Mozdonyvezetőket keresnek a csallóközi vonatokra! Nézze meg, milyen fizetéssel!
A Komárom-Pozsony vonalon december 10-től közlekedő Leo Express vállalat mozdonyvezetői állást kínál az ország legismertebb tematikus oldalán.
A RegioJet 2020-as távozása után ezen a vonalon két állami vasúttársaság, a szlovák és az osztrák biztosította majd a kulcsfontosságú vonalon a közlekedést.
Végül a csehek nyertek, akik a minisztérium kezdeti szándéka ellenére csak december 10-én meg a közlekedés biztosítását és a korábbi jegyárakat kívánják tartani, magasabb színvonalú szolgáltatások mellett.
Ahogy arról korábban írtunk, a cseh vállalat a közösségi oldalán versenyt hirdetett, hogy az utasok nevezzék el a a vonalon közlekedő járatokat.
A javaslatokat november 30-ig küldhetik el a cég honlapján keresztül.
Most pedig a profesia.sk álláskereső oldalon hirdetésben mozdonyvezetőt keresnek a Komárom és a főváros között közlekedő vonataikra. A jelentkezőknek a mozdonyvezetői engedély mellett középiskolai végzettséggel kell rendelkezniük, valamint csehül vagy szlovákul folyékonyan kell beszélniük. Emellett a mozdonyvezetői tapasztalat előnyt jelent, de elvárás a megfelelő egészségügyi állapot, a felelősségteljes munkavégzés. Ami pedig vélhetően a legtöbb esetleges jelöltet érdekli, a Leo Express 1800 eurós fizetést ajánl és ehhez jönnek még a pótlékok az éjszakai, hétvégi vagy ünnepnapi munkavégzésért. Férfiak és hölgyek jelentkezését egyaránt várják, s mindkét nem képviselőinek ugyanolyan fizetést kínálnak.
A Pozsony-Dunaszerdahely-Komárom vonalon egyébként a vállalat közlése szerint 21 szerelvény fog közlekedni, mindegyik közel 240 férőhelyes, ebből 140 ülőhely.