Legyetek jók, ha tudtok Tsízió tükörben
Nagy sikert aratott a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákszínpada, a Tsízió Diákszínpad legújabb előadásával. A premiernek mindig jó otthont ad a peredi kultúrház. Már az új tagok is szépen beilleszkedtek és jól megtalálták a saját szerepüket a Legyetek jók, ha tudtok című darabban.

Dupla premierrel zárta a 2024/2025-ös tanévet a Tsízió Diákszínpad. A Galántai Kodály Zoltán Gimnázium színjátszó diákjai Ollé Krisztina tanárnő rendezésében ezúttal a Legyetek jók, ha tudtok című darabot adták elő.
Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a peredi kultúrházban kétszer is előadták a legendás darabot, mindkétszer abszolút teltház és vastaps volt a jutalom. A nézők csakis szuperlatívuszokban beszélnek még napokkal az előadás után is a diákok és a tanárnő munkájáról.
Ollé Krisztina töretlen lendülettel állít színpadra évről évre olyan csapatokat, amelyek egy családdá bővülnek és mindig bizonyítják, a diákszínjátszásnak igenis hatalmas szerepe van egy kamasz életében, és nagy lehetőségeket tár fel a későbbi életpályáján is.
Márciusban mutattuk be a Jókai 200 kisebb darabot, tavaly még játszottuk a Tartuffe-ot, most a végső pillanatig dolgoztunk a Legyetek jók, ha tudtokon. Ezt a darabot azért választottam, mert sok gyerek játszik benne, így mindenki szerephez tud jutni, aki szeretne. Sokan vagyunk, szerencsére.
– mesél az új darabról a premier után Ollé Krisztina rendező, tanárnő. A darab zenei technikáját Morvay Csaba segítette, a koreográfus Daru Emese, hangosítója pedig Pleva Tamás. Ők ma már mindannyian a saját útjukat járó, kirepült Tsíziósok.
„Az atya szerepét Kubica Ádám kapta meg, tehetséges színészpalánta és bábos is. Pered pedig szép otthont ad a premiereknek, nagyon jól érezzük ott magunkat, mindenki nagyon kedves velünk, sokszor a próbák során szintte beköltözünk ebbe a kultúrházba. Egy másik főszerepet, a bíboros szerepét egy „újoncra”, Baracskay Mátéra szabtunk rá. Be kell tudni őket is dobálni a mély a vízbe. Nyáron pihenünk kicsit, de a szeptemberi tanévkezdés sok új kalandot ígér, titkon megsúhgatom, tervben van egy „giminap” is, ahol az iskola csoportjai mutatkoznának be. Annyi tehetséges csapatunk van – a bábosok nívódíjat nyertek, robog a néptánc, az éneklés…” – mondja Ollé tanárnő.
A bíboros szerepét játszó Baracskay Máté az első tanévét fejezi be a galántai gimiben. Mint mondja, nagyon szeret ide járni, élvezi a „felnőttes” forgatagot. Máténak már alapiskolásként nagy álma volt, hogy Tsíziós legyen.
„A testvérem egyszer elvitt a Hair című Tsízió darabra. Én akkor ott eldöntöttem, hogy nekem ez nagyon tetszik, és én ennek a részese akarok lenni. Mikor középiskolát kellett választani, nagy hatással volt a Tsízió abban, hogy a galántai gimit válasszam. Alig vártam az első megmérettetéseket, próbákat, mikor kölcsönösen bemutatkozhatunk. Nem tudtam, mi, hogyan fog zajlani, de már előre tudtam, hogy én ezt nagyon fogom szeretni” – mesél Máté a kezdeti élményeiről. Hozzáteszi, a tanárnő nagyon jó ézékkel ad szerepet.
Ő maga először az Ördög szerepét kedvelt, majd mikor ráosztották a negatív bíboros karakterét, abban találta meg a megfelelő hangvételt és megszerette a szerepet.
– magyarázza Máté, akinek a nyári szünetben is hiányozni fognak a Tsízió próbái, illetve az az elfogadó, baráti közösség, amely a színjátszócsoportban az évek során kialakult.
