Nyári mediterrán szellő Larnakáról
Dög meleg van, csurog rólam a víz, miközben a billentyűzeten koptatom ujjaimat. Ettől függetlenül a show megy tovább és szállítom az újabb mediterrán ízjegyektől hangos beszámolót. A múlt heti máltai recept után, váltsunk most át másik szigetre, amely a Földközi-tenger keleti felében, a hellén és közel-keleti kultúrkör határán billeg. Ismerjük meg részletekben Ciprus szigetét és nyerjünk hozzá betekintést. Ezen írásom summája a hosszú történelemmel rendelkező Larnaka városát fogja bemutatni. Remélem megjön majd az étvágyuk hozzá, szigorúan pár pohár víz felhörpintése mellett.
Tehát itt van nekünk a hangzatos névvel nyomuló Larnaka. Akár egy egzotikus koktél, amit valaki véletlenül túl sok rummal kevert meg és azóta boldogan kortyolgatják a tengerparton. Koktélból kijut itt is, de szerencsére a természeti és épített jelenségeiből szintén lehet jókorákat lefetyelni. A sós tengeri illat errefelé sem felejtős fogalom és a tenger vize melegebb, mint a magyar rokonlátogatás utáni szalonnasütés. Bár a főhadiszállásunk nem Larnakán volt, de ez még nem tántorított el bennünket, hogy a tikkasztó hőségben tegyünk egy laza sétát, hiszen az a bizonyos élmény puttony sohasem lehet túlzottan tele.
A kérdés adott, azaz mi férhet bele egy nettó teljes napba, már ami Larnakát illeti? Mutatom a mi nézőpontunkat.
Rögtön a reptér mellett fekszik a Larnakai sós tó. Nyilván képeslapokon a látványa odacsap, mint Zeusnak a villáma egy kéjes nyári estén, de mikor mi ott voltunk, csak kiszáradt, enyhén sós tavat találtunk. Ráadásul a flamingók is leléceltek, akikkel mint utólag kiderült, legfeljebb télen találkozhatunk. A sós tó partján található a Hala Sultan Tekke mecset. A sziget egyik legfontosabb muszlim szentélye ez, amolyan nyugodt, zöld oázis. Hangulata tényleg békés, de a biztonsági őr nem engedett be a mecset belsejébe. Utólag igaza volt, mi nem voltunk körültekintőek, ami az öltözködési előírásokat illeti. Lehetnénk csalódottak, mivel se rózsaszín flamingók százai, se mecset belseje, de azért a látvány kárpótolt minket és jóféle fotók is készültek.
A Larnakai Erődbe azért már bejutottunk és jól jött a hűs, vastag falai között flangálni. A mutatós erőd a tengerparton, a Finikoudes sétány végén található. Eredetileg a törökök építették a 17. században, majd később börtönként funkcionált. Ma múzeum működik benne és a tetejéről jó kilátás nyílik a tengerre.
A város fő nevezetessége, szerény véleményem szerint, a Szent Lázár templom. Én otthon indulás előtt megmondtam, ha eljövünk ide, nekem már megérte iderepülni. Larnaka központjában állja a történelem viharát és mondhatni jól műveli, mivel a 9. századtól csinálja ezt. Aki idejön, annak receptként felírnám a templom bejárását. Már a tény is figyelemre méltó: a bibliai Lázár (igen, az a Lázár, aki visszajött a halálból) Cipruson élt tovább, miután feltámadt. Ha engem kérdezel, jobb választás, mint egy nyugdíjas lakópark. A templom belseje bizánci aranyvilág, mennyezetről lógó lámpákkal és misztikus csenddel. Megnéztük az altemplomot is, ahol Lázár sírját tartják.
Kora estére a napocska sugarai nem égettek, inkább már simogattak. A Finikoudes sétányon találtunk egy brutkós libanoni éttermet, ahol bőségesen megvacsoráztunk.
Visszafelé a szállásunkra még elkaptuk a naplementében úszó Kamares vízvezetéket. Ez a régi, oszmán kori viadukt hűen tükrözi a letűnt korok lenyomatát. Larnakában az a jó, hogy nem akar elkápráztatni. Nem húzza el a mézesmadzagot grandiózus palotákkal, nem harsány és se nem túlzó. Tudja hol a világban a helye és világos számára, mit adhat az odautazó számára. Nem biztos, hogy a leghíresebb ciprusi város, de az tuti, hogy az egyik legőszintébb. Ha ezzel tisztában vagyunk, mielőtt látogatóba mennénk hozzá, akkor kellemes csalódásként fog megmaradni emlékezetünkben és biztos vagyok benne, ha újra a szigetre tévednél, akkor nála ismét megveted pár órára a lábadat.
