Matera - A sziklákból fogant örökség
A közel két évvel ezelőtt levezényelt olasz kiruccanásunk sem a tudatos tervezés szüleménye volt. Eredetileg mi a moldáv káoszban akartunk hancúrozni, csak a WizzAir úgy gondolta, ezt a kisinyovi járatot kár is lenne erőltetni és szimplán törölte nekünk. Összeült nálunk a válságstáb, avagy elővettem a térképet, másik utazótársam pedig, aki az olcsó repjegyek beszerzésnek maestroja pásztázta a rendszert. Ment a matek, pro és kontra, majd végül kiötleteltük Barit és a többit.
A csapat egyik része oldotta a repjegyek, szállások és autóbérlés intézését, rám pedig a forgatókönyv megtervezése volt kiosztva. Nettó három napba belesűrítve, hoztunk egy jófajta körtúrát. Az alapkoncepció úgy nézett ki, hogy a szállásunk ne egy városban legyen, hanem minden éjszakát más-más helyszínen tudjuk le. Mivel Basilicata és Puglia tartományai tobzódnak a látnivalóktól, így salamoni döntést kellett hoznom. Bizony, maradt ki olyan helyszín is amiért egyesek máglyára küldenének, de hát mi nem nekik akartunk megfelelni.
A sorminta a következőképpen nézett ki: Landolás Bariban, majd onnan rögtön irány Matera. Basilicata tartományának ékkövéből ki és bevonulás Tarantoba. A kikötővárost elhagyva jött Lecce, Ostuni és végül Bariban zártuk talján táncunkat. Az elkövetkezendő sorok az autóbérlés misztikumáról és persze a James Bondot is megihletett Matera városáról fog szólni.
Nem is emlékszem mikor keltem ilyen korán. Éjjel kettő óra. Péter barátom bejött értem háromra, majd vissza Ógyallára, ahová befutott a dunaszerdahelyi brigád két tagja is. Rögtön hozták formájukat, amikor is egyikük – szerencsére még pár utcával odébb jelezte Péternek, jó lenne visszafordulni, mert a mobilja a kocsijában maradt. A másik társunk szeme szimplán monoklis, valami csetepaté részese volt a szerdahelyi idillben, de tőle már megszoktuk, mindig valamivel előrukkol. A mostani előrukkolást az olaszok vitték végbe, mikor landolás után a kocsink átvételét intéztük. Ment az értetlenkedés velük. Azt állították, nem ülnek a technikai részek a fizetésnél.
Mikor megláttam Péter arcán a grimaszokat én már tudtam, lesz itt káoszháza rendesen. Másfél órás huzavona, főleg az ebből fakadó megismételt sorbanállás után megkaptuk a kocsinkat. A probléma ott volt hogy CSAK! hitelkártyát fogadtak el, ami persze nálunk nem volt, így plusz biztosítást kellett kötni az autóra. Okés, fizessük, csak menjünk. Persze a kálvária itt sem ért véget. Éppen pont az a kártyaterminál fuccsolt be, amiről leemelték volna a lóvét. Már két ügyintéző ablakból intézték az ügyeinket. Végül nagy nehezen megszültük ezt az egész hacacárét. Mehettünk a négykerekű pajtásunkért. Az autóbérlésekről már lassan egy magiszteri munkát tudnánk kreálni.
Menekültünk is Matera városába. Szerencsére kárpótolt minket minden tekintetben. Hát emberek, ez a város csúcsszuper. A barlangokból kivájt településszerkezete magával ragadó, brutális fotókat lehet itt készíteni. A drón ismét velünk utazott és a hátizsákból kihúzva jól feltuningolt panoráma fotókat és ebből elkészülő videós snitteket hozott össze.
Itt még a 20. század vége felé sem kötötték be a vizet, áram szintén nem volt, és a szennyvíz elvezetését sem oldották meg. Ráadásul a lakók sokszor állataikkal együtt éltek otthonaikban, így a fertőzéses megbetegedések hétköznapi dolognak számítottak a térségben. Ebben a nem higiénikus környezetben egyre csak terjedtek a betegségek, főleg a malária. Az itt élő gyerekek nem csokiért és nyalókáért, hanem kininért vagy éppen fájdalomcsillapítóért könyörögtek. Mikor ez a szörnyű helyzet az olvasókhoz eljutott, akkora volt a felháborodás, hogy kormány kiköltöztette a barlanglakókat az újváros modern házaiba, fel a szikla tetejére.
A bő félnapos vizit után szükséges volt mennünk tovább. Az estét már Taranto városában töltöttük, de az ott és a többi helyszínen megélt impulzusok már egy következő élménybeszámoló részét fogja alkotni.
