Két dolgot nehéz elviselni, a győzelmet és a vereséget
Gyarmati Andrea, kimagasló eredményeinek köszönhetően, több évtizede a magyar úszósport egyik legendája. Mindeközben gyermekorvosi diplomát is szerzett, és ma is dolgozik. Amióta a lányom profi kosárlabdázó lett, majd megkezdte egyetemi tanulmányait, még inkább szerettem volna személyesen találkozni vele, és megkérdezni tőle, vajon miként tudta összeegyeztetni a napi kemény edzéseket a tanulással. Telefonon kértem tőle időpontot az interjúra, amire rögtön igent mondott. Budapesti rendelőjében találkozva vele azonnal ráéreztem, hogy ma is elbűvölő személyiség.
Hosszú idő eltelt már azóta, de bizonyára sokat gondolkodott az 1972-es müncheni olimpián, ahol egy hajszálon múlott az aranyérem. Az ezüst és a bronz viszont sikerült. Hogyan értékeli ezt az eredményt ennyi év után?
Több mint ötven év telt el azóta, a középfutamban világcsúcsot úsztam pillangón, a döntőben végül bronzérmes lettem. Akkor és ott a másik két lány jobb volt, mint én. Ez egy elengedett rajt volt. Láttam, hogy a mellettem lévő lány kiugrik, azt gondoltam, hogy vissza fogják hívni a rajtot, én meg elhajlottam hátra, mert nem akartam vizesen elindulni. Amikor ebben a leghátsó pontomban voltam, akkor lőtték el a startot. Véleményem szerint meg kellett volna óvni... De van ilyen, ez volt „megírva”.
Ugyanezen az olimpián hátúszásban ezüstérmet nyertem. Ebben a sportágban két-három tizedmásodpercen múlhat az „életed”. Nemrég azt hallottam valakitől, hogy az ezüst a fehérarany. Kis humorral mondhatjuk ezt így is. Hogy jobb lett volna az életem vagy sem, ha megnyerem ezen az olimpián az aranyat, nehéz megmondani. Hogy más, az biztos. Egyszerűsítve mondhatjuk úgy is, így tudtam kitűnni a családomból, hiszen szüleim olimpiai bajnokok voltak. Miként későbbi férjem is.
Elég hamar abbahagyta a versenyzést és elkezdte az orvosi egyetemet. A sportsikerek után egy egészen más életszakasz következett. Hogyan sikerült beilleszkednie egy merőben más környezetbe?
Igen, a versenyzést nagyon hamar, huszonkét éves koromban abbahagytam. Máté fiam már nagyon meg akart születni. Mai fejjel úgy gondolom, hogy még egy olimpiát be kellett volna vállalnom.
Szülni egy gyereket és folytatni, még egy olimpiát megpróbálni. De nem így történt. Azt hiszem, annak idején ekkorra már egy kicsit belefáradtam. Az olimpia miatt előbb érettségiztem, ebben az időszakban sokat kellett tanulnom is. Elkezdtem az orvosi egyetemet, ezt pedig a profi sport mellett nem lehetett csinálni. Nemsokára megszületett fiam, Máté.
Gyönyörű dolog az anyaság, de például megszoktam a sportban, ha pihenek, nem zavar senki, alszom. Ellentétben azzal, amikor van otthon egy kisbaba, akkor ritkán lehet nyugodtan végigaludni az éjszakát. Összefoglalva azt mondhatom, hogy volt egy távolabbi célom, amit el akartam érni. Nem az az orvos akartam lenni, aki sportoló volt valaha. Igen, ismertté váltam az országban, de mindig úgy éreztem, nem szabad ezzel visszaélni.
Többször is azt nyilatkozta, úgy tervezte, hogy mindent megnyer majd szépen, és lesz négy gyermeke. Nem sikerült. Ennek ellenére mégsem kesereg, az optimizmus, a szeretet sugárzik önből.
Rendezett családi életet szerettem volna, négy gyermeket terveztünk annak idején az első férjemmel, Misával. Sajnos nem jött össze. Aztán a második férjemnek már volt három gyermeke, tehát egy időre mégis teljesült a vágyam. Viszont ez a házasság sem sikerült. Kétszer elváltam.
