Magyar emlékek a Tátrában: a megőrzött tudás
Magyar emlékek a Tátrában címmel jelent meg a Magas-Tátráról szóló eddigi legrészletesebb és legátfogóbb helytörténeti monográfia. Szerzője, Kovács Attila Kassán, a MaJel Rovás Központban mutatta be a kötetet.
A 2025 nyarán megjelent vaskos, 656 oldalas könyv 30 évnyi helyszíni, múzeumi, könyvtári és levéltári kutatás, valamint 12 évnyi írás és szerkesztés eredménye. A szerző bemutatja a Magas-Tátra turisztikájának kiépítését a kezdetektől 1918-ig, érintve egyebek mellett az út- és vasúthálózatot, a települések, üdülőtelepek, illetve a menedékházak történetét, a népszerű kirándulások célpontjait és sétautakat, a sportegyesületek munkáját, a Magyarországi Kárpát Egyesület tevékenységét, de szól a hegyi mentés és a hegyi vezetés történetéről, a völgyek és csúcsok épített emlékeiről is. Teszi mindezt tudományos, de mégis olvasmányos módon, 1500 képpel illusztrálva.
A szerző lapunknak elmondta, kilencéves korában került kapcsolatba a Tátrával, majd néhány év múlva kezdett érdeklődni az ottani vasút története iránt, amikor Tátralomnic közelében egy Diósgyőr 1895 feliratú sínszálra bukkant. Ez azért is érintette meg erősen, mert miskolciként, a vasgyárral szemben állt a szülőháza.
A kétezres évek elején kezdett komolyabban foglalkozni a Tátra kutatásával. Kezdetben képeslapokat gyűjtött, majd mindent, ami a hegységhez kötődik, az aukciók mellett múzeumokban, könyvtárakban és levéltárakban is kutatott. Idővel annyi anyag gyűlt össze, hogy 2012-ben elkezdte szisztematikusan, témakörönként írni a Tátra magyar vonatkozású emlékeinek történetét.
Előbb önerőből kiadta a tátrai vasutak történetét ismertető könyvét, majd 2023-ban, az alapításának 150. évfordulóját ünneplő Magyarországi Kárpát Egyesület a most bemutatott monográfia mögé állt, hiszen az felöleli és bemutatja az egyesület tátrai működését, így vállalta a könyvkiadás költségeit. Ennek eredményeként jelent meg idén nyáron a könyv.
Kovács Attila lapunknak elmondta, a kutatás rengeteg élményt adott számára. A levéltári munka, a dokumentumok kibogozása sem unalmas, de a helyszíni kutatás fantasztikus élményekkel szolgált. Amikor felfedez egy szobrot, emléket, amit nem ismer a szakma, vagy rábukkan egy elveszettnek hitt emléktáblára, semmihez sem fogható élmény, ahogy az is, amikor a néhány szavas szlovák tudását bevetve feljut a templomtornyokba, ahol a harangon felbukkan a felirat, „Magyarország védasszonyának, Szűz Máriának”.
– mondta Kovács Attila.
Arról is beszélt, hogy családja felvidéki kötődései miatt is úgy érezte, foglalkoznia kell a témával.
– Az édesanyám nagyszülei jászóiak. Dédnagyapám Abaúj-Torna vármegye jegyzője volt, sok irata a mai napig megvan. Nagymamám és nagyapám 1941-ben kötöttek házasságot. Nagyapámat 1944-ben elvitték az orosz frontra, majd különböző táborokban volt, és amikor hazatért Jászóra, nagymama már nem volt ott. Tehervagonra kellett rakniuk az ingóságaikat, így kerültek át a mai Magyarországra. Édesanyám már ott született, és én is.
– fogalmazott.
Kovács Attila fontosnak tartja, hogy mindezek a magyar emlékek megmaradjanak, még ha sokszor nem is fizikailag, de legalább írásos, képes formában. Sokat töprengett azon, hogy nem teszi-e ki őket a megrongálás, megsemmisítés veszélyének, ha felhívja ezekre a figyelmet.
Végül arra jutott, hogy ha nem mutatja be a Tátra magyar emlékeit, akkor a közösségnek lehetősége sem lesz arra, hogy tudomást szerezzen róluk. Ő maga is sokszor évtizedeken át sétált el mellettük, mert egyszerűen nem tudta, hogy ott vannak.
– Ha nem számolok be róluk, akkor minek a tudás? Hogy magammal vigyem a sírba, ha meghalok? Pedagógus vagyok, fontosnak tartom a tudás átadását. Az volt a célom, hogy ez megmaradjon, nyomtatott formában. Most már a könyvből van számos könyvtárban, levéltárban, múzeumban, így biztosak lehetünk benne, hogy megmarad a tudás. Ha esetleg egy-egy emlék el is pusztulna, legalább tudunk róla, tudjuk, hogy 2025-ben még megvolt. Szerintem ez fontos.
Megjelent a Magyar7 2025/41. számában.
