a S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás látogatói standról standra járva tekinthessék meg a legfrissebb bútor- és enteriőr trendeket”, írja Balla Rita Formatervezett otthon: funkcionalitás és esztétika című beszámolójában.

Gondol Gábor jogásznak sokféle tudománya volt, olvashatjuk a Leporolt históriákban, ám fájdalmasan szomorúan ért véget az élete.

Az életről szól Száraz Dénes jegyzete is, hiszen a várakozás az élet része, s a különböző életszakaszokban másképpen viseljük a várakozást. Minél idősebb az ember annál inkább türelemmel és örömmel. A várakozás fényei és árnyékai.

multunk_magyar7_048_het_2023.jpg

Az 1943. évben fordulat állt be a háború menetében. Februárban bekövetkezett a Wehrmacht sztalingrádi katasztrófája, nyáron pedig küszöbön állt Olaszország veresége. Várható volt, hogy a Berlin–Róma-tengely déli „oszlopa” rövidesen kilép a hadviselő hatalmak sorából. Még az olasz fegyverszünet megkötése előtt – de mindenképpen bizonytalan és hektikus politikai légkörben – ülésezett Pozsonyban 1943. szeptember 2-án a Magyar Párt országos vezetősége, Esterházy János vezetésével. Popély Gyula írásának első részében a tanácskozáson elhangzó beszédből idézett, és felvetette, Esterházynak a szlovák nemzet iránt kinyilvánított szeretete és türelme visszhang nélkül maradt. Ehelyett támadások sora kezdődött. Epizódok a szlovák állam magyarságpolitikájából (II.) 

tajaink_magyar7_048_het_2023.jpg

Kaszmán Zoltán: Hidak az Ipolyon. A Vepor hegységben eredő, több mint 212 kilométer hosszan tekergő Ipoly folyó a Losonci járásban fekvő Kalonda és a Nógrád vármegyei Ipolytarnóc között éri el a mai magyar–szlovák határt. Amíg Szobnál a Dunába nem ömlik, 143 kilométeren át választja szét és köti össze a két országot. A második világháború előtt átlagosan három kilométerenként állt egy híd. Ezzel szemben jelenleg a hidak egymástól mért távolsága több mint negyven kilométer. Tény azonban, hogy szaporodnak a hidak az Ipolyon, főleg a magyarok kezdeményezésére.

Van abban valami elképesztően csodálatos, ahogyan a vezekényi kisiskola tanulói és tanárai menetelnek a sikerek felé. A közösen elért eredményeik szó szerint világraszólóak. A semmiből építettek fel olyan tudást a robotika területén, amellyel a panamai világbajnokságon a középmezőnyben teljesítettek, olvashatjuk Szomolai Andrea Vezekényről Panamába, apró gyerekek világraszóló sikere című riportjában.

Ezüst sávos minősítésben részesült a szlovákiai népzenei hangszeres szólisták november 17-e és19-e között Habovka községben megrendezett országos versenyén a martosi Katona István Vajk. Az ógyallai Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet másodikos diákját sokan a már megszűnt Ghymesi Igricek gyerekzenekarból ismerik, újabban azonban szólistaként és a Mérges Bandával együtt is fellép. Nagy-Miskó Ildikó beszélgetett vele. 

Fadrusz János a dualizmus korának egyik legnagyobb szobrásza volt, igazi őstehetség. 1858. szeptember 2-án született Pozsonyban, egy szegény zsellércsaládban, majd lakatosinas lett, de kiskorától tudta, érezte, többre hivatott. Így kezdi a Fadrusz életét bemutató könyv ismertetését Dunajszky Éva. Címe, akár a könyvé: A kő metamorfózisa – egy rendkívüli tehetség emlékére. Szerzője Hornyák István.

Nem tervezek előre, de a fényképezőgép mindig nálam van. S ha kell bizony működésbe is hozza. Rengeteg felvétel van a birtokában a párkányiak kulturális életéről, írja Bokor Klára Németh Lászlóról.

