MINI Cabrio JCW: Az autózás csúcsszintű élménye

Nekem – kimondhatatlan örömömre – ezekből minden összejött.

A csontig lebontott alapforma ugyanaz, mint évtizedek óta minden Minié: a karosszéria egy szardíniásdoboz, a sarkaiba kicsapott kerekekkel, lapos és alacsony tető, keskeny üvegezés. Beleértve a szélvédőt is, tehát egy magas lámpa elé beállva csak a volánra hasalva látjuk a fényeket. Az idők során természetesen az alap-háromajtós típusok is sokat finomodtak: szép maszkokat, domború motorháztetőket és barátságos bociszem-fényszórókat kaptak.

Fotó:  Vas Gyula

Ám máig első pillantásra felismerhető bennük az ikonikus ős-Mini. Tesztautónknak ezen felül két különlegessége volt: a kabrió, illetve a sportos JCW (John Cooper Works) kivitel. Ennek vászonteteje van, rajta az elmaradhatatlan angol zászlóval; ugyanez a motívum díszíti egyébként a hátsó lámpákat is.

Fotó:  Vas Gyula

Végezetül pár különbség a standard és a JCW modell között: attraktívabb maszk, pengésebb elülső lökhárító, 18 hüvelykes kerekek, fekete sávokkal dekorált motorháztető, köztük a töltőlevegő-hűtő légnyelőjével, hátul pedig a középen elhelyezett két kályhacsőnyi kipufogóvég.

…is csak hasonlít az ős-Miniére, de már régen nem az; jócskán átformálta a BMW-rokonság. A legendás levesestányér például már nem sebességmérő, hanem multifunkciós kijelző, mégpedig pazar grafikával.

Fotó:  Vas Gyula

Ugyancsak a BMW iDrive mintájára működik az infotainment rendszer középkonzolra telepített kezelőpultja; ugyanazt tudja, csak a formája más. Viszont így is bőven maradt, ami visszaidézze a tipikus minis hangulatot, például a „repülőgépes” billenőkapcsolók, vagy a vezető előtti klasszikus körműszerek. A kormánykerék ebben a kivitelben kizárólag a JCW verzió sajátja, a sportülések viszont itt felárasak (alapon a Cooper S-hez járnak).

Fotó:  Vas Gyula

A sofőr és az anyós (vagy a soros cicababa) élettere meglepően tágas, hátul viszont nyugodtan ott szerepelhetne a „Korhatár: 10 év” logó. Főleg az abszolút minimális lábtér miatt. Ha pedig azok ketten ott elöl felrakják a szélpajzsot is a kellemesebb kabriózáshoz, a hátsó ülések egyszerűen megszűnnek létezni.

Fotó:  Vas Gyula

Ja, és koffer is van, ami viszont annak ellenére is csak 160 literes, hogy a lehúzott tetőt nem abban raktározza az autó. Viszont a hátsó üléstámlák ledöntésével egyfajta bővítésére is lehetőség van.

Fotó:  Vas Gyula

A John Cooper Works a MINI família legerősebb tagja; egy híján 40 lóerővel übereli az S verziót.

Fotó:  Vas Gyula

Kizárólag nyolcgangos Aisin sportautomata váltó jár hozzá, és ez a kombináció – bivalyerős motor, kizárólag a volánra/gázra/fékre koncentrálás, apró, de hihetetlenül stabil karosszéria – elképesztő vezetési élményt képes nyújtani. A turbómotor nyomatéka már 1500 alatt jelentkezik, a fordulatszám – a fülekkel kapcsolgatható sportrezsimben – akár 6500-ig feltornázható, s mindezt mennydörgésszerű hangkulissza kíséri a dupla kipufogó felől. A stabilitásról még annyit, hogy nem véletlenül hasonlítják gokarthoz a MINI-modelleket; a széles terpesztés, a karosszéria sarkaiba kicsapott kerekek ezt abszolút indokolttá teszik. Egy szó mint száz: amit ezzel az autóval megengedhet magának az ember, az szinte hihetetlen. Pláne, hogy klasszikus kézifékje van, amivel nagyon könnyű táncba vinni a fart, vagy drifttel bedobni a verdát egy-egy kanyarba.

Fotó:  Vas Gyula

Persze, ha többnyire így közlekedünk, akár kétszámjegyű fogyasztással is számolhatunk; értelmes, de még mindig dinamikus vezetéssel viszont simán hozhatjuk a 8 és fél liter környékét. Ami pedig a kabriózást illeti, csak szélpajzzsal ajánlott. Az ablakok pedig városban süllyesztve maradhatnak, hogy még vagányabb legyen a dolog, de országúti tempóhoz (kb. 100 km/órás sebességig) már jobb felhúzni őket.