Leporolt históriák: Réthy komát megtréfálják
Réthy Mihály (1810–1875) az 1860–1870-es években ismert színész volt Pesten, a Nemzeti Színház oszlopos tagja, aki mozgalmas élete során sok mindennel megpróbálkozott.
Többször volt katona, majd a lelkészi pályát is megcélozta, aztán 24 éves korában, szülővárosában, Debrecenben valahogy beleszeretett a színházba. Kezdetben jegyszedő, világosító volt, majd kisebb szerepekben is fellépett. Ekkoriban még Szikszay Mihály néven ismerték, csak később vette fel a Réthy nevet. 1837-ben Kassán is játszott. 1840-ben a Pesti Magyar Színházban ügyelőként és az énekkar tagjaként igyekezett hasznossá tenni magát. 1843-ban valami véletlen folytán ráosztották Aranyos Mihály szerepét Nagy Ignác Tisztújítás című darabjában és ettől kezdve már csak színészként foglalkoztatták. Elsősorban paraszti figurák megtestesítőjeként lépett a világot jelentő deszkákra. Tóth Ede ismert népszínművének,
A falu rosszának Gonosz Pista szerepét kimondottan a számára írta. Nagy sikereket aratott Szigligeti Ede számos darabjában (Két pisztoly – Piros Pesta; Liliomfi – Kátai kocsmáros; Csikós – Andris stb.), de Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékában Ösztövér alakját is megformálta.
Barátai, színésztársai egyszerűen Réthy komának hívták, aki szívesen benne volt minden vidám csínytevésben és számtalan történetet jegyeztek fel róla. Az 1860-as évek elején még az abszolutizmus kora uralkodott az országban, a kaszárnyákban is főleg a császár katonái ügyeltek a rendre és a nyugalomra, ezért nem volt ajánlatos valamivel felhergelni őket. Mindezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert Réthy Mihály és néhány színésztársa egy alkalommal komoly bajba is kerülhetett volna. A színészkompánia szívesen kirándulgatott a budai Normafa környékére, de azon a napon, amikor ismét útra keltek nagy meleg volt és az első hűvös árnyékban leheveredtek. Réthy hiába noszogatta őket, nem akartak tovább menni egy lépést sem. Végül elunta a dolgot, előrántotta a pisztolyát és a közeli kaszárnya felé lőtt egyet, még valamelyik ablakot is betörte. Erre a többiek azonnal talpra ugrottak és szélsebesen eliszkoltak, nehogy elkapják őket. Késő estig elő sem kerültek, titokban osontak aztán haza.
Ez a cselekedet azonban nem maradhatott megtorlás nélkül. Réthy társai egy alkalommal ismét kirándulást szerveztek a Normafához. Hogy még csábítóbbá tegyék a dolgot, azt mondták Réthynek, hogy egy nagy kerek sajtot is szereztek, amit majd a Normafánál közösen elfogyasztanak. Réthy koma nagyon szerette a sajtot, ezért még azt is vállalta, hogy a nyakába akasztva cipeli a sajtot tartalmazó tarisznyát egészen a célig. Nehéz volt a tarisznya, a sajt legalább akkora lehetett, mint egy kézimalom daráló köve.
A nagy melegben ezúttal Réthynek ment el a kedve a további bandukolástól és az első fánál le is heveredett, mondván, hogy ő innen nem megy tovább. A többiek persze egyre noszogatták, de Réthy megmakacsolta magát, mire valamelyikük megjegyezte: „Gyerünk koma, mert ha nem indulsz, hát nekem is van pisztolyom és most már én lövök a zsandár-kaszárnyába!” Réthy erre talpra ugrott és cipelte tovább a nehéz tarisznyát.
Fent letelepedtek, előszedték az enni- és innivalókat, majd következett a lakmározás csúcspontja: a finom sajt. Réthy kibontotta a tarisznyát és kiemelte azt a kerek valamit, amit olyan hősiesen cipelt idáig. Nem sokon múlt, hogy meg ne üsse a guta. A tarisznyában ugyanis valóban egy kézimalom daráló köve volt.
Feljegyezték, hogy nem sokkal halála előtt a kórházban ezt mondta az orvosnak:
