2022. július 30., 12:03

Kitakarítás és betakarítás

A nagy melegeket követő hűvösebb reggelek egyikén feleségem a hétvégi takarítás elengedhetetlenségéről próbált meggyőzni. Hogy már nincs is olyan meleg, hogy már akár lehetne is, jönnek amúgy is a gyerekek az unokákkal együtt haza, fogadja őket a szeretet mellett tisztaság is! Rendes udvar, tiszta ház! Érdekes, hogy ez a „megyünk haza” ugyanúgy megmaradt náluk is, mint amikor én látogattam meg a szüleimet annak idején… Haza csak egy van!

befőzés

Bennem viszont – csak nem mondtam ki hangosan – prousti élményeket idézően még élénken kavargott az előző esti séta alkalmával az egyik ház ablakából „kiszűrődő” befőzés felülmúlhatatlan illata. Mivel „semmi nem idéz meg úgy egy emléket, ahogy egy illat” (Victor Hugo), ezért elhárítva az általam megvetett és általában ignorált kitakarítást, a házi betakarítás szükségességét igyekeztem hangsúlyozni, mindent magamra vállalva ezzel összefüggésben: a piaci nagybevásárlást, a gondos előkészületeket – üvegmosást, zöldségpucolást és tisztítást, majd az egész eltevési folyamatot, a végén pedig a rendcsinálást is. Nem egyszerű ám szépen egymás mellé illeszteni az üvegekben az uborkákat, hogy minél több férjen egy üvegbe! Kompromisszumos, munkamegosztásos megoldás lett tehát elfogadva: ő ki- én pedig betakarítok, vagyis befőzök. És mindez egyenrangú a nagytakarítással, szerintem egyáltalán nem pótcselekvés.

Nem kis izgalommal vártam tehát az érsekújvári piacnapot, a pénteket, talán csak Robinson várhatta ilyen izgatottan. Lecsónak, csalamádénak, savanyú és kovászos uborkának valót kellett begyűjteni.

Nagy szatyrokkal felszerelkezve előbb körülnéztem a piacon, utána pedig alkudoztam a kofákkal (érdekes, hogy az újvári piacon a legtöbb árus magyarul kínálja a portékáját, más helyen a városban ez ritkaság). Hogyha többet veszek, olcsóbb-e? Mi az a több, kérdeztek vissza. Mondom, öt kiló. Hát, az egyáltalán nem több a kevésnél! De legalább fiatalembernek szólítottak, hízelgő! De kaptam mindent! Aztán amennyire súlyos szatyraim engedték, rohantam ki a piacról, nehogy meglássak valahol a megvásárolt árunál pár centtel még olcsóbb paprikát, paradicsomot, hagymát, kisuborkát vagy káposztát, mert akkor nyugtalan érzéssel távozom. 

Otthon aztán felhoztam a pincéből a hatalmas, szüleimtől örökölt fazekakat, az üres befőttesüvegeket, amelyeknek csodálatos módon soha sincs ugyanannyi csavaros teteje, mint hozzávaló üvege, a nem csavarosoknak pedig mindig hiányoznak a rányomós kupakjaik, a kettőt meg képtelenség „összevariálni”. A végén ezért mindig kimarad valami a piaci szerzeményekből, én meg sajnálom a lealkudott, hazacipelt, kárba veszendő maradék alapanyagot. Aztán jól megsiratom a rengeteg felaprított hagymát, a lecsóba való csípős zöldpaprikát, a lassan tovatűnő nyarat és a fiatalságot ugyanúgy, mint egykoron szüleim tették a konyhában, ahonnan akkoriban még úgy menekültem ki az udvarra, mint most a befőzésbe a takarítás elől. Mennyire csípjen, mennyire legyen édes? Ez itt a kérdés! 

Miután megtörtént a hosszadalmas befőzés, jönnek a nyugtalan napok. Nem kapott-e levegőt valamelyik üveg? Izgatottan forgatom, nem engednek-e, lesem a buborékokat, és minden egyes üveget, amelynek „megrottyant” a tartalma, megsiratok. Mintha az életemből egy kis darab veszett volna el… 

befőzés

A legjobb érzés, amikor szépen felsorakoztatom őket fajtájuk szerint egymás mellé a spájzban a polcokra. Előtte a stelázsira (német eredetű régies szó, jelentése: polcos állvány a kamrában) friss, ropogós papírt rajzszögezek. Elöl a lecsók vitézkednek, a második sor az ilyen-olyan „ubiknak” jut, a hátsó sorba a csalamádés üvegek kerülnek. Később előbbre hozom őket, hogy ne szomorkodjanak…

A télire való savanyúság és lecsó elkészültén felbuzdulva mondja nekem a nejem, hogy itt az ideje a szilvalekvározásnak is. A kertünk kis szilvafája jó termő, évente általában 8 liter szilvapálinkát „terem”, a körtével együtt az már 14-15 liter szokott lenni, 50-esre kifőzve a hosszú téli estékre. Szokott maradni azért tavaszra is belőle, ha nem jön egy újabb covidhullámmal párosuló bezártság. 

A szilvát nem adom, tiltakozom! A szilvalekvár a szilvapálinka abortusza! Ahogy a baracklekvár a barackpálinkáé, háborodom fel! Pedig muszáj lesz, mert idén lemaradtunk az eperről és a kajszibarackról is, érvel a kedvesem kedvesen. Aztán mondja, hogy amúgy is van még a tavalyiból úgy két decire való, osszam be! Két estére?

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/30. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.