Rimaszombatban egy csaknem kétórás ünnepi gálaműsor keretében hirdette ki Az év magyarnótáját a Dankó Rádió. Mint kiderült a legtöbben az Akácos út című nótát kedvelik, írja Virsinszky Tamás.

Aki belső megérzésből fest, Czibák Mária. Nőies báj, lírai finomságú, érzékletes vonalvezetéssel kidolgozott harmónia. Tömören így jellemezte egy látogató a Bodrogközi Magyar Közösség Háza galériájában a festőnő jubileumi kiállítását, amelyről Molnár Gabriella számol be. 

Visszakapja régi fényét Thurzófüred. Már ismert, hogy milyen formában újulhat meg a Kassa megye által visszavásárolt Thurzófüred, az egykor népszerű fürdőhely és üdülőközpont. Erről a tervről ír Fábián Gergely.

Bő két évvel ezelőtt rendezték meg a Magyarock a határon túl elnevezésű kiállítást a budapesti Rockmúzeumban (Magyar Rock Hírességek Csarnoka). Ez volt az első alkalom, hogy a határon túli magyar könnyűzene múltjával és jelenével foglalkoztak az anyaországban. Ám most újabb emlék került a múzeumba a felvidéki Lábszky Olivér révén. Hogy pontosan miről van szó megtudhatják Lacza Gergely Újabb felvidéki históriák a Rockmúzeumban című írásából.

Ez egy festmény? Teszik fel sokan a kérdést a ragyolci Varga János pirográf technikával készített portréit látva. Agócs Szvorák Emese: A tűz alkotó ereje.

eletmod_magyar7_048_het_2023.jpg

A Személyiségfejlesztő Akadémia elvégzése után nem sokkal egy ismert televíziós műsor riportot készített a személyiségfejlesztésről, amelyben az intézmény vezetőin kívül megszólítottak minket, frissen végzett segítőket is. Záróakkordként mindenkit megkérdeztek arról, hogy az elmúlt három év önismereti munkáját hogyan foglalná össze, mi a tanulság? Azt válaszoltam: „illúzióvesztés.”, írja önismereti sorozatunk szerzője, Németh Nikolas.

izlelo_magyar7_048_het_2023.jpg

Múltidézés a Poprád mentén a címe a Hazajárók legfrissebb kiadásának, az Íz-lelőben megtalálják Szabó B. Csilla receptjeit: Körtés-gorgonzolás pite és Gesztenyés tejberizs. Az autó rovatban Vas Gyula az MG ZS 1.0 TGI Excluxsive autót tesztelte. Azt írja róla a szakember, hogy sokat ad, kevés pénzért.

hazajaro_magyar7_048_het_2023.jpg

Soha nem adom fel, mindig küzdök, mondta Ondík Gábornak Bénes László. Az Izland elleni hazai sikerrel biztosította be kijutását a jövő évi németországi kontinenstornára a szlovák válogatott. A szlovák csapat csallóközi tehetsége, Bénes László is fontos szerepet vállalt a sikeres Európa-bajnoki kvalifikációban. A doborgazi középpályással az Izland elleni mérkőzés másnapján beszélgetett.

  • szurkolo_magyar7_048_het_2023.jpg

Dánia, Svédország, Norvégia a női kézilabda-világbajnokság házigazdái. November 29-től december 17-ig hat észak-európai városban zajlik a 2023-as vb, harminckét csapat részvételével. Az olimpiai selejtező kiharcolásához az első nyolcban kell végezni. Ez a célja a magyar válogatottnak. Rajkovics György: A negyeddöntő olimpiai selejtezőt ér.

teszten_magyar7_048_het_2023.jpg

A MAGYAR7 47. számának hátlapján az alsószalóki Szent Kristóf-kép látható. Lapunkban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. Most kedvezményt is kaphat!

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.