Mátyás király kedvenc hársa
A mai Szlovákia területén található, s talán a legjobb állapotban megőrzött várkastélyok egyike a bajmóci, amely ezer szállal kötődik a magyar történelemhez.
Bár kezdhetnénk az ismertetőt a történelmünket befolyásoló számos vártulajdonos nevének felsorolásával, mégis inkább a várkastély előtt álló fa – vagy mondjunk inkább facsonkot – említésével indítjuk a beszámolót.
Az utolsó száz-százhúsz év alaposan megviselte a fát. Törzse üregessé vált, csonkolni kellett, az üregeket megfelelő anyaggal kitölteni. A kidőlés ellen több helyen alá kellett támasztani. A facsonk tetejét a csapadéktól tetővel védik. A hatalmas csonk kerülete, amely a csúcsán új hajtásokat is növesztett, a múlt ezredév végén végzett mérések alapján így is 12,5 m volt.
A fát, bár a lombja alatt nagyon sok jeles embernek volt kedvelt helye, mégis leginkább Mátyás fájának, vagy Mályásfának mondják. Tény, hogy Mátyás nagyon kedvelte a helyet, szeretett a valószínűleg már akkor is jelentős méretű hárs alatt üldögélni. Innen keltezte néhány levelét is, melyek általában a „mi kedvelt bajmóci hársfánk alatt” mondattal kezdődtek vagy zárultak. (A magyar történelemben és irodalomban nem ismeretlenek az ilyen sorok, emlékezzünk csak Rákóczi György zborói leveleire, amelyeket így keltezett: Datum Zboroviae sub centum tiliis – Kelt Zborón, a száz hárs alatt.)
A várkastélyt 1113-ban említik először, mint faépítményt, később kisebb kővárként bukkan fel. Birtokosainak sora is jelentős: Szapolyaiak, Habsburg Ferdinánd, Thurzók, de tanyáztak itt Bocskai hajdúi is. A hársat a legenda szerint Csák Máté ültette 1301-ben, az Árpád-ház kihalásakor.
Mátyásra, pontosabban a Hunyadiakra a kastélyban ma is több jel utal. A mennyezet egyik dísze a hollós Corvin-címer, az úgynevezett kék szalon egyik kárpitja pedig Hunyadi Jánost ábrázolja.
