Kiváló tehetséggondozó
A párkányból származó dr. Sipos Dávid, PhD egyetemi adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Képalkotó Diagnosztikai Tanszékének vezetője és képzési igazgatóhelyettese. Az idén Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjban részesült kiváló tehetséggondozó kategóriában. Nehezen találtunk időpontot a beszélgetésre, mert nemrég született meg a kisfia, Bernát, és bizony át kellett szervezni a család időbeosztását.
Idén májusban kapott egy nagyon rangos díjat a fiatalok tehetséggondozásáért. Meglepetésként érte?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon jólesett. Évek óta foglalkozom tehetséggondozással az egyetemi hallgatók körében. Az elmúlt évek során számos hazai és nemzetközi versenyen sikerült hallgatóimnak kiemelkedő eredményeket elérniük, továbbá rendre egyetemi és országos ösztöndíjak díjazottjai. Tudtam arról, hogy jelöltek a Bonis Bona díjra, és örültem, hogy úgy ítélték meg, a munkásságom tényleg kiemelkedő a tehetséggondozás terén.
Ön is a Pécsi Tudományegyetemen végezte tanulmányait…
2011-ben az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus alapszakon kezdtem meg tanulmányaimat, majd a radiográfia szakirányt választottam. A radiográfusok azok a szakemberek, akik különböző diagnosztikai képalkotó berendezésekkel – RTG, angiográfia, CT, MR, PET, nukleáris medicína – megvizsgálják a betegeket. Ezt azért mondom el, mert tapasztalatom szerint sokan keverik a radiológusokkal. Szakmai gyakorlatom egy részét Dublinban töltöttem, hajszálon múlt, hogy kint maradjak, mint munkavállaló, de végül elkezdtem az egészségügyi menedzser mesterképzést Pécsett. Akkoriban már szakoktatóként is dolgoztam az egyetemen. Mesterképzés után már tisztább volt a kép, hogy hova is szeretnék eljutni, illetve a szakmámat illetően is hova szeretném eljuttatni a képzés szintjét és minőségét, így evidens volt, hogy a doktori fokozat megszerzését is célba veszem. Ekkoriban már aktívabban részt vettem az oktatásban, az oktatás szervezésében, a tanszéki belső munkafolyamatokban is. Munkahelyi vezetőm maximálisan támogatott, látott bennem ambíciót, szakértelmet, szervezőkészséget és a doktori fokozat megszerzése után átadta a tanszékvezetést, amely pozíció előtt tanszékvezető helyettes voltam. Valójában egy kis képzési központ vagyunk, az igazgatóhelyettesi pozíció szinte a tanszékvezetőséggel együtt valósult meg.
Ezek szerint vonzotta a pedagógiai pálya is…
Egyáltalán nem, és nem is mondanám az egyetemi oktatást kifejezett pedagógiai pályának. Számomra is érdekes, hogy az egyetemi oktatói pozícióhoz nem szükséges a pedagógiai végzettség. Döntően radiográfus hallgatókat oktatok, de részt veszek mentőtisztek, gyógytornászok, védőnők, laboratóriumi analitikusok képzésében is.
Hogy lehet felismerni a tehetséget?
Szerencsés vagyok, mert szinte mindegyik szemeszterben találkozom a hallgatókkal, így az idő múlásával feltűnnek azok, akik könnyebben veszik az akadályokat, illetve az érdeklődésükkel is kitűnnek. Rendre másodéves korukban kezdek el velük érdemben foglalkozni, és a közös munka eredményeképpen konferenciaelőadásokat tartanak, publikálnak. A mai hallgatókra egyébként jellemző, hogy nem szeretnek szerepelni, félnek az előadások megtartásától, de én igyekszem mérsékelni a lámpalázat.
Sok a tehetséges fiatal?
Van sok tehetség, de nem biztos, hogy mindenki a saját útját járja. Bármelyik képzésről beszélünk is, az a tapasztalat, hogy a hallgatók 20-25 százaléka vagy abbahagyja, vagy átiratkozik más szakra. További anomália, hogy az egyetemi hallgatók nagy százaléka azt gondolja, zéró teljesítménnyel diplomát lehet szerezni. Tapasztalataim alapján azt mondanám, hogy a kifejezetten tehetséges, átlagon felüli hallgatók az eddig oktatott hallgatóimnak körülbelül a 15-20 százalékát teszik ki.
Akarnak fejlődni a fiatalok? Van bennük ambíció?
Vannak olyanok, akik a maximumot szeretnék kihozni magukból és a képzés lehetőségeiből is. Jelenleg egy olyan generáció áll a nagybetűs élet kapujában, amely az Instagramon és a Tik-tokon szocializálódott. Az influenszerek elmondják, hogy mik az értékek, ebből adódóan sokan nehezen találják meg a saját helyüket, saját útjukat az oktatási rendszerben és a munka világában. Úgy tudnám röviden megfogalmazni, hogy a mai fiatalok mindent azonnal akarnak, pedig a fejlődés egy időigényes folyamat, rengeteg energiát és odafigyelést szükséges beletenni.
Ha valaki tehát akar fejlődni, annak meg tudja teremteni az egyetem az ehhez szükséges feltételeket?
Erősen vallom azt, hogy aki ki akar törni, az ki is fog, szülessen bárhova és jöjjön bármilyen közegből. A lehetőség mindenki előtt ott áll, a feltételek adottak az egyetem részéről. Én Párkány városából jöttem, mindig is büszke voltam felvidéki származásomra, saját példám is mutatja, végig kellett járnom a ranglétrát, hogy a jelenlegi élethelyzet álljon elő. Fontos megjegyeznem, hogy ez nem a végállomás, bőven van hova fejlődnöm nekem is. Az én egyik fő feladatom, hogy a lehetőségekhez képest a legtöbbet hozzam ki a hallgatókból. Gyakran vagyok velük szigorú, de ezt az érdekükben teszem, hogy a lehető legjobban érvényesüljenek a diplomaszerzés után.
Az ön tanítványai miben tehetségesek?
Szerintem abban, hogy az átlagosnál többet tesznek azért, hogy az egyetemi évek során a lehető legtovább jussanak el. Több extra időt és energiát tesznek bele a többletfeladatok elvégzésébe, amelyből hosszú távon profitálnak. Számos hallgatóm kapcsolódott be országos kérdőíves felméréseimbe, de sokan voltak, akik a kórházhoz köthető direkt képalkotó munkásságnak voltak a részesei. Valakinek ez belső indíttatás, valakinek pedig megélhetési kérdés is.
Megjelent a Magyar7 2023/26.számában.
