Március idusán a bosznia-hercegovinai magyarok társaságában
Közel, s mégis oly távol, avagy újra beköszöntött a balkáni reneszánsz. Jöttünk újabb etnokulturális pillanatokra, miközben sokadjára vallunk szerelmet csodálatos földrajzának és vegyülünk el a helyiek között. Jó pár alkalommal megfordultunk a temperamentumáról híres Balkánon, de mindig rácsodálkozunk, van még itt edukálni errefelé. Utazásaink nem a falak és mázak kapirgálásáról és mainstream útvonalak bejárásáról szólnak, hanem arról, hogy a balkáni néplelket minél jobban megismerjük.
Egy héttel ezelőtt ilyenkor, még vígan csapattuk a boszniai szerbek földjén a világlátást és a sztereotípiák rombolását. Okkal mentünk ebbe a régióba. Az Experience Balkan polgári társulása még öt évvel ezelőtt hirdette meg az utat, annak apropóján, mi lenne, ha március 15-én, a magyar forradalom és szabadságharc emlékét kivételesen ne otthon, hanem különleges helyszínen, mondjuk Banja Lukában, a bosznia-hercegovinai magyarok társaságában ünnepelnénk meg.
Nyilván a covid-járvány által meghozott utazási korlátozások keresztül húzták a számításokat, de az akarat és igény megmaradt. Végül is öt év nem olyan sok idő, ha menet közben felbukkansz más régiókban is, így végül idén nem gátolt meg minket abban senki, hogy most Banja Luka és környékén vigadjunk.
A szervezések és egyeztetések meghozták a hőn kívánt sikert, azaz március 15-ét közösen a bosznia-hercegovinai magyarokkal töltöttük. Ünnepeltük Kossuth és Petőfi bátor, szabadságszerető generációját, miközben eszmecserét folytattunk a Banja Lukában élő magyarokkal és magyar származású helyiekkel.
Milivojevic Irén, aki a Boszniai Szerb Köztársasági Magyarok Egyesületének elnöke, lelkesen fogadta közel húsz fős csapatunkat. Kezdésnek mindenkinek ki lett reggelire rendelve a bosanski cevapi. Irén mellett a másik összekötő emberünk Rontó Márton volt, aki a Kőrösi Csoma Sándor program keretén belül tanít magyar nyelvet a helyieknek és persze hirdeti a kultúra és békés együttélés igéjét. Irén és Márton lelkesen tolták végig velünk a nap nagy részét. Személyem Mártonnal gyorsan megtalálta a közös hangot. Két külhoni magyar, akinek a szakterülete is hasonló, garantálta az intellektuális élményt.
Bár az időjárás hűvösre és esősre vette a figurát, ettől függetlenül nagyon pöpec napot sikerült összehoznunk. A trappista sajtról gondolom már hallottak sokan. Trappista név alatt bejegyzett szerzetesrendről szerintem már nem mindenki. Úgy gondolom, ilyen kolostorba az ember nem jut el mindennap. Annyi bizonyos, trappista szerzetesnek csapnivaló lennék, de sajtot és sört nem voltam rest vásárolni tőlük. Banja Luka, vagy hívhatjuk magyarosan Orbászvárnak, sokat köszönhet a trappistáknak. Ők alapították a sörgyárat, építették az első hidat, sőt a Balkán első vízierőművét is. Árva gyerekek sorsát egyengették, ingyenkonyhát üzemeltettek. A sörgyárat és a még megmaradt vízerőművet szintén megtudtuk nézni.
Ebéd után már a Boszniai Szerb Köztársasági Magyarok Egyesületének székházában találtuk magunkat. Az erőtől és mosolytól duzzadó Irén bemutatta az egyesület történetét. Huszty Zoli barátom, aki az Experience Balkan örökös elnöke és jómagam interjút adtunk a helyi tv-nek, Márton pedig röviden, de annál hatásosan mutatta be a 48-as történéseket. A terem tele volt velünk és a banja lukai magyarokkal.
Sztorizgatásokból sem volt hiány. Az egész utazás egyik meghatározó élménye marad számomra, amikor egy idős magyar úriemberrel sikerült diskurálni. Még a múlt század ötvenes éveinek végén került el fiatal suhancként a délvidéki magyarok lakta vidékről a szerbektől és bosnyákoktól hangos Banja Lukába. Itt nősült meg végül és dolgozta le aktív éveit. Ősz hajával, de szikár testtartásával és elegáns megjelenésével fogadta kérdéseinket és ízes magyarságával válaszolt azokra. Az utazás sava-borsa szokott lenni, ha sikerül az élő történelmet szóra bírni. A könyvek olvasása fontosak, kell bizony az elmélet, de a gyakorlatot kint a terepen, az emberek közötti interakciókból szerezzük meg. Ez jelenti számunkra az utazás, minden más csak önámítás és maszatolás.
Az efféle építő jellegű beszélgetéseket ritkán lehet megunni, de az idő ketyegett, nekünk pedig szükséges volt továbbállni. A megélt pillanatok emlékké változnak, melyeket szépen elraktározunk élményputtonyunkban.
Utazásunk a szerb, bosnyák és horvát entitások közepette még nem ért véget, de ez már egy másik írás része lesz…