Ennek ellenére mindkét volt férjemmel jó a kapcsolatom. Hetvenéves leszek az idén, igen, jó lenne, ha lenne egy társam. Jó lenne valakivel együtt lenni, valakit ellátni. Nagyon szeretek főzni. Szerintem az orvoslás és a főzés nagyon közel van egymáshoz. Mindkettő a törődést fejezi ki. Főzök neked, mert szeretlek. Ízlik neked, amit készítettem, elfogyasztod. Igen, voltak nehéz időszakaim az életemben, de azt gondolom, nem szabad keseregni, menni kell előre. Nem azon kell sírdogálni, ami nincs, hanem annak örülni, ami van. A hiány azért jó, hogy az ember értékelje azt, ami még meg-adatik.
Nem olyan régen megszületett csodás unokám, Rozika. Rendszeresen sportolok, naponta úszom, kondiba járok. Ma is van edzéstervem, amit nap mint nap meg kell csinálnom. És írok. Könyveim jelentek meg, rendszeresen blogolok. Most az emberi testről szeretnék készíteni egy sorozatot, mert csodásan ki van találva. Sajnos egyre kevesebben tudják...
Mit tudnak egyre kevesebben?
Azt például, hogy a bőr funkciója lenyűgöző. Ha a száraztésztát betesszük a vízbe, egy idő után megpuhul. Miért van az, ha úszunk naponta 5-6 órát, nem leszünk olyanok, mint a mosószappan? Azért, mert a bőrünk vízhatlan, nem engedi át a vizet, továbbá megvéd bennünket a sérülésektől, kiszáradástól, fertőzésektől. Hihetetlen, ahogy ki van találva az emberi szervezet.
Édesanyja, Székely Éva és édesapja, Gyarmati Dezső is olimpia bajnok. Hogyan emlékezik rájuk?
Számomra mindig fontosabb volt a szeretet, mint a harc, nem ellenfeleim, hanem versenytársaim voltak. Szüleim egymással is állandóan versenyeztek, egymást inspirálták. Sajnos, amikor tízéves voltam, elváltak. Ekkor, 1964-ben még nem volt olyan gyakori a válás, mint most. Az elvált szülők gyerekeinek mindig hiányzik valami, a biztonság, amit a szülei jelentenek.
A másik, hogy a gyerek magára veszi a válás terhét. Finoman fogalmazva, engem is megviselt a dolog. Azt gondoltam, az én hibám, én tehetek róla. Meg voltam győződve róla, hogy ez azért történt, mert megdézsmáltam a nagymama lekvárjait. Aput ugyanúgy láttam továbbra is minden nap az uszodában, és ugyanúgy része maradt az életemnek, mint a válás előtt.
Sajnos már mindketten elmentek, de a végsőkig mellettük voltam. Amikor apu a kórházban feküdt, többször is megnézte az „Aludj csak, én álmodom” című filmet. Megkérdeztem, miért? Azt válaszolta, hogy nem a filmet nézem, a főszereplőt. Sandra Bullock, úgy néz ki, mint édesanyád, amikor beleszerettem. Bár elváltak, lélekben mindvégig együtt maradtak.
Élsportolóként minden perce be volt táblázva, hogy él manapság?
Esténként általában végiggondolom a napomat. Így van ez nagyon régóta, még úszókoromból. Jó visszanézni a nap végén, hogy mit tudtam elintézni, megcsinálni. Amolyan esti rendrakás az életemben, mert bizony, ha nincs megtervezve egy napom, hihetetlenül szét tudok csúszni.
Azt gondoljuk, hogy testünk bármi áron uralható, de ez nem így van. Bizony oda kellene erre figyelni. Így lehet az egészséges emberből beteg. Kértek többször, hogy legyek edző vagy sportorvos. De „rablóból” nem leszek „pandúr”. Hobbiszinten sportolok, orvosként pedig igyekszem egy kis rendszert vinni az egészségügyben helyenként tapasztalható káoszba.
