Kia Picanto 1.0 T-GDi X-Line: Száz lóerős motoregér

Az aktuális Picanto vitán felül az egyik legattraktívabb kisautó. Hatalmas elülső lámpái csaknem a szélvédőig futnak fel, bennük ezen a szinten LED menetfényekkel. Az ugyancsak óriási légnyelő két osztállyal magasabb autónak is díszére válna; külön ékessége az X-Line kivitel matt szürke lökhárítóbetéte.

Fotó:  Vas Gyula

A fekete műanyag kerékszoknyák még némi terepes feelinget is visznek az összképbe, hátul pedig (bár ismerjük el, egyliteres, háromhangeres motornál ez enyhe túlzás) kapitális dupla (kamu) kipufogóvég ékesíti az autót. A méretes krómozott ajtókilincsek is túl hivalkodók; kisebb kivitelben és színre fújva jobban mutatnának. S ha már a kákán is csomót keresünk, megkritizálhatjuk még a mutatós 16 hüvelykes alufelnikre húzott 195/45-ös papucsokat. Kisautónál ez túl alacsony profil, ami a járdaszigetektől való páni félelmen kívül az utazási komfortnak sem tesz jót egy pehelysúlyú miniverdánál.

Ezt a fejezetet a tesztelt típus gazdag szereltségével kell kezdenünk: nyolchüvelykes központi kijelzőn megjeleníthető navigáció, tolatókamera, fűthető elülső ülések és volán, automata légkondi, Apple Car és Android Auto telefontámogatás, indukciós telefontöltés, sávtartó automatika és egyéb vezetéstámogató rendszerek. A műszerfal analóg órái között digitális kijelzőt találunk, amelynek információi – az elődmodell „pálcikájával” ellentétben – a volánon elhelyezett nyomógombbal pörgethetők. További piros pont az egyzónás automata légkondi klasszikus – forgótárcsás/nyomógombos – kezelése, még akkor is, ha a pultot kissé mélyre telepítették.

Fotó:  Vas Gyula

Az elülső ülések kényelme meghaladja a kisautók átlagát: egyrészt szélesek, másrészt kellő oldaltartást biztosítanak. A hátul utazók élettere nagyrészt az elöl ülők helyigényétől függ, de minimum a kategória átlaga. Középső kartámla nincs, de ne feledjük, hogy kisautóról beszélünk. A koffer sem döntöget rekordokat a kategóriában: 255 literes alapméret, 1010 literes maximum, óriási fenékküszöbbel.

A Kia Picanto alapmotorja az 1,2 literes, 84 lóerős benzines szívóaggregát, amely kézi és automata váltóval is megrendelhető. Tesztautónk erőforrása az erősebbik – egyliteres, háromhengeres, szintén benzines – turbómotor volt, amelyhez azonban kizárólag ötgangos kézi váltó társítható. A száz lóerő és az 1500-as fordulatszámtól megjelenő 172 Nm-es csúcsnyomaték pehelyként röpíti az alig 1000 kiló önsúlyú minimobilt, amit kellően illusztrálnak a dinamikai mutatók. Fogyasztása is messzemenően elfogadható, lásd az 5,3 literes tesztátlagot.

Fotó:  Vas Gyula

Ez nagyrészt a váltó jó beosztásának is köszönhető: ötödik fokozatban 90 km/órás sebességnél 2500-at, sztrádai 130-nál nem egészen 3500-at mutat a fordulatszámmérő. Amivel ennek ellentételezéseként ki kell békülnünk, az a háromhengeres masina jellegzetes hangja és alacsonyabb fordulatszámnál érezhető enyhe vibrációi. Szakmai zárszóként tegyük viszont hozzá, hogy a pici motor vezérműlánca egész élettartama alatt nem igényel cserét, csupán a szervizben történő utánállítást...