Odaát Moldvában - VIDEÓVAL
Valahol messze napkeleten, a Kárpátok láncain is túl, a hajdanvolt Etelköz nyugati tájain, a mai Moldvában él egy kicsiny nép, amely magára hagyottan éli különös világát. Ki ne hallott volna már a moldvai csángókról? Leírtak róluk már szinte mindent, megmaradásuk érdekében sokszor megmozdult már a magyarság jobbik fele. Ideje volt hát, hogy Gyimesbükknél mi is átlépjük határainkat, és körülnézzünk egy kicsit a Szeret folyó környékén.
Moldvában ma három területen élnek csángók, így vannak északi, déli, illetve a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók völgyeiben élő székelyes csángók. Körülbelül 250 ezer római katolikus él errefelé, közülük ma már csak alig százezren beszélik a magyar nyelv archaikus változatát.
Etelközben elsőként a hunok és utódaik, majd a honfoglalás korában a gyepűvédők, míg a középkortól a több hullámban is érkező székelyek képviselték a magyarságot. A nyelven túl a katolikus vallás jelenti a megtartó erőt, de természetesen a román állam évtizedek óta mindent megtett, hogy mindkettőt korlátozza. Így van ez ma is, de így volt ez már 1911-ben is, amikor György Endre a Budapesti Hírlapban az etelközi magyarságról értekezett:
A külön szigetként élő Pusztinának például a román népszámlálás adatai szerint nincs is magyar lakója, holott a magyar anyanyelvűek és a római katolikusok aránya egyaránt 97 százalék. Statisztika ide vagy oda, öröm látni, hogy Pusztina talán a leginkább identitását őrző csángó település Moldvában.
Szent István-szoborból például kettő is van a faluban, de van Magyar Ház, és jól működik a falusi turizmus is. Már csak a magyar nyelvű szentmisét kéne kiharcolni, de hiába ment küldöttség egyenesen a Vatikánba a pápai nunciushoz, úgy látszik a román érdekérvényesítés és diplomácia még úgy is erősebb Rómában, hogy egy olyan országról beszélünk, ahol az ortodoxia az úr.
Kissé keletebbre, Klézse felett a Kálvária-hegyen rögtön a kilátás kápráztat el bennünket: alattunk az Etelközt tápláló Szeret völgye, nyugatra a Kárpátok láncai, amelyet még soha nem láttunk innen, a túloldalról. Aztán elkápráztat bennünket Duma András klézsei író is, aki óriási hévvel és lelkesedéssel mesél nekünk a csángómagyarság megmentéséről. Pedig Klézsén és vidékén is inkább az elhagyatottság érzése az, ami leginkább szembejön. Itt is erőszakkal szüntették meg a magyar oktatást, ez miatt a nyelv és a hagyományok elkezdtek halványulni.
E folyamatnak állt elébe Duma András és 1999-ben társaival megalapította a Szeret-Klézse Alapítványt. Felépült a Magyar Ház, ahol tanórán kívül oktatják magyarul a gyermekeket. Klézse az a település, ahol évtizedekig szolgált Petrás Ince János csángó szerzetes, aki folklór kutatóként és „hitküldérként” rengeteget tett a moldvai magyarságért. A szomszédos Trunk nevezetes szülötte Benedek Márton csángómagyar orvos, akit 1986-ban a kommunisták meghurcoltak, majd kivégeztek.
A hagyomány szerint halálakor a házánál lévő kút rózsaillatúvá és vize gyógyító erejű vált. Azóta is tömegesen zarándokolnak a katolikus falvak hívő lakói a trunki kúthoz, hogy annak csodatevő erejéből részesüljenek. A közeli Forrófalva és Nagypatak közös temetőjében áll az egyik legrégibb csángó építészeti emlék, a XV. századi alapítású Szent Márton-fatemplom. Forrófalva egyébként nevét a török háborúk idejében egy Forró nevű katonáról kapta, akinek lányát Nagy István vajda vette nőül. Az identitásválságot itt a Főnix Kulturális Egyesület, és alapítója, Antal-Vajda János igyekszik orvosolni, aki Magyar Ház és iskola híján a saját házában szervezi az anyanyelvi oktatást. Jól jegyezzük meg ezeket a neveket, akik nélkül már talán sehol nem lenne a csángó magyarság. Mert hát tényleg szép a lelkesedés Budapesten, de ha a szólamokban elhal mindez, és tényleg csak néhány tucat ember fanatizmusa, kilincselése tartja a csángó magyarságot, akkor itt sincs sok hátra. („Ha nem tü Kárpátok, keté szakagyatok, Münköt Moldovába, Veszni ne hagyatok!” – Duma András)
„No hát értsék meg! Mü magyarok vagyunk, akkor es ha megütnek!” (Duma András)
Megjelent a Magyar7 2021/33.számában.
