Mitsubishi Space Star 1.2 Intense: Látványos visszatérés
Szabadidősei és kemény terepjárói mellett a japán márka ma mindössze 1 – írd: egyetlenegy – normális autót forgalmaz Európában. Mégpedig a Space Start, amely hosszabb szünet után, megújulva és felfrissülve jelent meg ismét a hazai piacon.

Az aprójószágot az erősebbik benzinmotorral és a hozzá kizárólagosan járó CVT automata váltóval kaptam meg tesztelésre.
Az „aprójószág” nem öncélú jelző akart lenni: a Space Star tulajdonképpen. miniautó, amely 3,85 méteres hosszával valahol az A- és a B-kategória határán lébecol (Toyota Aygo: 3,5 m, Opel Corsa: 4 m). Kizárólag ötajtós karosszériával kapható, amely továbbra is buszosabb, mint a kategóriatársaké. Ami pedig a fazonját illeti: a korábban abszolút jellegtelen minimobil mára sokkal attraktívabb külsőt öltött, amit főleg az új orr-résznek köszönhet. Itt is megjelent ugyanis a márka egyik mai védjegyének számító Dynamic Shield fantázianevű maszk, rajta a hatalmas krómbetétekkel.
A hűtőrács is sokkal esztétikusabbá vált, a középső oszlopokat pedig szép mintázat díszíti. Tesztautónk ezen felül sportcsomaggal is fel volt szerelve (890 €), amely egyebek mellett kiszélesített lökhárítókkal és krómozott kipufogóvéggel tette attraktívabbá az összképet.
Itt a beszálláskor ér az első meglepetés: ebbe az aprócska autóba ugyanis nem bezuhanunk, mint várhatnánk, hanem valóban BEÜLÜNK. Ez a verda méreteihez képest igen magas üléseknek köszönhető.
A buszos formának pedig az, hogy ilyen ülések felett is elöl-hátul megvan a kellő belmagasság: a 182 centimmel még simán benyomhattam volna egy közepes kaliberű lexikont a fejem és a plafon közé. A kocsi viszonylag nagy tengelytávjának köszönhetően a hátsó lábtér is elfogadható.
Maguk az ülések elöl adnak némi oldaltartást, hátul már laposabbak, ülőlapjuk viszont meglepően hosszú. Leghátul pedig a megint csak az autó résmodell-státusának megfelelő, 235 literes csomagtartó várja a rámolnivalót (Toyota Aygo: 168 l, Citroën C3: 300 l).
A csak függőlegesen állítható volán mögött analóg műszeregységet látunk, hangsúlyosan kiemelt sebességmérővel. A panel része egy apró digitális kijelző is, amely a régi kvarcórák stílusában jelenteti meg a fedélzeti számítógép adatait.
Sajnos, pörgetésük is pont ily ósdi módon, a műszerfalból kiálló pálcikával történik. Ami pedig a szereltséget illeti, tesztelt legmagasabb Intense szinten lép be a parkolókamera, az automata légkondi, a Start/Stop rendszer, az USB-csatlakozó, a DAB rádió, a hétcolos érintőképernyő és az Android Auto/Apple Car Play telefonkezelés.
Tempomat és elülső ülésfűtés már egy fokkal lejjebb is jár. A navigáció viszont itt is feláras: 990 eurós csomagként rendelhető meg, amely pl. Bluetooth-csatlakozást is tartalmaz.
Ma már nem sűrűn szaladgálnak 100 lóerőnél gyengébb autók az utakon, ebben a kategóriában viszont szinte mindegyik. Az új Space Star konkrétan 2 MIVEC, tehát változó szelepvezérlésű benzinmotorral (1,0: 71 LE, 1,2: 80 LE). Tesztautónkat, mint már említettük, az erősebbik hajtotta. Klasszikus szívóaggregátról van szó, közvetett befecskendezéssel, aminek köszönhetően nincs szüksége részecskeszűrőre. A társított CVT váltót sport-, és L „húzórezsimmel” kombinálták; utóbbi kiiktatja a legmagasabb áttételi zónát. A szerkezet egyben kitűnő példája annak, mennyit fejlődtek ezek a konstrukciók az elmúlt évek-évtizedek alatt.
Töprengésnek, szaggatott váltásoknak, felüvöltő motornak nyomát sem éreztem-hallottam, a masina gyakorlatilag észrevétlenül tette a dolgát. Ráadásul még takarékos is, amit a kézi váltóval is kombinálható gyengébbik motor gyári adatai illusztrálnak (5MT: 5,1 CVT: 5 l/100 km). Erősebb, és csúcsszereltsége okán valamivel nehezebb tesztautóm is beérte 5,3 literrel az egy hét során, ami pont annyi, mint a gyári WLTP érték. Ráadásul ezt úgy tudtam hozni, hogy úgymond rendeltetésszerűen, tehát szívó benzinmotorosként használtam a verdát. Magyarán: nem okvetlen bántam hímes tojásként a gázpedállal…
Hengerűrtartalom: 1193 cm3
Teljesítmény: 59 kW (80 LE)@6000
Nyomaték: 106 Nm@4000
Sebességváltó: folyamatos áttételű CVT
Legnagyobb sebesség: 173 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 13,5 s
Gyári átlagfogyasztás: 5,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 121–127 g/km
H/Sz/M: 3845x1665x1505 mm
Hasmagasság: 150 mm
Csomagtér: 235 l
Üzemanyagtartály: 35 l
A modellcsalád induló ára: 10 290 €
A tesztelt típus induló ára: 14 190 €