Milyenek a mai szülők? És milyenek a mai gyermekek? Több évtizedes tapasztalata alapján milyen változásokat lát?
A szülőkkel kapcsolatosan elmondhatom, hogy már majdnem mindenki úgynevezett Google-doktor. Sajnos sok esetben csupán a tudás illúziójával rendelkeznek, viszont sokkal erélyesebbek, magabiztosabbak a mai szülők. Azt gondolom, minél hangosabb valaki, annál inkább próbálja palástolni a félelmeit.
Szabad nem tudni valamit, egyáltalán nem szégyen kérdezni. Én is kérdezek. Ha gyermekorvosként nem tudok megoldani egy problémát, tudnom kell, merre, hova kell tovább küldeni a beteget a megfelelő szakemberhez. Mindig hangsúlyozom, nem telemedicina a mi szakmánk, meg kell nézni, tapintani a beteget.
Elmondható az is, hogy manapság nem divat mozogni, autóval megyünk mindenhova. Pici koruktól kezdve csak az elektronikus kütyüket nézik a gyerekek. Véleményem szerint kereteket kell szabni a gyermeknek, odafigyelni a tanulásra, a mozgásra. Nem szabad elfelejteni, hogy a szülő mindig az első példa, mint egy szivacs úgy szippantják be az információkat a gyerekek. És azt is tapasztalom, hogy nem divat udvariasnak lenni. Egyre inkább érzem úgy, hogy nem jó felé megy ez a világ.
Egy nyilatkozatát olvastam a segítséggel kapcsolatban, ahol Popper Péter pszichológust idézte, miszerint a balek a leggazdagabb, mert mindig van mit adnia.
Számomra természetes, ha valakinek nehezebben megy a sora, segítünk, ha tudunk. Emberségesen viselkedünk. Viszont úgy gondolom, ha segítünk, azzal nem kérkedünk.
Egyébként is, a mai világban nagyon egyszerűen az utcára kerülhet bárki. Kidobják a munkahelyéről, majd a férj vagy a feleség elválik tőle. Volt olyan esetem is, amikor egy anyuka azért jött a rendelőmbe, hogy pénzt kérjen kölcsön. Óva intettek ismerőseim, hogy sosem kapom majd vissza, ha adok neki. Mégis adtam. Eltelt egy kis idő, és jött az édesanya, hozta az összeget, illetve még egy kis csokoládét is Máté fiamnak. Assisi Szent Ferenc mondta, és én hiszek neki, hogy nem az a gazdag, akinek sok van, hanem aki sokat tud adni.
Az egyik felvidéki munkatársnőm mesélte, hogy a szülei egykor az ön rajongói voltak. Ő a müncheni olimpia évében született, és ezért az Andrea keresztnevet adták neki. Ennek kapcsán érdeklődöm, vannak-e határon túli, elsősorban felvidéki rokoni vagy baráti kapcsolatai?
Édesanyám, Székely Éva Erdélyből származik, tehát vannak külhoni gyökereim. Sajnos azt, hogy mikor jöttek át, nem tudom. Hogy a nagypapa már itt született vagy sem, ezt már senkitől sem tudom megkérdezni. Anyukámnak fantasztikus akaratereje volt, elhatározta, hogy ő olimpiát szeretne nyerni és mindent megtett ezért. A második világháború alatt, amikor nem mehetett le az uszodába edzeni, a lépcsőházban futott fel és le az ötödik emeletre naponta ötvenszer vagy százszor, nem tudom pontosan, de hihetetlenül sokszor, így tartotta formában magát.
Bizony sokat segített nekem, hogy több nyelven beszélek. Mély barátságok születtek élsportolói éveim alatt, hiszen szót értettem versenytásaimmal angolul. Azt gondolom, hogy kisebbséginek lenni nem egyszerű, mindig nagy kihívás. Azt is tapasztaltam azonban, hogy a nehéz feladat megerősíti az embert. Ha megcsinálja, ha helytáll, az még nagyobb örömet szerez. A langyos víz sosem jó. Törekedni kell jól csinálni a dolgainkat!
Megjelent a Magyar7 hetilap 8. számában.
