Lasica és Satinský esete a banánnal
Na de hogy kerül a …. no nem a csizma az asztalra, hanem a banán Lasica és Satinský kezébe, azon a falfestményen, amely néhány hete izgatja a pozsonyi neves Duna utcán végigsétáló pozsonyiak fantáziáját.
A hatalmas épületfal jobb oldalán úgy szeptember eleje táján először Satinský hatalmas képmása jelent meg, ami önmagában még nem is lett volna annyira meglepő, hiszen Július Satinskýról köztudott, hogy régi Duna utcai motoros volt. Itt nőtt fel, ez volt az ő utcája. Itt töltötte élete nagy részét, az utca végén, közel az András temetőhöz volt a házuk. Ennek tiszteletére került az utca középen felállítása jó néhány éve a híres szlovák színész, humorista és nagy mesélő Julo Satinský modernkori szobra is, Svetozár Ilavský szobrászművész alkotása, amelynek azt a címet adták: Satinský hallgatja a Duna utca hangjait. Ettől a szobortól kicsit odébb, a Duna utca 22-es számú ház falára került fel a hatalmas falfestmény, amiről annyi csakhamar kiderült, hogy nem a város kezdeményezése a projekt.
Mondom, maga a tény nem is lett volna annyira meglepő, ha a fekete-fehérre festett Satinský kezébe nem került volna egy sárga banán is.
Nem nagyon volt ember, aki értette volna, mit is akar ez jelenteni. A tájékozottabbakban ugyan két lehetőség is felmerült lehetséges magyarázatként, az egyik, hogy esetleg a fotók, festmények esetében méretarányként használt tárgyról van szó, mások úgy vélték tán egyfajta utalásról lehet szó Milan Sládek ismert pantomimjátékára (Banana for Sale – Banán eladó), amelyet bemutatása előtt Satinský is népszerűsített, s amelyben a banán az áruhiányt volt hivatott jelképezni a szocializmusban.
Satinský azonban nem maradt sokáig egyedül a falon, hamarosan mellékerült színésztársa, Milan Lasica is.
A két komikus-színész egymásnak háttal állva kerültek fel a falra, s mindkettőjük kezében ott a sárga banán. Ekkor némelyekben már felvillant az a bizonyos lámpa, s beugrott egy lemezborító, valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek tájékáról, amelyen a két színész háttal egymásnak fegyverrel a kezében pózol, amit a borító hátlapján aztán mikrofonra cserélnek.
A falfestmény egy magántulajdonban lévő ház falán található, s először még szignó sem került az alkotásra, de a homlokzat melletti kerítésre kikerült egy plakát „Pozsonyi Utcai Művészeti Fesztivál” felirattal, így a Fővárosi Önkormányzat szóvivője, Peter Bubla szerint a falfestménynek feltehetően valamilyen köze lehet a szóban forgó fesztivált szervező Euforian polgári társuláshoz.
Szeptember közepén aztán fény derült a banánok rejtélyére is.
A projekt mögött álló Pozsonyi Utcai Művészeti Fesztivál megosztotta a pozsonyiakkal az alkotás célját. A falfestményt Vincenzo Magnó olasz graffitifestő készítette, és az ihletet a festményéhez valóban az 1980-as Dialógusok című hanglemez borítója adta. Fegyverek helyett azonban Julo és Milan itt Warhol banánját szorongatják a kezükben (igen, azt a legendás egyszerű sárga banánt, amelyet Andy Warhol 1967-ben a Velvet Underground lemezborítójára tervezett). A Warhol által tervezett borító érdekessége volt, hogy első verzióján volt egy interaktív elem is: egy matrica, amelyet le lehetett húzni, s alatta ott volt a meghámozott banán. A „lassan húzd le és nézd meg” felirat arra serkentette a nézőt, hogy részt vegyen az alkotásban, s felfedezze a rejtett üzenetet. Tipikus példája volt ez Warhol pop art esztétikájának – egy egyszerű, a mindennapi életből származó, tömegek által felismerhető motívum használata.
– magyarázták a fesztivál szervezői. Mint hozzátették, projektjüket, amely egyfajta tisztelgés Lasica és Satinský emléke előtt, az elhunyt színészek családjai, illetve az eredti fotó szerzője, Daniel Zachar is támogatta.
