2020. március 23., 13:35

Már Nostradamust is előhozták a járvány kapcsán

Úgy tűnik, a karanténba kényszerültek között akadnak néhányan, akiknek unalmukban meglódult a fantáziája és a mostani járvány kitörésének magyarázatára keresnek különböző okokat.

Nostradamus-vírus
Nostradamus és a koronavírus
Fotó: Daily Express

Vannak, akik még ezzel sem érik be, hanem tudni vélik, hogy mindezt már évszázadokkal korábban megjósolta a legendás jövendőmondó, Michel de Nostredame, vagy latinosított nevén Nostradamus (1503-1566), aki IX. Károly francia király udvari orvosa, képzett csillagász-asztrológus, misztikus jós, gyógyszerész volt.

Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai, melyeket A próféciák (más néven A Centuriák) c. könyvében hozott nyilvánosságra, sokak szerint ugyanis teljesültek, illetve teljesülnek. Mai hívei szerint Nostradamus megjósolta többek közt a francia forradalmat, a két világháborút és a két japán atomrobbanást. Persze jóslatai olyanok, hogy abba szinte mindent és mindennek az ellenkezőjét is belel lehet magyarázni.

Egyáltalán nem meglepő, hogy most „megtalálták" a jóslatok között a koronavírus-pandémiát megjövendölőt is.

Nostradamus állítólag a következőket írta 1551-ben.

Eljő majd egy ikerév (2020), amelyben felemelkedik egy királynő (corona), aki keletről (Kína) érkezik majd, és aki dögvészt (vírus) terjeszt majd az éj sötétjében a 7 dombos országban (Olaszország) és porrá (halál) alakítja át az emberek alkonyát, hogy elpusztítsa és romba döntse a világot. Ez lesz az addig ismert világgazdaság vége."

Sajnos ki kell ábrándítani a próféciák lelkes híveit, ugyanis az egész hamisítvány.

A szöveg nem követi a Nostradamus jóslataira jellemző négysoros formát, és a próféciák legalaposabb átnézése folyamán sem sikerült rábukkanni akár csak kicsit is hasonlító szövegre. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy modernkori átveressél (hoax) van dolgunk, írja az álhírek lebuktatására szakosodott Snopes portál.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.