Lelkiállapotunk hullámai a koronavírus idején

Március 10-én este Katalin az online térben az SZMPSZ felkérésére A koronavírus és a lelkiállapotunk hullámai címmel tartott előadást a szövetség azon tagjai számára, akik előzetesen bejelentkeztek. Azt gondoltuk, hallván az előadást, hogy a közel száz hallgatón túl talán mások is szívesen olvasnának annak legfontosabb gondolatairól, így azt röviden összefoglaljuk.

Az egy évvel ezelőtt megjelent koronavírus első hullámát az emberek ugyan fenyegetőnek, mégis távolinak élték meg.

Mindenkiben bekapcsolt a túlélési ösztön, fertőtlenítőkkel, szájmaszk használatával próbáltak meg fellépni a közös ellenséggel szemben.

Ekkor még viszonylag kevés megbetegedéssel, még kevesebb halálesettel találkozhattunk, ezért elhittük, hogy egymást támogatva képesek leszünk összezárni. Sokszor élveztük is az otthonlétet, olyasmit is kipróbálhattunk, amit korábban soha / pl. sláger lett a kenyérsütés!/ Ugyanakkor személyes terünk óhatatlanul beszűkült. Bekapcsolt viszont az ún. adaptív/ alkalmazkodó/ megküzdési mód. Ez arra szólított fel bennünket, hogy lassítsunk, jobban figyeljünk másokra, méltóképpen értékeljük a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók munkáját, a természet nyújtotta lehetőségeket.

Az állandó szorongás lefárasztja a szervezetet, de szerencsére megjött a nyár, és mi végre egy kicsit lazíthattunk a fegyelmezettségen.

Erre nagy szüksége volt már szervezetünknek. Csakhogy ősszel beköszöntött a Covid második hulláma. Megnőttek a fertőzési és a halálozási számok, megjelent az egzisztenciális szorongás is. Fásultság, bizonytalanság, fenyegetettség jellemezte ezt az időszakot.

Kifulladt az alkalmazkodási képességünk is.

Bezárt minden, ahol találkozni lehet embertársainkkal, korlátozódott céljaink kitűzésének lehetősége. Márpedig roppant fontos, hogy az ember célokat határozzon meg, majd elérésükért kezdjen el dolgozni! Sokszor érezhettük: csökken a munkavégzés értelme is. Ráadásul ekkorra már mindenkinek lett személyes élménye és vesztesége is a Coviddal kapcsolatosan.

Miután feléltük tartalékainkat, megtépázódtunk, beköszöntött a pandémia harmadik hulláma.

A Covid igazi fenyegető ellenséggé vált, megváltozott az egészségüggyel kapcsolatos viszonyunk is. Egy fárasztó, szorongásokkal teli esztendő áll mögöttünk. Napjaink leggyakoribb témája pedig a vírustagadás illetve az oltással szembeni bizonytalanság. De miért is jelentek meg a vírusszkeptikusok? Ez is a védekezés egyik módja, amikor megkérdőjelezzük a tényeket.

A tagadás ugyanis hamis biztonságérzetet nyújt, ugyanakkor másokat is veszélybe sodorhat.

Az oltásokkal kapcsolatosan pedig azt fejtegetjük: valóban megvéd a vírustól? Milyen mellékhatásokkal jár majd? Teljesen nyilvánvaló, hogy egy évvel ezelőtt jóval kevesebbet tudtunk a vírusról, mint ma. Ez az orvosokra, a kutatókra is igaz, és az információk gyarapodásával  megváltoztak bizonyos állítások. Ez normális folyamat, csakhogy az átlagemberben bizonytalanságot, bizalmatlanságot szül. Amit nem tudunk azonnal megoldani, az hiteltelenít. Itt lépnek be –elsősorban a közösségi oldalakon –azok, akik ezt a bizonytalanságot kihasználva illúziót keltenek, és ezzel nyerészkednek.

A XXI. század elejére a közösségek átalakultak, azok a hagyományos értékek, amelyek kiszámíthatóvá tették volna számunkra a jövőt, eltűnni látszanak. A modernizáció megbontotta életünkben az egyensúlyt, ám egyelőre nem adott helyébe semmit, ezért váltunk sebezhetővé.

Virágzik az individualizmus, az anonimitás pedig feloldja a gátakat, fegyelmezetlenné tesz. Elég csak a kommentek világára gondolnunk, amely nem ritkán valódi csatatérnek tűnik.

Érdemes szót ejteni a technostresszről is, hiszen az online térben vagyunk, amely negatívan hat testre és lélekre egyaránt. Mi ennek az oka? Például az, hogy folyamatosan elérhetővé kell válnunk, ezzel gyakorlatilag eltűnik a határ a munkavégzés és a szabadidő között. Nincs sem magán-, sem pedig családi életünk. Olyan érzés kerít bennünket hatalmába, mintha egyfolytában dolgoznánk.

Aggodalmat vált ki belőlünk az is: mi lesz, ha pl. online tanítás közben megszakad a net. Túl sokféle kütyü vesz bennünket körül, megosztva a figyelmünket.

Erre mondják azt, hogy sok az infoforrás, azaz a béta szmog. Online dolgozni, ahol nincsenek társak, olyan, mintha feladatok halmaza venne bennünket körül.

Ma a pozitív gondolkodás van divatban! Az előadó szerint azonban pillanatnyi helyzetünkhöz igenis illik, ha nem vagyunk jól.

A szorongás legyőzéséhez pedig bevált eszköz a katasztrofizáló gondolkodás. Olyan rémtörténetek gyártása, amelyek összefüggésben állnak életünk szorongásaival. Miután a rémtörténet összeállt, kezdjük el lépésenkén latolgatni, hogy az adott ténynek mennyi a megvalósulási esélye. Ha azt érezzük, mindent megtettünk azért, hogy rémtörténetünk ne váljék valóra, máris kevésbé fogunk szorongani.

Tóth-Merza Katalin szerint sokat tehetünk  saját magunkért azzal, ha korlátozzuk az információfogyasztásunkat, és helyette inkább jó közérzetünkre fókuszálunk.

A mozgással, a táplálkozásunkkal képesek vagyunk védelmi rendszerünk megerősítésére. Ha pedig testünk rendben van, a lelkünk is jól lesz!