Macskajajos ébredés a plébánián
Molnár Ferenc (1878–1952) alighanem az egyetlen olyan huszadik századi magyar próza- és drámaíró, akinek a neve Magyarország határain túl is nagyon ismerősen cseng. Még harmincéves sem volt, amikor megírta a Pál utcai fiúk című halhatatlan ifjúsági regényét, amelyet nemcsak számos nyelvre lefordítottak, hanem több alkalommal meg is filmesítettek.
Már gimnazistaként az újságírói pálya lebegett a szeme előtt, de szülei kívánságának eleget téve Svájcban, a Genfi Egyetemen kezdett jogi tanulmányokat, édesanyja halálának hírére azonban hazatért és Budapesten folytatta, miközben a fővárosi lapokban közölt cikkeket és elbeszéléseket. Megjelentek első regényei is, de külföldi szerzők színdarabjait is szívesen fordította magyarra.
24 évesen maga is megpróbálkozott a színműírással, ekkor született A doktor úr, amelyet nagy sikerrel mutattak be a Vígszínházban. A nemzetközi porondra az Ördög című színművével lépett, annak köszönhetően, hogy az előadást megtekintette az éppen Budapesten időző Ermete Zacconi (1857–1948) neves olasz színész, akit egészen elvarázsolt a főszereplő, Hegedűs Gyula (1870–1931) alakítása és még aznap szerződést kötött a darab olaszországi előadására. A Torinóban tartott bemutatóra Zacconi a szerzőt is meghívta és együtt élvezték a sikert: a közönség állva tapsolt, de Molnár füttyöt is hallani vélt, amikor a függönyt felhúzták. Ez többször is megismétlődött, éppen a függöny felhúzásakor. Csalódottan meg is jegyezte Zacconinak, hogy azért nem mindenki lelkesedik a darabért, elvégre füttyögések is hallatszanak. Az olasz színész azonban megnyugtatta: „Kedves mester, az nem fütty, amit Ön hallani vél, csak nem kenték meg a függönyhúzó kerekét”.
Molnár Ferenc atyai jó barátja volt a Varsóban született, de az 1870-es évektől Magyarországon működő Konti József (1852–1905), a Népszínház karmestere, aki egy ilyen közös iddogálást követően karon ragadta Molnárt, és elindult vele többek társaságában Kőbányára, ahol Hock János (1859–1936) irodalomkedvelő és szabadelvű plébános paplakában kötöttek ki. A miseborból tulajdonképpen nem sokat fogyasztott, mert hamarosan elnyomta az álom, és mire felébredt, már egyetlen ismerősét sem találta ott. Ez nemcsak felbosszantotta, hanem el is szégyellte magát miatta. Hock János hasztalan igyekezett őt vigasztalni, mondván, hogy az ilyesmi megesik az emberrel.
Molnár nagy mérgesen útnak indult, de nem a lakásán kötött ki, hanem az egyik kedvelt törzshelyén, az Otthon Körben. Először mérgelődve kérdezte barátaitól, hogy miért hagyták ott a paplakban, aztán megvigasztalódott. Megtudta ugyanis, hogy a társaságukban lévő Krúdy Gyula még mielőtt a társaság szétszéledt volna, egyedül vágott neki az éjszakának és valahogy betévedt a helyi temetőbe, ahol az egyik síron elaludt. Ha egy nyírségi bohémet a temetőben fekteti le a bor, akkor egy józsefvárosi bohémnek sem kell röstelkednie amiatt, hogy a papi nyoszolyán szenderedett el, válaszolták a barátai.
